Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Győr – Pénteken tartják a felújított győri vasútállomás hivatalos átadó ünnepségét. A munkálatok több mint 10 milliárd forintba kerültek, de akik keveset járnak a győri pályaudvaron, azoknak nem biztos, hogy kiböki a szemét a néhány újítás. A kisalfold.hu most megmutatja videón.

A hivatalos sajtóközlemény szerint decemberben befejeződött a győri vasútállomás korszerűsítését célzó beruházás – adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Szélesebb vágányok, új peron és műkőburkolat


Ennek részeként új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló berendezés épült. Négy kilométeren átépültek az átmenő vágányok a győr-gyárvárosi megállóhely, a győri elő- és rendező pályaudvar, valamint a győri személypályaudvar területén.

További képekért kattints a képre!


Az átépített vágányokon 160 kilométer/óra az engedélyezett pályasebesség, kivéve a személypályaudvart, ahol 100 kilométer/óra. Győr-Gyárváros megállóhelyen a szabadhegyi vágány mellett új peron létesült műkőburkolattal.

A győri személypályaudvaron az 1. számú vágány melletti félperon, a 2-3. és a 4-5. vágányok közötti szigetperonok műkőburkolatot kaptak.

Fejlesztés nettó 10 milliárdból

Átépült továbbá a villamos felső vezeték és a távközlő hálózat. A két szerződés alapján megvalósult fejlesztés költsége nettó 10 milliárd forint, amelyhez felerészben járult hozzá az Európai Unió.

A beruházás kivitelezője a Mávépcell Kft. és a Thales GmbH alkotta konzorcium volt. Nem böki ki a szemét a több mint 10 milliárd forintos beruházás? Van ez így.

Ennyi a hivatalos közlemény. A megújult felső vezetékek észrevételéhez szakmai szem kell, míg a műköves peronokat, új padokat valószínűleg csak azok veszik észre, akik nap mint nap az állomáson járnak.

Akik csak hébe-hóba, azoknak jó eséllyel nem böki ki a szemét a több mint 10 milliárd forintos beruházás, de hát ez nem újdonság Magyarországon. Már csak azért sem, mert a beruházásnak nem volt része a vasútállomás épületének rekonstrukciója – így itt marad(t) a realista szocializmus.

(Kisalföld.hu)

Címkék: lapszemle máv győr vonat fejlesztés felújítás állomás vasúr kisalfold mavfigyelo


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr911000664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siófoki35 2009.03.13. 21:58:13

MIért van az, hogy az állomásfelújításokban nincs bent az állomásépület felújítása??? (Cegléd, Kelenföld dettó)????

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 22:03:40

@siófoki35: Kelenföldön nagyon méricskélnek mostanában, mindig amikor arra járok, kerülgetnem kell a munkásokat. Nem baj, főleg, ha készülnek valamire:)

Az állomás Kelenföldön nagyon lepusztult. Belülről lefestettél, Délit is felújították, egész szépen. Jó irányba halad a MÁV, csak egy kicsit lassan.

Azt nem tudja valaki, hogy a kelenföldi 1-2 vágányt mikor adják át az utasoknak?

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.03.13. 22:27:00

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem ezek a demagóg cikkek nagyon tudnak bosszantani. Félhülye alkoholista Pistabá nem látja, hogy kifestették a budit az állomáson, tehát biztos ellopták a lóvét? Vagy mi? Persze jó lenne, ha épületet is felújítanák, de az áramellátás, a biztosító és vonatbefolyásoló rendszerek ténylegesen ilyen milliárdos nagyságrendű összegek, és erre is költeni kell, ha nem akarjuk, hogy totál lepukkanjon az egész.

Ákibard! 2009.03.13. 22:31:51

@BKV figyelő:
"Azt nem tudja valaki, hogy a kelenföldi 1-2 vágányt mikor adják át az utasoknak?"
Nyár közepe-vége felé. Valami oylasmiről volt szó, hogy egy következő fázisba lép az M4 építés és akkor kell majd használni. Jelenleg nincsen rá szükség a technológiához.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 22:33:39

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

A Credo gyárlátogatás is Győr-gyárállomás megállóhely mellett volt. Amikor reggel leszálltam a vonatról, elámulva néztem, milyen szépen felújították a megállót, az aluljárótól a peronig. Tényleg jó lett, és milliárdok mennek el nagyobb hülyeségekre is, tehát ha loptak is, adtak cserébe valamit. (Persze jobb lenne, ha nem lopnának, de ház ez álom:))

Persze nem tudjuk benne volt az árban. Rengeteg olyan eszköz lehet (biztosítóberendezés, stb.)

Ezeket a híreket nem mindig azért teszem közzé egyik blogomon se, mert egyetértek vele. A ti véleményetekre vagyok kíváncsi.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 22:38:19

@Ákibard!:

És ha a 7-es 8-as vágány elkészül, azt egyből átadják? Mert a 3-as 4-es már szörnyű, a Kelenföldi pu. szégyene. 5-6 még kinéz valahogy, bár ott is csak 1 vágány üzemel jelenleg.

Ezért gondoltam, hogy ha az 1-es 2-es át lenne adva, megkezdhetnék a 3-4 felújítását is.

Milyen technika van az 1-2-n amit nem akarnak használni?:)

Ákibard! 2009.03.13. 22:44:06

@BKV figyelő:
"Milyen technika van a 1-2-n amit nem akarnak használni?:) "
Ilyet hol láttál? Én technológiát írtam.
A technológia pedig a mikor honnan érkező hova induló vonatokat melym vágányokra vagy vágánycsoportokra fogadják.

"És ha a 7-es 8-as vágány elkészül, "
Hivatalosan 7-10 vágány lesz, ne kérdezd miért, nem tudom...

És passzolom, hogy hogyan adják át, bőven függ attól, hogy az M4-el hogyan haladnak, mikor mit akarnak csinálni hozzá.

Ákibard! 2009.03.13. 22:48:00

@BKV figyelő:
Személy szerint elégedett vagyok a felújítással, bár nem mindegyik vágány és nem minden peron újult meg, ez elég félmunka így...

A biztbert teljesen felújították, de vannak vele gondok, nem a legjobb választás volt. A felsővezetékhálózat felújítása alap egy ilyen beruházásnál, külső szem észreveheti abból, hogy nem patinazöld hanem rézszínű a vezeték.
Az új utastájékoztató táblák fontosak voltak, a régiek elég szomorkás állapotban voltak.

Az épület valóban nem túl szép, de kis ráfordítással össze lehetne hozni 1-2 új dolgot. Talán egy Wc és utaskomfort létesítmények jól jönnének, büfé, ügyfélszolgálat, rendes váró.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 22:55:01

@Ákibard!: Tényleg technológiát írtál. Félreolvastam, ezt tudjuk be a fáradtságnak.

Miért 7-10? Szerintem azért, mert a peron helyén volt a 8-9 vágány, és a 7-10 maradt meg, nem? Mert ha eltűnt 2 vágány, akkor a 14-15 se jön ki rendesen. Nem tudom, ez csak logika. Az új vágányokhoz vezető sín viszont még elég hullámos, azzal még gondolom dolgoznak egy keveset.

A 15. vágánynál sajnos meghagyták a régi tájékoztató táblákat sajnos, ami retrónak, viszont egy felújítás része lett volna, hogy ezt is kicserélik. (Érd-felsőn az egyiket már betörték, Barosstelep megállóhelyről nem is beszélek. Baross telepnek egyáltalán volt valami értelme?)

WC tényleg jó lenne, meg valami szép váró.

Budafuck 2009.03.14. 01:09:06

@BKV figyelő:
Baross telep nagyon tuti ötlet volt szerintem.Főleg hogy 15percre lakok tőle.De valahol nemértem erről az itt lakókat miértnem tájékoztatták?Vnnak még mostis rengetegen itt lakók akiknek fogalma sincs eme állomás hollétéről.Továbbá miért hagyták hogy gyökerek összefirkálják tönkre tegyék!?
Sehol egy kurva kamera se egy biztonsági miközben tele az ország munkanélkülivel!
Szégyen minden ami eddig itt felújitás cimén ment és ahogy hagyták leamortizálódni(lásd:Campona megálló,Érd,stb)
Remélem a Győriek kulturáltabbak és nem megy tönkre!

ekzs (törölt) 2009.03.14. 07:32:26

@Ákibard!: "Az épület valóban nem túl szép, de kis ráfordítással össze lehetne hozni 1-2 új dolgot. Talán egy Wc és utaskomfort létesítmények jól jönnének, büfé, ügyfélszolgálat, rendes váró."

Ne haragudjatok, de szerintem az egész épületet lekéne dózerolni. Voltatok már bent? Pár napja voltam, annyira nem volt hideg, de mégis az összes széken csöves feküdt/ült. A restiről inkább nem beszélek, a büfé is világszínvonalú. Ha a metrót is átadják, ez lesz a budai Kőbánya-Kispest?

petya.bacsi 2009.03.14. 08:02:31

Nagyon jó, hogy felújítottak még egy állomást, de valahogy nem felhőtlen az örömöm.

A 120a-s fővonalon van olyan állomás, ahol még peron sincsen, akrobata mozdulatokkal, vagy sámliról szállnak fel nehezebben mozgó emberek, láttam én már leesni nénit cuccokkal a vonatról, mert akkorát kellett volna lépnie leszálláskor, hogy így sikerült csak leszállnia... gondolom biztos nem így tervezte.

De pl. Nagykáta állomást, ahol volt peron, azt jól szétverték, hogy díszburkolatú perontja lehessen. Nem igazán értem ezt, hogy mi alapján választják ki a felújítandó állomásokat.

Ákibard! 2009.03.14. 10:26:53

@ekzs:
Én mindezt a cikkben szereplő Győr állomásépületére írtam...

Ákibard! 2009.03.14. 10:28:20

@BKV figyelő:
"Miért 7-10? Szerintem azért, mert a peron helyén volt a 8-9 vágány, és a 7-10 maradt meg, nem? "

Elképzelhető, korábban nem nagyon jártam Kelenföldön...

"Az új vágányokhoz vezető sín viszont még elég hullámos, azzal még gondolom dolgoznak egy keveset."
Szabályozást a végére szokták hagyni.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.14. 11:16:07

@ekzs:

@ekzs:

Én szeretem a vasútállomások hangulatát, a MÁV egyik jellegzetessége, ami a régi időkből maradt ránk. Itt nem arra gondolok, hogy szeretem mert koszos, széthullik, stb.

Hanem az épületek stílusát, elrendezését szeretem. Mivel műemlék, már csak azért sem lehetne lerombolni. Sajnálnám is, ha valami más épülne helyette.

Érd-felsőn szép lett az új állomás, bár várót elfelejtettek építeni, ami abból a szempontból jó csak, hogy nem rongálják. Viszont az állomásépület fölött nagy fűterület épült, oda elférne egy váró, vagy akármi.

trainz 2009.03.14. 13:12:47

A 7-10 vs 9-10 vágányvitához:

Kelenföldön soha nem volt 7es és 8as vágány. A 6os után a kilences jött kb 9m-res(lehet kevesebb).. vágánytengely távolsággal.6 felől kerítés volt a 9 felől meg egy "murvás" szükségperon...
Az új vágány a "7", a 6os mellé került közvetlen a 9 megszűnt, és a 10 mellett húzódik a peron másik fele. 11-13 teher vágány,14-15 1es átmenő fővágányai.16-25 ig megvan minden vágány ill asszem több is van csak szét van verve a metró miatt.

Érdekességek: 7-10 ről egyaránt lehet majd menni a Keleti ill a déli felé is.

A 18ason egy pár száz méteres szakaszon nincs felsővezeték. Akkor szedték lem mikor szükségből a 17-19re jöttek a vonatok és azóta sem tették vissza.

Káposztakukac 2009.03.14. 13:33:13

emberszabású barátaim!
már megint egy totál felesleges, populista cikk. pont, hogy az ilyen infrastrukturális beruházások, mint amik itt folytak, kerülnek a legtöbb pénzbe. persze, fel lehetett volna újítani azt a kurva épületet, csak akkor cserébe valszeg napi 20-szor nem jött volna a vonat, mert megint tönkrement a rendszerben valami.
amúgy ezt a lopásos dolgot gondoljátok már át újra. a beruházás felét az eu fizette. na, ők aztán nézik, hogy hova folyik a pénz, már ha a magyarok nem. de azért nem véletlenül vannak olyan szervek, mint az OLAF. ha lopnak, akkor kiderül, bár biztos, hogy nem a magyar szervek áldásos tevékenysége miatt.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.14. 13:47:15

@Káposztakukac:

Sajnálom, hogy csak a cikket olvastad el, és utána vörös fejjel hozzászólást kezdtél írni. Talán ha egy kicsit tovább is olvasnál (főleg ha nem ismered a publikálási elveimet), összefuthattál volna ezzel a szöveggel:

"Ezeket a híreket nem mindig azért teszem közzé egyik blogomon se, mert egyetértek vele. A ti véleményetekre vagyok kíváncsi."

És elolvashattad volna azt is, mit gondolok erről az egész felújításról. Nem írtam a cikket, tehát ne engem anyázz miatta. Mint írtam, a véleményetekre voltak kíváncsi, ezért tettem ki, és nem azért, mert egyet értek vele.

Szerintem nem az a vélemény, hogy engem hordasz le egy olyan cikk miatt, amit nem én írtam.

Káposztakukac 2009.03.14. 15:30:11

@BKV figyelő: én a cikket szidtam, nem téged. azt is észrevettem, hogy a kisalfold.hu-ról származik. ellenben amit én leírtam, az a saját véleményem a cikkről.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.14. 15:33:51

@BKV figyelő: Barátaim alatt megszólítva éreztem magam, mint "írót" (bejegyzés publikálót), és hozzászólót, ezért reagáltam a hozzászólásodra. Azt is látom, hogy az írónak is céloztad írásod, de egy kicsit magamra is vettem. Persze ez az én hibám :)

maglew 2009.03.16. 10:56:47

Mondja már meg valaki mi a t..kömnek kell viacolorburkolat mindenhova? Qrvadrága, 2 hónap múlva ugyanúgy berozsafoltosodik mint az aszfalt, ráadásul gazosodik. Nézzük meg hogy néz ki Ceglédi szállások megálló..ahol már a vonat se nagyon áll meg.

trainz 2009.03.16. 15:15:42

Bocs de ez a hullámkő a legolcsóbb térkő...minden bokorba árulják a szürkét...

maglew 2009.03.16. 15:39:35

@trainz: Ne mondd már hogy olcsóbb a szürke térkő az aszfaltnál?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.16. 17:20:56

@maglew: Attól függ, hogy ismerős-e a beszállító, mert ha igen, akkor bármi előfordulhat:)

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.03.16. 23:55:31

Az 1-2 vágány a metró átadásához kapcsolódóan épült, mert akkor nem minden menne tovább a Déliig.

A 7-10 vágány valóban azért 7-10, mert a peron a 8-9 helyén van/lesz, átszámozni viszont át kellene a megszokott 14-15-öst is, amit viszont nem akarnak.

A 7-10 egyből átadásra kerül majd, Délis ÉS Keletis kapcsolattal!!!

Győr állomása valóban megújult, kapott padokat, szép kék öntötteket. Mást nagyon nem látni, a 2-3 vágány közötti peron már évek óta műkőburkolatos.

A bizber és felsővezeték felújítást köszönjük, jelenleg is cammogva járnak be a szerelvények.

Érd felsőnél hiába modernebb az utastájékoztató, ha a vonat érkezése előtt egy-két perccel hajlandó csak közölni bármilyen infót is (pl. rohantatott már át minket a túlsó peronra, mert odahozta helytelenen a várt vonatot - egy perccel érkezés előtt megtudtuk, hogy oda érkezik).

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.03.16. 23:59:53

@trainz: Bocs, írtad már (később vettem észre), hogy mindkét irányban mehetnek majd a 7-es és 10-es vágányról a vonatok.

trainz 2009.03.17. 09:20:26

@maglew:
Nyílván,de ahogy meg amilyen minőségben aszfaltoznak.... Sz@rabb lenne mint ha köveznek.
Egyébként orrba-szájba nyomják a követ óccsóér... Praktikkkkkkker,meg bauhauz, s társai, Nézzétek meg ,télleg nem sok,(nyilván a sima szürkére gondolok)

trainz 2009.03.17. 09:23:46

Szerintem nem Kellene átszámozni a 14-15öt ... Minek? 10-től folytatólagos a számolás.... Inkább nevezzék még el A,B,C,D,E peronnak a peronokat.

Az összes jelzőt, kábelt bizbert mindent át kéne rajzolgatni írogatni számozni.. A dokumentációkat szintén.

Chupa (törölt) 2009.03.17. 16:11:42

Hogy a picsába lehetnek szélesebbek a vágányok?

trainz 2009.03.17. 22:30:58

A peron széles ,nem a vágány...
süti beállítások módosítása