Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Néhány perce a blogon megjelent postomhoz Mile Károly a MÁV ZRt. EU Kapcsolatok osztályvezetője írt hozzászólást, melyből kiderül, hogy az Érd alsónál található aluljárót Érd város előző vezetésének kérésére építették, melyet a 2006-ban megválasztott városvezetés nem üzemeltet. Nem ez az egyetlen létesítmény a városban amit a lakók nem tudnak rendeltetésének megfelelően használni. Üresen áll még a 2007 júliusában elkészült uszoda is.

A gyalogos aluljáró témához szeretnék hozzászólni, röviden.

1.) az egész Diósdi úti lesüllyesztés több, mint 2 milliárd forintba került, Érd-alsó állomás, Érd-felső, Érdliget, és Budapesten Bartóktelep megállóhelyek felújításával együtt, 3,7 milliárd forint került ráfordításra. Ebből minden létesítmény esetében a 75%-ot az EU Strukturális Alapjából 25%-ot a Magyar Állam költségvetéséből került kifizetésre.

2.) A beruházás előkészítése során, a közúti aluljáró melletti gyalogos aluljáró nem került betervezésre, arra azután került sor, hogy egy 2005. évi augusztusi egyeztetésen Érd Város (akkor még "csak" város) Önkormányzatának képviselője kifejezetten kérte. A nyilatkozatában az szerepelt, hogy a gyalogos aluljáróra szükség van, és kéri megépíteni még akkor is, amennyiben a beruházásból nem finanszírozható, mert akkor az Önkormányzat finanszírozza. Az aluljáró kizárólagosan a város érdekeit képviseli, Máv érdek nem fűződik a megépítéséhez.

3) A kifogásolt aluljáróban minden szerkezet, berendezés készen van, működőképes, de a működéshez még engedéllyel nem rendelkezik. Kifejezetten érvényes ez a liftekre, engedély nélkül azok nem üzemeltethetők, engedély pedig addig nem adható, amíg a liftek üzemeltetésének és karbantartásának kérdése nem rendeződik. Ez utóbbi feladatokból Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Testülete döntése értelmében az üzemeltetésre az Önkormányzat alkalmas szervezettel nem rendelkezik, anyagi fedezete nincs, nem tudja, és nem is akarja üzemeltetni.

4) A MÁV Zrt. és a Érd MJV Önkormányzatának vezetői között az üzemeltetési szerződés tartalmának kérdésben 2007. közepe óta tart az egyezkedés (huzavona), melynek lezárását jelenthetné az Önkormányzat Képviselő Testülete által szeptember elején meghozott határozat, az üzemeltetési szerződés elfogadásáról. (Ennek értelmében a MÁV Zrt. vállalja a liftek üzemeltetésének feladatait). A szerződés azóta sincs aláírva az Önkormányzat részéről, újabb feltételek kerültek megszabásra, melyek a MÁV előtt a mai napig sem ismeretesek.

5) Az aluljáró állapotában bekövetkezett helyzet megelőzhető lett volna, amennyiben azt vaslemezzel lezártuk volna arra tekintettel, hogy használata nem engedélyezett. Ekkor is lenne lehetőség az átjárásra az Érd-alsó állomáson lévő aluljárón keresztül, ahol a viszonyok annyival jobbak, hogy legalább világítás van.

6) Amennyiben a kérdést nem sikerül október 31-ig lerendezni, akkor a projekt nem zárható le, és az EU részéről történő támogatás részlegesen kifizetésre kerül.

7) Nincs szó arról, hogy a gépkocsival közlekedők különb emberek lennének, de a közúti aluljáró rendelkezik fennmaradási és ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel, amelynek alapján - ha a világítás is működik - a forgalom zajlódhat rajta keresztül. Itt is vannak esetenként gondok, de alapvetően használható, a feltorlódó forgalmat pedig nem az aluljáró okozza, hanem az, hogy a rajta keresztül menő és becsatlakozó forgalmat a Budai út, és az ott lévő körforgalom nem képes befogadni.

Részemről továbbra is azon dolgozom, hogy a projekt megnyugtatóan lezárulhasson, és végre mindenki használhassa.

Üdvözlettel:


Mile Károly
MÁV ZRt. EU Kapcsolatok Osztály
osztályvezető

Címkék: blog máv post levél panasz válasz aluljáró érd


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr13720210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kenshikun 2008.10.18. 16:20:50

Korrekt válasznak tartom.

vasutassrác 2008.10.19. 10:14:20

Remek lett az új kinézete a blognak :) Grat hozzá, próbálok majd postokat küldeni, hisz a vasút az én világom :)))

T.Georgina 2008.10.19. 10:23:15

20évig éltem Érden...20év alatt ennyi jött össze.Ha ismeritek mi volt előtte na azt se sírja vissza senki.Sajna Érden mindig paráznia kellett a fiatal csajoknak...nem mintha máshol nem. Szép új világ.Na megyek is Érdre anyámhoz,szép napot nektek
Ja a blog nagyon jó lett, sok sikert ehhez is.

ZBR 2008.10.19. 14:18:36

Igen, szerintem is korrekt a válasz. Kár, hogy az önkormányzat olyan, amilyen. De szvsz országos jelenségről beszélünk. ..

Én a MÁV-tól elvenném az állomások üzemeltetését (azaz csak a szigorúan vasúti célú helyiségek maradnának MÁV-kézben: jelfogó, forgalmi) és átadnám az önkormányzatoknak. A legkisebb faluban is legyen már annyi pénz, hogy egy nyomorék peront, egy várótermet, két wc-t képes legyen fenntartani! Kb. ennyi kell az utasoknak... És a település hírnevéhez hozzájárul, ha nem retekbe és ótvarba kell fel-leszállni. A MÁV-nak nincs ereje mindent felújítani és képtelenség is ezt kérni... Rendelet előírja, hogy mi mindennek kell lennie egy vasútállomáson (wc, váró, ivókút) de hogy ezt miért a vasútnak kell fizetnie, ha egyszer a Volán (ami nem tart fenn ilyeneket) sem fizet ezért?!
Cserébe a MÁV kisebb fejlesztéseket azért csinálhat: kerékpártároló, P+R parkoló, ilyesmik...

Azt sem nagyon értem, hogy a közúton közlekedők biztonságát szolgáló berendezéseket miért a vasút kell, hogí telepítse? A fenntartás oké, mert a vasútnak van hozzá személyzete, lehetősége fenntartani.

chipetke 2008.10.19. 19:42:08

"Máv érdek nem fűződik a megépítéséhez."

Valóban nem... a szintbeni közút-vasút keresztezések megszüntetése valóban nem lehet a vasútnak is érdeke.

"[...] A szerződés azóta sincs aláírva az Önkormányzat részéről, újabb feltételek kerültek megszabásra, melyek a MÁV előtt a mai napig sem ismeretesek."

Miért nem?

Manyizga (törölt) 2008.10.20. 09:06:21

"3,7 milliárd forint került ráfordításra. "

Aki ilyen mondatot tud magából kiböfögni, az ne nyilatkozzon csak a maga nevében. Biztos tanítják, hogy így kell beszélni...

Kopi3.14 2008.10.21. 09:17:19

chipetke: talan az onkormanyzat nem kuldte meg a dokumentumokat?
süti beállítások módosítása