Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Tíz napon belül folytatják a vasutasok a sztrájkot, ha a két legfontosabb követelésről nem tudnak megállapodni – jelentette be Gaskó István VDSZSZ-elnök csütörtökön. Pénteken tehát nem lesz sztrájk, de a jövő hét végéig várhatóan igen. A MÁV azt közölte, a vasúttársaság még nem kapott hivatalos értesítést a sztrájkról.

Ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás, akkor tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) – jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön a szakszervezeti elnökség ülését követően.

Az Index csütörtök reggel értesült arról, hogy a VDSZSZ elnöksége délelőtti elnökségi ülésén dönthet a február 1-je óta tartó gördülősztrájk újraindításáról. Első információink még arról szóltak, hogy már december 5-én áll le ismét a vasút, ám az elnökségi ülést követően megtudtuk, hogy az újbóli munkabeszüntetést a jövő hétre halasztották.

A VDSZSZ honlapján már a múlt héten azt közölték: "Elkerülhetetlen a sztrájk, készüljetek, időpontjáról szakszervezetünk döntését a szokásos módon hozzuk tudomásotokra!". A honlapon, szintén még a múlt héten azt is írták: "újabb követeléssel bővítettük a kollektív munkaügyi vitát..., a tervezett menetrend ugyanis sok vasutas számára gyakorlatilag ellehetetleníti a munkába járást, illetve a munkahelyről történő hazajutást, rengeteg munkavállaló megszokott életvitelének feladását vonva maga után".

A szakszervezet még február 1-jén hirdette meg határozatlan idejű, úgynevezett gördülősztrájkját (ennek lényege, hogy bármikor felfüggeszthető és újraindítható). A vasutasok az elmúlt csaknem tíz hónapban összesen kevesebb, mint fél tucatszor állították le a munkát, legutóbb július 14-én.

A VDSZSZ két legfontosabb követelése, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. Követelik továbbá a kiszervezett MÁV-leányvállalatoknál a 10 százalék kiszervezési pótlékot.

A szakszervezet időközben a követeléseiket kiegészítették – a megemelt inflációs várakozásokra hivatkozva – a bérek további 1,1 százalékos emelését, majd a korábban bezárni tervezett 38 mellékvonal megtartását. Előbbi követelést azonban a bíróság nem minősítette jogszerűnek, míg utóbbi tárgytalanná vált, amikor a közlekedési tárca vállalta, hogy 2010-ig nem lesz vonalbezárás.

A MÁV-ot a szakszervezet hivatalosan még nem értesített arról, hogy holnap újrakezdik a sztrájkot – reagált Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az Index megkeresésére.

(Index/MTI)

Címkék: budapest index mti máv sztrájk vdszsz gaskó


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr42804903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2008.12.04. 23:30:43

Már úgy hiányzott, így Karácsony előtt meg pláne díjazni fogja a Tisztelt Utazóközönség a mindennapos késések mellett ezt az újabb fejezetet(bár, sztrájk idején hajszál pontosan mentek a vonatok...)

Ha valaki tudja, válaszoljon: mennyivel van több köze egy vasutas dolgozónak a Cargo eladásához, mint mondjuk egy mezei adófizetőnek? Egy picit komikus, hogy mindenhol a 2009-es bérről tárgyalnak, addig a MÁV-nál még a 2008-as bérről problémáznak vagy micsoda.

blarke 2008.12.04. 23:38:33

Épp ezaz... semmi közük hozzá. Csak a kedves VSZDSZ úgy érzi, hogy a pluszbevétel (haha, nemmindegy, hogy részvény - azaz, a MÁV Cargo - vagy pénz formájában a cégé egy adott mennyiségű tőke? ez hol BEVÉTEL?) egy része jogosan megilleti a dolgozókat. Ilyen alapon ha a T-csoport eladja teszem azt a T-Comot, minden T-s dolgozónak fizessen plusz dellát a "plusz bevétel" okán, díjazandó ezt a plusz bevételt elősegítő munkát? Neeeemár...

timla 2008.12.04. 23:39:22

"a tervezett menetrend ugyanis sok vasutas számára gyakorlatilag ellehetetleníti a munkába járást"

Ez teccik a legjobban! Ha késik a vonat, a sinbohócot érdekli, hogy az FIZETŐ UTAS időben beér-e a munkahelyére?

bazsu 2008.12.04. 23:58:18

OFF
nem megy az rss, kérnék pontos címet! Vagy oldalt valami szokásos módon való kiírást.
hejkó

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.12.05. 00:08:44

bazsu >>> Kitettem oldalra az RSS post és az RSS komment linkeket. Köszi, hogy szóltál!

petya.bacsi 2008.12.05. 00:16:06

Timla: lassan már menetrend sincs, csak úgy indulnak bele a vonatok a nagyvilágba' :D

^Clown (törölt) · http://logout.hu/blog/clown_2/index.html 2008.12.05. 00:17:48

Én is kérek részesedést a MÁV Cargo eladásából. Meg a többi 10 millió is.

Mégis mit képzelnek ezek magukról??? Agyamat eldobom! Mert aztán a piripócsfalvai jegyárusítónak olyan sok köze volt a Cargohoz. Kb. mint nekem...

^Clown (törölt) · http://logout.hu/blog/clown_2/index.html 2008.12.05. 00:19:14

timla: teljesen igazad van. Védik a saját kis jogaikat, de hogy esetleg az utasokkal törődnének. Á, azok csak púp a hátukon...

lurko 2008.12.05. 01:15:13

Vasutas vagyok és picit sem értek egyet a 250.000Ft juttatással de azzal sem hogy a vezetőség ismét esztelen költekezéssel elszórja ezt a pénzt is. De mint a vasuton belül az egyik legroszabbul fizetett dolgozója mondom: kell a béremelés. És ezt a ugynevezett új menetrendet sem akarjuk elfogadni de részemről nem a munkábajárás miatt hanem mert előre látható hogy rosz és utasokat fogunk veszteni miatta. És a mellékvonalak bezárása sem mondható korrektnek mert a halál listán nem csak olyanok vannak ahol bejött az utasok leszoktatása az utazásról. A sztrájk ezekről is szól és ti csak azon csámcsogtok kinek mi köze van mihez.

petya.bacsi 2008.12.05. 01:36:32

Lurko: a sztrájk az utasok védelmében történik? Hááát...

lurko 2008.12.05. 02:02:47

Inkább ugy mondanám hogy van ilyen része is. Én személy szerint szeretem az utasaimat. Belőlük élünk nem szeretnénk elvesziteni őket. Szerencsére többségében az utasok is szeretnek engem. De ha vonalakat zárnak be és bevezetnek egy ilyen menetrendet tuti esni fog az utaslétszám. És az amcsik is az irakiak érdekében öltek irakiakat állitólag. Az lenne jó ha nem kellene sztrájkolni. Ha tárgyalni ülnének le az illetékesek nem kabaré müsort előadni.

lurko 2008.12.05. 02:07:44

Ja és nem fogok sztrájkolni! Pont a 250.000Ft miatt nem. Mert azt én is úgy vélem hogy nem jár. De nem mindegy szerintem egy álampolgárnak sem hogy hova fognak elfolyni a milliárdok. Melyik menedzser menyit tesz majd el sikerdijj néven. Ő menyit tett ezért?

Magg (törölt) 2008.12.05. 06:39:24

Hát ami azt illeti, ha karácsony környékére határozatlan idejű sztrájkot szerveznek, remélem ez végre kiveri a biztosítékot az emberekből és Gaskót felkötik az első fára!
Hihetetlen pofátlanság!

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.12.05. 08:48:32

Magg nem hiszemm... sajnos. Tavaly sem verte le a biztosítékot elég embernél... :( vagy csak senki sem tette szóvá?

dontals 2008.12.05. 11:33:49

Nem szeretném én is 58 ezredszer leírni micsoda pofátlanság ilyen igényekkel előállni, mert ezt mindenki látja kivéve az ostoba Gaskót és a behülyített követőit.

Az azonban nagyon szomorú, hogy éppen az ünnepek előtt kell megint előállni ezzel a cirkusszal. Azt hiszem, ez a legaljasabb dolog, amit tehetnek. És ha megnézik kivel csesznek ki ezek az öntudatos vasutasok, talán rájönnének, hogy nem így kell kifejezni vágyaikat. Ki az aki ma még vonattal jár? Aki nem tud magának kocsit venni, vagyis a diákok és azok az alacsonyabb keresetűek, akiknek kocsira nem futja. Merthogy rajtuk kívül a vasúttól már mindenki elpártolt, az általuk nyújtott nagyon "színvonalas" szolgáltatásnak köszönhetően.

Úgyhogy annyit szeretnék mondani, hogy amennyiben a vasutasok ismételten sztrájkba lépnek, én -mint utas- is ezt teszem.

1. Megkérek minden utastársat, hogy tiltakozása jeléül az elhasznált menetjegyét, MÁV-os bérleteit akassza a MÁV-os karámokra az egyik fővárosi pályaudvaron. Ezzel tiltakozva a kifizetett összeg és az azzal köszönőviszonyban sem lévő alacsony szintű szolgáltatások ellen.

2. A vasutasokat illetvő érthetetlen és nem a piacgazdasági környezetbe illő kedvezményeket (pl. a családtagok ingyenes utazása) azonnali hatállyal szüntessék meg.

3. A MÁV-ot alakítsák át hatékonyabb szervezetté.

Ameddig követeléseim nem teljesülnek, többé nem fogok vonatot utazni.

Kopi3.14 2008.12.05. 12:43:15

Hmm. megyek Mo-ra a kozeljovoben, konkretan harom hetre. Ha neadjisten sztrajk lesz, akkor elkzedek keresni valamit, hogy gaskot megverjem. sot, azon megodlaosk is tetszenek, amit helyenkent alkalmazott multkor a magyar nep- sztrajkol a vasutas? Akkor a botli elado is sztrajkol, nem szoglalja ki. Ja, es ha nem lesz normalis tajekoztataspl a Keletiben a stzrajkolok miatt, akkor tuti serultek lesznek a forgalmi irodaban.

mildi 2008.12.05. 16:04:54

jaj, legalább ti ne kövessétek a hülye médiát! nem vasutassztrájk, hanem vdszsz-es munkamegtagadás. nem ugyanaz!

dontals,
hajrá, de tartok tőle a vasúttal ugyan nem tolsz ki .:)

Ericcartman (törölt) 2008.12.05. 20:25:12

Ez igen,gratulálok.komolyan,mintha a vasutasoknak iskolában tanítanák h h kell sztrájkolni,és főleg mikor.valaki azt is megtaníthatná már nekik h h kell kitakarítani a vasúti kocsit b*sszameg!

lurko 2008.12.06. 09:05:01

Ki mondta neked hogy a takaritók vasutasok? Gondolom még azt is hiszed hogy a karámőrök is azok. Pedig válalkozók csináltatják akik rohadt sok pénzt kapnak érte ők pedig minimálbéren tartott rabszolgákkal dolgoztatnak. Na ilyen is az egész minimál bér minimál munka.

Jamy000751 2008.12.07. 20:01:03

:-) Bár nem vagyok vasutas, de ti csak azt nézitek, hogy már megint sztrájk! Nagyon sokan elmentek a mellett, hogy a munkáltatókba semmilyen becsület nem szorult, még a kizsákmányolók betyár becsülete sem, ezért aki nem mer fellépni, nem felkészült azt eltapossák! Aki meg ki meri nyitni a száját, azt b...-juk!
A követelések keletkezésekor még nem volt válság!
Családtagi szabadjegyek megvonása? :-D Rendben, majd ha az áramszolgáltatónál dolgozók is csak saját maguk után veszik igénybe a kW kedvezményt, legyen igaz ez a gázszolgáltatókra, a MALÉV-ra stb...! Majd ha a képviselő urak számlát kötelesek bemutatni a költségtérítéshez!
A médiaharsonával ellentétben nem az a sok, hanem MÁV-ra kényszerített szociálpolitikai kedvezmény, amit az állambácsinak KELLENE kiegészítenie, de ott már évek óta válság van!

Éva Ibolya 2008.12.12. 22:55:13

Nagyon unalmas és bosszantó a Gaskó féle vasutassztrájk. Azzal kellene az "Úrnak" és csapatának foglalkoznia, hogy a vonatok tiszták és fűtöttek legyenek. Na és nem összeengedni a vonatokat lsd.Monorierdő stb. A mozdonyok gyakran lerobbannak a jegyek árát meg rendesen megkérik. Tudomásul kellene már végre venni, hogy a nagy szakszervezet is az utasok és az adófizetők pénzéből garázdálkodik. Sokan járnak kórházakba és rendelőintézetekbe controllra, orvosi vizsgálatra vonattal és nem tudnak eljutni a Gaskó miatt. Nem mindenkinek telik luxusautóval közlekedni. Nagy Karácsonyi ajándékot kapunk. Köszönjük!

Éva Ibolya 2008.12.12. 23:04:26

És még valami: gyakran utazunk és beszélgetünk vasutasokkal azok is kivétel nélkül rendesen szidják a Gaskót és bandáját. A dolgozók örülnek, hogy van munkahelyük! Akkor ki akarja a sztrájkot el lehet rajta gondolkozni!!

kismuk 2008.12.13. 11:56:41

Egyet ne felejtsetek el, azok a vasutasok akikkel mi találkozunk a sztrájk idején, azok nem sztrájkolnak, nem azokat kell megverni, leköpni és gyalázni.....

Éva Ibolya 2008.12.14. 14:49:01

Mi az hogy csak az ország keleti részén élő embereket akarja Gaskó szívatni? A nyugati megyékben okosabbak a vasutasok és nem szállnak be ebbe az eszement "játékba"? Állitsa már le valaki ezt a nem okos embert! Észrevehetné már, hogy nincsenek sokan azok, akik akarják azt amit Ő.Vagy Orbán kinevezné közlekedési miniszternek, ha nyernének 2010-ben? Reméljük sokan, hogy nem kerül rá sor. "Oszt Jónapot"!
süti beállítások módosítása