Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk a XXI. században elkövette azt a hibát, hogy utazása előtt az interneten próbált meg tájékozódni a menetrendről, amihez az Elvirát hívta segítségül. Nagy hiba volt, ugyanis a kinézett vonat nem is arról az állomásról indult, amit a neten megírtak:

Tisztelt MÁV-Start Zrt!
 
Szombaton (2008.12.06) Esztergom városban utaztam másodmagammal, és ehhez az Önök szolgáltatását vettem igénybe. Ennek kapcsán kívánok kifogással élni, panaszt tenni a MÁV-Start erősen hiányos, ügyfélorientáltnak nem nevezhető utastájékoztatását illetően.

Mint minden alkalommal, amikor vasúton utazom, most is előzetesen a MÁV-Start internetes oldalán (www.elvira.hu) tájékozódtam a menetrendet illetően. Amint a levélhez mellékelt monitorképen (screenshot) is látszik, azon a napon is a szokásos Nyugati pu. volt megadva a vonatok indulási helyéül szolgáló állomásként. Így az internetes menetrend alapján útnak is indultam a Nyugati pu.-ra, ahol a legnagyobb megdöbbenésemre az elektronikus utastájékoztató táblán nem szerepeltek az esztergomi vonatok. Csak az információs ablaknál személyesen érdeklődve tudtam meg, hogy ezen a hétvégén szombaton és vasárnap a vonatok kivételesen ismét a Margit-híd budai hídfőjétől indulnak - annak ellenére, hogy a több internetes híroldalon (pld. Index.hu, Origo.hu) is korábban szerepelt cikk az Északi Vasúti-híd rekonstrukciójának befejezéséről, a híd átadásáról. Tehát joggal feltételeztem, hogy a MÁV Informatika Kft. által üzemeltetett weboldalon internetes menetrendben szereplő adatok a valóságnak megfelelnek. Sajnos nem így volt, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy (a sorban állást, jegyvásárlást követően!) még időben sikerült a pályaudvarról odaérni a Margit-híd budai oldalára a vonat elindulása előtt.

Ezúton közlöm Önökkel, hogy felháborítónak tartom a XXI. század elején, az internet és az elektronika korszakába ezt a fajta hiányos utastákoztatást, valamint a hozzáállást, hogy ennyire nem törődnek azokkal az utasokkal, akiknek köszönhetik a munkájukat, és a cég a jegyeladásokból befolyó árbevételét! A minimum az lett volna, - ha már nem is írják át az egész "Elvira" adatbázist ezért a két nap kedvéért, - hogy legalább piros, vastag betűs betűkkel tesznek egy rövid megjegyzést a menetrend weboldalán a kereső mezők alatt, hogy ezen a hétvégén változás van a menetrendben, és a vonatok két napig a hídfelújítás idejéhez hasonlóan megint a Margit-hídtól közlekednek Esztergom felé (hasonlóan ahhoz, amint ilyen piros betűs megjegyzésként olvasható jelenleg az a szöveg a cég weboldalán, hogy a szegedi és nyíregyházi IC vonatok dec. 7 - 13. között a megadott időpontnál korábban indulhatnak). Ez igazán nem került volna sok időbe és energiába, azonban sok bosszúságtól és kellemetlenségtől szabadította volna meg az utasokat (megjegyzem, nem én voltam az egyetlen aki áldozata lett a hiányos, hibás tájékoztatásnak). Szeretném felhívni a szíves figyelmüket arra a tényre, hogy Önök gyakorlatilag az utasokból élnek, így joggal várható el az ügyfélorientált, utasbarát hozzáállás a Vasúttársaság részéről.

Jelen levelemet a Vasúttársaság ügyfélszolgálatán kívül elküldöm a www.mavfigyelo.blog.hu címen található vasutas témákkal, és a www.homar.blog.hu címen található általános témákkal foglalkozó fogyasztóvédelmi jellegű közösségi oldalak szerkesztőinek is. A blog szerkesztőitől kérem, hogy nevem és e-mail címem blog-on történő nyilvános publikálásához nem járulok hozzá, kérem hogy ezen adatok maradjanak titkosak! Köszönöm.

Üdvözlettel, XY

Címkék: budapest internet máv vonat utas panasz tájékoztatás elvira


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr62810099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2008.12.08. 09:15:32

Kivtelesen ki volt előre hírdetve az ideiglenes vágányzár!! Én láttam több állomáson és vonaton is kiragasztva.
Az már egy másik kérdés, hogy az adatbázisba miért nem vitték be.

1116001 2008.12.08. 09:19:30

A Budapest – Esztergom vonalon az Újpesti (Északi) Vasúti Duna-híd karbantartása miatt időnként megváltozik a menetrend. Bővebben. December 5-7-ig hétvégéken folytatódnak a vágányzári munkálatok. Ezen hétvégéken péntek 22:30-tól vasárnaponként 21:00-ig a vonal személyszállító vonatai a BKV HÉV Batthyány-téri vonalának Margit híd felszín állomásáig közlekednek, ill. onnan indulnak. Ugyanezeken a hétvégéken szombati és vasárnapi napokon a 2819 sz. vonat Ócsa – Budapest-Nyugati pu. viszonylatban közlekedik. November 14-től december 7-ig péntekenként 22:30-tól vasárnaponként 21:00-ig, a személyszállító vonatok közlekedése Budapest-Nyugati pu. és Óbuda állomások között szünetel Az Esztergomból érkez személyvonatok a BKV HÉV Batthyány-tér- Szentendre vonalán Margit híd állomásig közlekednek, az Esztergomba induló személyvonatok pedig Margit híd állomásról indulnak az alábbi menetrend szerint
A 2058, 2068, 2021, 2031 és a 2041 sz. vonatok vasárnapi napokon Budapest-Nyugati pályaudvarról/pályaudvarra közlekednek a Közforgalmú Menetrendkönyvben meghirdetett menetrend szerint

1116001 2008.12.08. 09:22:14

idézet a máv-start honlapjáról

Kozonithy 2008.12.08. 09:52:23

De vannak, akik nem látják a vonaton a hirdetést, mert pl. nem utaznak vele sokat, illetve én, aki egy kicsi megállóból akartam dec. 6-án felszállni (Aquincum felső), és le is késtem a vonatot, láttam, ahogy lent a HÉV-nél szépen lassan eldöcög Óbuda megálló felé.

Felhívtam a MÁV infót, hogy mi van, és mondta - az amúgy nagyon kedves leánka - hogy nagyon sajnálja, őt is most értesítették erről.

Végül egy órával később mentem - le is késtem a programom elejét egy egész órával - és kérdeztem a kallert (kiemelve, hogy nem őt hibáztatom persze), hogy ez most mi volt, miért nem frissíti a MÁV az Elvirát, ha van hangosbemondó, miért nem mondják be. Az Elvira a legtöbb ember számára a hiteles tájékoztatót, ha úgy volt, hogy befejezik a hídépítést, és ennek az Elvira sem mond ellent, akkor nem fogok hírek után kutatni, hogy talán mégsincs igaza az Elvirának. A kaller mondta, hogy tök igazam van, őt is felháborítja, de ő azt tanácsolja, hogy sose bízzak 100%-osan az Elvirában. Ha fontos utazás előtt állok, mindig hívjam inkább a MÁV-infót.

Eztán így lesz...

1116001 2008.12.08. 10:44:49

Akik ugyanúgy az elvirából okoskodnak:)

Kopi3.14 2008.12.08. 10:46:33

Kozonithy 2008.12.08. 09:52:23

Inkabb futohazat, es mozdonyvezetot, aki vinni fogja a vonatot hivd, o talan hiteles forras. Telefonon is remenytelen a ceg.

Ákibard! 2008.12.08. 10:55:15

Ééééérdekes, mondjuk egy percig nem mondta senki, hogy KÉSZ a híd vagy épp át van adva de mindegy...
Hogy a viharba lenne kész, amikor még járda sincs??
A Kedves Postíró meglátja a médiában, hogy Ingyen Mercedes, akkot megy követelni, mert ott az volt? Ugyanmár, ismerjük a média hitelességét...!
Visszatérve: A MÁV-Start oldalon ki volt téve a tájékoztató.
Az Elvirába valamiért ugyan nem került be, de az Elvira egy menetrendi tájékoztató, nem pedig hivatlos forrás, online jellegéből adódóan mindig változhat.
A hiteles forrás a Menetrendkönyv, ha a Kedves utasnak nincs, van az Infós néninek, bácsinak.

Amúgy mégegy tévhit: Az Elvira a MÁV Informatikáé, azonban az adatok a Starté, és ők is töltik bele.

kaszáska 2008.12.08. 12:20:12

A HÉV-állomásokon mintha azt olvastam volna, hogy december végéig (munkaszüneti napokon) Margit hídig járnak a vonatok.

dontals 2008.12.08. 12:39:25

Szerintem irreleváns, hogy a HÉV megállókban, esetleg vonatokon volt-e tájékoztatás korábban.

A levelet író utas az interneten nézte a menetrendet, ott (mint írja) nem volt tájékoztatás.

Ennek oka lehetett technikai, vagy egyszerű emberi mulasztás (senki nem gondolt rá).

Mindenesetre az ilyen megbízhatatlan tájékoztatás nem sokat ér. Ha legközelebb én is ismeretlen szakaszon utazom, akkor keressem fel az információt, mondván nem bízok az Elvirában?

Nem mindenki van tisztában az Északi Vasúti-híd rekonstrukciójával, sokan nem is hallottak róla. Ráadásul az utas nem jár utána, hogy van-e felújítás a pályán, esetleg módosított útvonal miután a MÁV-os honlap menetrendjéből - tehát vélelmezhetően hivatalosnak hitt forrásból - tájékozódik az utazásáról.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.12.08. 13:01:55

Ha nincs kész, akkor ne írják az Elvirába azt, hogy a Nyugatiból indul. Írja oda a normális indulási helyet. Így nem téveszt félre senkit...

Mennyibe került volna ha a weblapon a Nyugatit HÉV megállóra cserélik?

(Tudom, állami cégnél minden 20x annyi, de akkoris :))

Manó 2008.12.08. 14:13:45

Amúgy telefonon érdeklődni is tök felesleges, mert nem tudnak semmit. Elfelejtik tájékoztatni a MÁV Direktet is :(

titan 2008.12.08. 14:22:51

Ákibard! 2008.12.08. 10:55:15

Öööö... Áki... Komolyan mondom utálok vitatkozni veled, és ezért nem is szeretnék, de az elvirán keresztül működik a netes menetjegyeladás, márpeidg emiatt illene naprakésznek és pontosnak lennie az adatbázisnak. Az meg mindegy, hogy ki nem csinálta meg, amit meg kellett volna, azt nekik, mint cégcsoportnak kell a belső kommunikációjukon keresztül lerendezniük.

Ákibard! 2008.12.08. 15:43:19

Őőőőő titan!

A netes jegyeladást ez nem érintette, ugyanios a Start a HÉV megállókat megfeleltette a MÁV megállóinak. (Nyugati=Margit híd, stb)) Tehát hiába a Margit hídtól járt pl. aznap a vonat, Nyugatitól kaptál jegyet, ennek részben technikai oka van, ugyani az ország összes VMAEF MJR jegykiadógépeit átállítani azért a csekély időszakért (nyárról is beszélek, csak 2 hónap) illetve külön foglalkozni azza, hogy a utas mikor utazna, ha aznap pont van vágányzár, akkor kapja Margit híd felirattal, de akkor a jegyet dátumhoz kötjük, ha hamarabb utazik, aznap a Nyugatiból indulna, puff neki már nemjó.
Ezértis pl az eTicketen tiltott volt a jegyeladás hiába ismerte a Margit hidat az Elvira.

Nyilván valami okból nem került bele, de ez a Start hibája. Cégcsoportl pedig egy feldarabolt rendszerben beszélni háááááááát...
(Emlékeztek még a MÁV biztosítóra? Pedig semmi köze nem volt a MÁV-hoz... :-))

Ákibard! 2008.12.08. 15:48:46

Figyelő!

"Mennyibe került volna ha a weblapon a Nyugatit HÉV megállóra cserélik?"

Ideje lenne levetkőzni a "Mindent fikázunk mindenért beszólunk" szemléletet...
És tudom, a szokásos válasz: Te blogod azt csinálsz amit akarsz. Csak amíg az olvasóknak íródik, addig legalább a látszatát tartsd fennt, hogy érdemes ide olyan válasz írni, ami igyekszik kielégíteni a post kérését. (Ugyanis a szántsuk be hinsük sóval kommenteket ismerjük, de ettől a helyzet nem lesz jobb, és a szemlélet sem változik....)

Kérdésedre:
Lényegében semmibe nem került volna, mert maga a Start feladata lett volna az adatbázis felügyelete.
De valahol a Start sem hibázoss ugyanis kint volt egy nagy eléggé feltűnő (legalább 4cm átmérőjű asszem KRESZ tábla alakú piros felirat: FIGYELEM, VÁLTOZÁS! alatta pedig részletezve a változás. )
És kisebb felbontáson is megjelent, tehát az Utas ha akakrt, tájékozódhatott volna...

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.08. 16:03:30

"A hiteles forrás a Menetrendkönyv, ha a Kedves utasnak nincs, van az Infós néninek, bácsinak. "

És ha én most januárban veszek egy 2009-es friss menetrendkönyvet, akkor abban benne lesz hogy 2009 decemberében két napig másfelé megy egy bizonyos vonat? Vagy minden vasúton tervezett utazásom előtt vegyek egy frisset?

"Ideje lenne levetkőzni a "Mindent fikázunk mindenért beszólunk" szemléletet... "

Inkább ideje lenne levetkőzni a "mindennel legyünk megelégedve úgy ahogy van" szemléletet, mert emiatt is tart itt ez az ország: fogadd el hogy ez van, tudunk róla de szarunk rá, ráérünk erre még, te is ráérsz, kussolj, vagy menj gyalog.

"Kivtelesen ki volt előre hírdetve az ideiglenes vágányzár!! Én láttam több állomáson és vonaton is kiragasztva."

Ha időre kimész a vonathoz a Nyugatiba, akkor baszhatod hogy ott ki van írva akár egy 10 méteres plakátra, mert mire átérsz a Margit-híd túloldalára, a vonatod elment.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.08. 16:05:59

"A Budapest – Esztergom vonalon az Újpesti (Északi) Vasúti Duna-híd karbantartása miatt időnként megváltozik a menetrend. Bővebben. (...) idézet a máv-start honlapjáról"

Tehát ha vonattal akarok utazni, mindenképp nézzem meg a menetrenden kívül a vasúttársaság, a pályakarbantartók, a talpfákat gyártó üzem és a kalauz kutyájának a honlapját, hátha van valami változás és ezek közül az egyik oldalon fent is van?

Kopi3.14 2008.12.08. 17:01:56

- Gery Greyhound - · www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.12.08. 16:05:59

Nem, sajnos a macska emilcimere kell kuldened emelt dijas emilt, hogy megkapd a linket a megfelelo oldalhoz, ahol elrejtettek az ftp adatait, ahonnan letoltheto a telefonszama az egyetlen embernek, aki tudja korulbelul merre megy a vonat. De biztosat o sem tud modnani, mert a varosi kozlekedes sajatossagai miatt a menetrendben elteresek elofordulhatnak. Ugymint masik allomasra megy, nem all meg, nem is indul, vagy csak midnen masodik megallorol, stb.

Ákibard! 2008.12.08. 17:11:44

Húúú, gratulálok, megint gyűlnek az értelmesnél értelmesebb hozzászólások! Grat!

Ákibard! 2008.12.08. 17:18:16

Erre válaszolok, mert ez volt az egyetlen, ami értelmes volt:

"És ha én most januárban veszek egy 2009-es friss menetrendkönyvet, akkor abban benne lesz hogy 2009 decemberében két napig másfelé megy egy bizonyos vonat? Vagy minden vasúton tervezett utazásom előtt vegyek egy frisset?"

Nem. Ha 2009 elején megveszel egy könyvet, abban folyamatosan át kell vezetni a változásokat. Évente általában 3 módosítás kerül ki, bele kell ragasztani, kézzel átírni.
Erre az egységsugarú utas nyilván nem vállalkozik, nincs is szüksége rá, erre csak ilyen elvetemültek vállalkoznak mint pl. én :-))) Nomeg akinek a hivatása miatt kell, értsd vasutasok.
(Én pl. a rendszeres országjárásaim miatt csinálom, mert a vonaton nincs Elvirám, a könyv viszont mindig naprakész.)

Ezért is említettem, hogy az infónál kérdezősködni...

Persze mindez nem mentesít azalól, hogy most valamiért nem került bele az Elvirába a módsítás, ez hiba, de kicsit leljebb ottvolt a hirdetmény róla, tehát a tájékoztatás megvolt...

bgirl 2008.12.08. 17:39:27

Elég régóta szerepel mindenhol,hogy dec.7-ig Margit hídra megy 7végén a vonat! MÁV honlapján szerepel és a Máv Direkt is pontos választ tudott adni erről a hétvégén!

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.08. 18:08:30

"Nem. Ha 2009 elején megveszel egy könyvet, abban folyamatosan át kell vezetni a változásokat. Évente általában 3 módosítás kerül ki, bele kell ragasztani, kézzel átírni."

No de az átlagos utas, aki mondjuk naponta jár egy bizonyos szakaszon munka és lakhely között (amivel mivel mindennap megy, ezért fejből tudja a menetrendet és mivel mindennap találkozik a vonattal, látja az esetleges kiírást menetrendváltozásról) és más vonatokkal csak nagyon ritkán, az nem fogja gyűjtögetni a menetrend-változásokat az ország összes vasútvonalára csak azért, hogy hátha majd egyszer az évben elutazik Miskolcról Piripócsra, hanem leül a gép elé és megnézi a neten a menetrendet. Fogalma sincs róla, hogy piripócs-alsó megállóhely előtt esetleg van egy híd, és fel sem merül benne hogy az vajon le van-e zárva, gondolja ha lenne ilyesmi akkor logikusan ki lenne írva a menetrendi oldalra, ha már a szegedi vágányzár is ki van.

vanek ur 2008.12.08. 18:10:11

Az Elviráról: mit gondoltok, hogy kerülnek fel az új adatok és a változásoik az Elvirába? Kapnak egy táblázatot, valaki rákattint egy gombra, hogy "Import data" és már fent is az új adat? Hát nem! Manuálisan, gépelgetve, és ennek az összes lassúságával és hibalehetőségével. (Ez az egyik ok, amiért a jövő évi menetrend sincs még fent...) Ebben a rendszerben pedig előfordulhat, hogy hiba marad az adatok között.
Ezen kellene javítani, és az Elvira is sokkal jobb és megbízhatóbb lenne.
Egyébként pedig egyetértve a többiekkel: ettől függetlenül a START a többi fórumon (saját honlap, sajtó, állomások, vonatok) korrektül tájékoztatott arról, hogy a hídfelújítás mégsem készül el szeptember végére.

Ákibard! 2008.12.08. 18:30:59

- Gery Greyhound !

Idézem Neked a hozzászólásom egy részét, mely minden bizonnyal elkerülte a figyelmedet:

"Erre az egységsugarú utas nyilván nem vállalkozik, nincs is szüksége rá, erre csak ilyen elvetemültek vállalkoznak mint pl. én :-))) Nomeg akinek a hivatása miatt kell, értsd vasutasok. "

A tájékoztatás pedig megvolt, ahogyan többen is megerősítették...

mildi 2008.12.08. 18:46:02

Módosul az életkorhoz kötött vasúti kedvezmény
2008. december 08. 18:35 | Forrás: MTI

Módosul az életkorhoz kötött vasúti kedvezmény: december 14-től, a 2008/2009. évi menetrend életbe lépésétől a vasúti kedvezményt minden 55. életévét betöltött utas igénybe veheti nemre való tekintet nélkül - közölte a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. közös közleményében.
A két vasúttársaság az uniós szabályoknak megfelelően, a nők és a férfiak közötti, életkor szerinti diszkrimináció feloldása érdekében döntött az átalakításról. Eddig ugyanis az 55. életévüket betöltött nők, valamint a 60. életévüket betöltött férfiak vehették igénybe a kedvezményt.
A kedvezmény felhasználási feltételei változatlanok, a vasúttársaságok a kedvezményre jogosultság igazolásához az életkort és a személyazonosságot igazoló okmányt fogadja el - emlékeztet a közlemény.

STOP

zp 2008.12.08. 19:05:20

Tökmindegy, hova jár az esztergomi fos, annyit vonat nem bír késni sehol az országban, mint az.
Az egytemről azzal járok visszafelé a nyugatiba, elvileg óra 41-re kéne beérnie, de én úgy szoktam lekésni vele a következő óra .05(!)-ös szobi zónázómat ahogy kell! Ha egészre beér (laza 20 perces késés egy háromnegyed órára tervezett úton), az már jó. Nem is beszélve arról, hogy a legsűrűbb órákban képesek berakni egy 1 vagy 2 kocsis desirót, láttam én már azon a vonaton olyan nyomakodást, ájulást, nemfölférést és káromkodást, hogy jó volt nézni.
Ha nem lenne kocsim vészhelyzet esetére, amivel kimehetnék, már legalább 10x vágtak volna ki az egyetemről a máv miatt, mert soha nem értem volna ki.
És nem vagyok notórius panaszkodó, a szobi vonal az ütemes menetrenddel pl. egész jó, ha ugyan nem mondják be, hogy kimarad, mert nincs szerelvény, de szerencsére ez ritka.

1116001 2008.12.08. 19:23:47

Az esztergomi vonalon nagyrészt a pályavasút a ludas, nem a start. Mivel nem képes szinten tartani a menetrend tervezéséhez megadott pályaparamétereket.

Adani 2008.12.09. 08:45:53

Nekem is mondta már vasutas, h az Elvirában nem szabad 100%-ig megbízni mert mint minden nő ő is hazudik néha. :)))

Az a biztos, amit az állomáson mondanak, ill. még az se, a legjobb ha a vezért kérdezed meg ő csak tudja hová akar menni.

Magg (törölt) 2008.12.10. 06:45:42

Amúgy meg tudja valaki, hogy így szerdán miért nincs vasárnapi menetrend az Elvirán????
Köszi!

Mozvez 2008.12.11. 14:55:21

Néha a vezér sem:).
Egyébként vasárnap 0:00-tól érvénybe lép a 2008-2009 évi menetrend ezért nincsen valszeg még fent.

ADAM02 2009.01.14. 19:42:17

@Ákibard! Igazad van!
süti beállítások módosítása