Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk Székesfehérvár felé szeretett volna utazni még hétfőn a Déli pályaudvarról. Két kijelzőre is az volt írva, hogy a 10-es vágányról indul a vonat, ezért több utastársával együtt felszállt és helyet foglalt. A vonatnak 17:43-kor kellett volna indulnia, ám csak ekkor derült ki, hogy a vonat amire felszálltak Tatabánya felé megy, ezért át kellett szállniuk. De ez sem volt könnyű:

Szia!

Újabb MÁV-os sztori. Nem tudja a MÁV-Start melyik vonata megy Székesfehérvárra:

Tegnap látott napvilágot a hír, miszerint bezárnának 2000 km vasútvonalat. Lehet, hogy nem csak ennyit, hanem az összeset be kellene zárni. Az alábbi után legalábbis el kellene gondolkodni rajta. A Déli pályaudvar vasutasai nagyon nem állnak a helyzet magaslatán. Saját megfogalmazásuk szerint is görcsölnek, hogy pontosan indítsák, fogadják a vonatokat. Az utóbbi hetekben szinte mindennapos, hogy kora este 20-40 perccel később indulnak a szerelvények és erről vagy sehogyan, vagy minimális szinten tájékoztatják az utasokat. Itt és Kelenföldön is.

De amit tegnap műveltek, az már túlmegy minden határon. A 17.43-kor induló székesfehérvári gyorsított személyvonattal szerettem volna hazamenni. Megnéztem a kijelzőt, hogy honnan indul. (Mondjuk azt sem értem, miért kell minden nap más vágányról indítani ugyanazt a járatot,.) Eszerint a 10-es vágányon álló csatolt Flirt az enyém. A vágány végén álló kijelzőn is az szerepelt, hogy Érd-felső - Székesfehérvár útirányon megy majd a vonat. Fel is szállok rá, utas is volt bőven rajta. Már elmúlt 17.43, de még nem indultunk el. Az újságomból felnézve látom, hogy a kijelzőn az áll, hogy Tatabánya felé megy a vonat. Mondom magamban, hogy ennyire hülye nem lehetek, hiszen többször is megnéztem, hogy innét megy a vonat Fehérvárra. Aztán látom, hogy sok ember száll le és megindul a peron vége felé. Nem nagyon értettem, hogy miért, hiszen semmit nem mondtak be a jármű hangosbemondóján. Végül egy utas szólt be az ajtón, hogy ez a vonat mégsem Székesfehérvárra megy, hanem Tatabányára és át kell szállni a 8-as vágányon álló Flirtre. Enyhén szólva elfogyott a türelme mindenkinek, hogy nem elég az, hogy nem indultunk el időben, még rossz vonatra is szállítanak fel minket és erről nem tájékoztatnak minket.Több százan átmentünk a 8-as vágányhoz, ahol a bent álló Flirt kijelzőjén az szerepelt, hogy "Nem lehet beszállni". És valóban nem lehetett, be volt zárva mindkét kocsi összes ajtaja. Kb. 17.53-kor elsétált a vonatvezető a tömeg mellett a vonat elejére. Sétált, nem sietett, láthatóan nagyon nem érdekelte, hogy már így is késésben vagyunk. Közben a tatabányai vonat menetrend szerint elhagyta a Délit. Közben folyamatosan mondta a hangosbemondó, hogy szálljunk fel a vonatra, mert indul. Végül 6 előtt pár perccel kigördültünk a pályaudvarról.

Fel volt mindenki háborodva a vonaton, hogy nem lehet igaz, hogy ennyire nem számítunk mi, utasok és hogy már azt sem tudják a vasutasok, hogy melyik vonatuk hova megy és mikor.

Üdv: Fricy

Címkék: hiba közlekedés máv indulás vonat késés vasút utas panasz déli tájékoztatás észrevétel


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr851337035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WYW 2009.08.26. 08:48:45

Azért indul mindig más vágányról a vonat, hogy egyformán kopjanak a sínek.
Ez teljesen egyértelmű.

:-)

Kisbandi 2009.08.26. 08:56:48

Örülj neki, hogy:
1, nem tatabányán vetted észre, hogy nem Székesfehérváron vagy :):)
2, hogy késnek a vonatok, így át tudtál szállni a Fehérvárra tartó vonatra.

Köszönd meg a MÁV-nak, hogy megvártak!!!!! Hisz tudták, hogy vettél jegyet, mert jó az ügyfélkezelő szoftverjük, így a pénztárból a kalauz PDA-jara küldik az adatokat, és számolták, hogy minden jegyet váltó utas megjelent-e az indulásnál.....:):):):):):)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 09:02:39

Nekem tegnap az Érd-Kelenfld távot sikerült 20 perc helyett 30 perc alatt abszolválni, holott Érdről még pontosan indultunk....

Pusztuljon ki a máv az országból, az összes lusta, trehány alkalmazottjával együtt. (tisztelet a kivételnek)

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 09:03:45

@WYW: Nem is...!
A MÁV új, emelt szintű szolgáltatásai közé tartozik a "FITTNESS" járat, mely a vágányok közötti futóversenyt is tartalmazza. Ezt a "honnan is indul a vonatom...?" elnevezésű fejtörő játékkal kombinálják, hogy ne csak a test, hanam a szellem is üdüljön. A játékban résztvevők jutalma 30-120 percig terjedő késés. A fődíj pedig akár járatkimaradás is lehet, melyet a karácsonyi utazási szezon idején lehet igénybe venni...
:)

Volkov 2009.08.26. 09:17:36

A Bp-Keleti országrész (Nyháza és Debrecen) vonalon évekig csinálták azt a játékot, hogy menet közben többször szétszedték a szerelvényt, lecsatoltak, hozzácsatoltak. (És ez állítólag fővonal) Ilyenkor pl. idegesítő tud lenni, amikor az esti vonaton azt veszed észre, hogy Püspökladánynál a vonat eleje tovább megy, a vége meg marad. A kocsikon semmi jelzés, a vasutasok meg ingerülten mondják, hogy "azt sem tudja, hogy hányas kocsira szállt?!", meg hogy "mindig az első x.-edik kocsi megy tovább stb." Igy egyszer az egyik haveromat hagytam el, aki két üveg sörtől bealudt a szomszédos kocsiban, de a csomagjai nálam maradtak (mert csak leülni volt hely neki).
Mostanában nem tudom hogy megy, mert ha lehet máshogy oldom meg ezt az útvonalat. Már a múltkor valaki számolgatta, de én csak meg tudom erősíteni, hogy ha már felfelé vagy lefelé valaki még jön rajtam kívül, már akkor bőven a vonatjegy alatt hozom ki (amortizációval, szervizzel, autópályamatricával, kocsi vételi ára+költsége leosztva a fenntartási időre, stb. mindent rászámítva - és nem egy kiskategóriás kocsi)

WYW 2009.08.26. 09:19:54

@zauberpferde:

Erről a szolgáltatásról nem tudtam, sérelmezem is!

;-)

Jegkoko 2009.08.26. 09:26:05

Amugy meg a flirteken ki van irva már indulás elött , hogy pontosan hova megy.Igy szinte lehetetlen rossz kocsiba szálni. Még a régi marhaszállítók utolsó kocsiján is van egy kis tábla ami jelzi a viszonylatot. Ha fehérvárra akarok menni akkor nem szálok fel a tatbányai járatra.

otirt 2009.08.26. 09:34:18

@zauberpferde:

"A MÁV új, emelt szintű szolgáltatásai közé tartozik a "FITTNESS" járat, mely a vágányok közötti futóversenyt is tartalmazza. Ezt a elnevezésű fejtörő játékkal kombinálják, hogy ne csak a test, hanam a szellem is üdüljön."

Ezt máshol tájékozódási futásnak nevezik, bár ahoz a szervezők biztosítanak térképet, meg iránytűt.
:DDDD

Alapvető élelmiszer 2009.08.26. 09:39:30

Nah, nem kell ellenkezni, igenis be kell zárni azt a 2000 km-t. Ha csak az 1-es meg a 100-as vonal marad, nehezen lehet majd összekeverni, melyik hova megy.

(Bezárni tényleg kellene!)

halihalo 2009.08.26. 09:47:01

No, pl. ilyenekért kell a MÁV-ot megszüntetni.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.08.26. 09:47:46

@Jegkoko:
Így van. De azért 300 ember csak nem nézi be...

halihalo 2009.08.26. 09:49:32

@Jegkoko: Miért nem olvasod el, mielőtt hozzászólsz??

kovpeter 2009.08.26. 09:51:38

@halihalo: miből gondolod, hogy nem olvasta el?

girosz · http://www.girosz.hu 2009.08.26. 09:54:53

Vác felé se mindig ugyanonnan megy, de legalább általában egymás melletti valamelyik sínekről, a karámon átjutva pedig a vágányvégeknél lehet tájékozódni.
Egyszer egy hasonló velem is megtörtént, de ott legalább rendesen szóltak

2009.08.26. 09:58:47

Vajon csak én lennék ilyen mázlista barom, akivel soha nem történik ilyesmi? SAJNOS, a MÁV-hoz elég rugalmasan kell hozzáállni, hatszáz füllel és szemmel figyelni mindenre, mert Madzsarisztányban már csak így megy... :(((

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.08.26. 09:59:25

Tényleg gáz a sztori, de jártatok-e már (vidéki) francia vasútállomáson? Na, ott az utasok mind a kijelző előtt várják izgulva, mint egy lottósorsoláson, hogy melyik vágányról indul a vonat, mert azt mindig csak az utolsó pillanatban írják ki. Aztán ha megjelenik a vágányszám, egyszerre elindul a tömeg, hogy még elérje a vonatot. Elég humoros.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 10:03:43

@Jegkoko:

Igen, az utasnak gondolatot kell olvasnia, hogy két ellentétes információból épp melyik az igaz...

Kedves vasutasok!

Annyira bírom, hogy még ezt is meg lehet magyarázni.
Hanyagságból átbasszátok az utast, a hibát észlelve szartok bele, hogy felvilágosítsátok a változásról (tisztelet a ritka kivételnek), és még ő a hibás.

Zine 2009.08.26. 10:05:18

@WYW: De miért kell minden sínt ugyanazzal a vonattal koptatni? :-)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 10:05:46

@airdace:
Jártál már a Keletiben? (=/= francia kisállomás.)
Voltál már úgy 3 perccel vonatindulás előtt nyomták ki, hogy a vonatod pl. a 2-es vágányról indul (=7-8 perc gyaloglás)?

Jegkoko 2009.08.26. 10:13:22

@halihalo: Én még olyan flirtet nem láttam a délibe ami az indulás elött nem irja ki hogy pontosan hová is megy.Az oldalán és az elején is van több kijelző, ami jelzi a viszonylatot. Magyarul esély nincs arra, hogy rossz vonatra száljak.

423ft 2009.08.26. 10:20:43

Állomásokat lerombolni, sineket felszedni, helyüket sóval behinteni. Máv vezetőket lámpravasra kötni.
Mágnesvasutat megépíteni:D:D

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 10:43:57

@airdace:

én voltam elég sok vidéki francia vasútállomáson. odamész a sárga indulási jegyzékhez, és megtalálod rajta, honnan megy a vonat. És onnan is fog menni. Ugyanezt megtalálod Ukrajnától Csehországon át Belgiumig mindenhol. Nálunk nincs vágányszám az indulási jegyzéken.

Ja, és francia vonaton találkoztam olyannal személyesen, hogy amikor késett a vonatunk (a vasút hibájából), akkor a kalauz megkérdezte az utasokat, hogy hova mennek, majd velünk is közölte, hogy két percünk lesz átszállni, mi a hármasra, a másik vonat az ötösre érkezik.
Szerinted a magyar kalauz vette volna a fáradtságot, hogy idegen nyelven ezt közölje? Vagy tudta volna, hanyas vágányra érkezünk? (utóbbi nem a kalauz hibája)

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 10:44:14

@WYW:
@otirt:
A MÁV-nál már a menetjegy megvásárlásával jogosult vagy a részvételre. A játék színhelye az összes m.országi állomás, és megállóhely...

Térkép, iránytű meg nem engedett használata 200% pótdíj megfizetését, és a játékból való azonnali hatályú kizárás büntetését vonja maga után.
:)))

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 10:45:07

@Jegkoko:

és amit te nem láttál, az nincs, ugyE?

Ákibard! 2009.08.26. 10:52:35

@mestska:
"Nálunk nincs vágányszám az indulási jegyzéken."

Vedd fel a szemüveged, vagy olvass figyelmesebben.

Hétfőn kimentem Székesfehérvárra, nézem a sárga jegyzéket, honnan indul a pesti személy, 4. vg, oké kimegyek, és láss csodát, onnan indult.

Ákibard! 2009.08.26. 10:56:22

@Comandante en Jefe:
"pl. a 2-es vágányról indul (=7-8 perc gyaloglás"

Ha neked a nagytáblától a 2. vágány 7-8 perc gyalog, és nem vagy minimum 60 éves, akkor sörgősen menj el orvoshoz...

Ákibard! 2009.08.26. 10:58:08

@Comandante en Jefe:
Nomeg amit 3 perccel indulás előtt írnak ki, azt 3 perccel előtte tolták be, azaz 3 perccel később semmiképp nem indul. Ugyanis le kell mennie róla a tolatómozdonynak, rájönnie a vonógépnek, fékpróba, menesztés egyebek. Ez nem 3 perc.
Ez is csúsztatás...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:00:55

@Ákibard!:

hát, ezek szerint van ahol már ráléptünk a más országokban évtizedek óta kitaposott útra.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:03:38

@Ákibard!:

És most akkor legyen nyugodt az utas, hisz mindezeknek meg kell történnie még, így biztos hogy eléri a vonatát? Elárulom neked, ezekről az égvilágon semmit nem tud az átlagos utas.

ő azt látja a kijelzőn, hogy 3 perccel korábban kiírták az indulás előtt a vonatát, késést viszont nem írnak mellé (ennek kiírása, és tájékoztatása ugye meglehetősen rugalmasan van kezelve mifelénk), így siet, hogy elérje...

Ákibard! 2009.08.26. 11:04:43

@mestska:
Megmondom őszintén gyerekkorom óta ki van írva, pedig nem ma volt már.
Szerintem csak te voltál szimplán figyelmetlen.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:06:31

@Ákibard!:

arról nem is beszélve, hogy mindezen tevékenységek miatt bizony késik az a vonat rendesen, ami miatt megint csak nem nyugodt az utas.

Ákibard! 2009.08.26. 11:08:23

@mestska:
Nyilván ez egyértelmű, nem is kételkedtem benne, hogy sietnie kell.

De itt azért valamilyen szinten szakmai emberek vannak, vagy legalább rutinos MÁV utazók, tehát egymás között azért nem kell a csúsztatás...

Emellett én már egy évvel ezelőtt is megmondtam, hogy nem a lapozós kijelzők cseréje fogja megoldani az utolsó pillanatban kiírós eseteket.
És nem is a kezelőnéni lecserélése.

Sajnos ez az egész a Keleti technológiájából adódik, 13 vágány 140%-on üzemel az egész, ahogy felszabadul a vágány azonnal megy oda be valami... Ez nem normális helyzet, pedig marad így sajnos...
Józsefváros bezárása előtt is csúcson volt a Keleti, amióta a korábban Józsiba járó vonatok is Keletibe mennek, kész a katasztrófa.

Legszívesebben kiutalnám mindenki számára 2 órán kersztül a Keleti rádiócsatornájának hallgatását, utána megértenétek. Ahogy beön egy szerelvény már követi a tolatógép, hogy amint leszálltak az utasok azonnal lehessen kihúzni....

Ákibard! 2009.08.26. 11:09:37

@mestska:
De ha fizikailag nincs hely hova benyomni a szerelvényt akkor mit tudsz tenni?

a) marad minden így
b) a tárolóvágányok mellé is peront építeni, és onnan is vonatot indítani.

A Keleti méretei korlátozottak, egyik irányban sem bővíthető...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:09:46

@Ákibard!:

ha Székesfehérváron így van régóta, annak csak örülni tudok. Remélhetőleg megérem azt, hogy mindenhol így lesz, és nem úgy, hogy egyszer ide jön a vonat, egyszer oda....

Tilinka 2009.08.26. 11:10:01

@Jegkoko: A posztoló szerint a vonatra is az volt kiírva, hogy Székesfehérvárra megy. Ezért nyugodt szívvel felült rá, de időközben megváltoztatták az útirányt.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:12:28

@Ákibard!:

ha fizikailag nem tudod hova betolni a szerelvényt, akkor az azt jelenti, hogy a menetrend már eleve teljesíthetetlenül lett megszerkesztve, netán azt jelenti, hogy más vonatok késtek, és még mindig bennállnak.

Egyik se jó jel a vasút szempontjából.

és az miért van, hogy egy időben pl. a prágai Ec késő este az első vágányra érkezett be, holott a csarnok töküres volt? Hogy az utasok minél többet gyalogoljanak?

Ákibard! 2009.08.26. 11:14:32

@mestska:
" pl. a prágai Ec késő este az első vágányra érkezett be, holott a csarnok töküres volt? Hogy az utasok minél többet gyalogoljanak? "

Hirtelen a fűtés/hűtés-re kapcsolásra tudok gondolni, a csarnokbn nem szokták a bakra kapcsolni a szerelvényt, ellenben a külső vágányokkal. Főleg az EC-knél fontos, hogy éjjel is hűtve/fűtve legyen.

Ákibard! 2009.08.26. 11:17:30

@mestska:
Félreértettél.
Nem csak székesfehérváron van így, ez csak egy hétfdői eset volt.

A MÁV hálózaton bárhol megnézed ki van írva a vágányszám!

Sőt, Füzesabnyban még az is ki volt írva, hogy egyetlen napon a 7-ből másik vágányról indul. Asszem le is fotóztam.
Kőszegről is van fotóm, az még érdekesebb volt, mert ilyen betűkirakós tábla volt kint.
Mezőkövesden is amióta az eszemet tudom ki volt írva.
A fejpályaudvarokon gyárilag bele van nyomtatva a vágány.
Győrben is ki van írva.

Hirtelen ezek jutnak eszembe amiről fotó van.

Szerintem szimplán te voltál figyelmetlen...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:22:01

@Ákibard!:

hát mostmár teljesen elbizonytalanítottál, lehet, rosszul emlékeznék.... Mostmár megnézem legközelebb a budapesti pályaudvarokon is.
Mindesetre ettől függetlenül a vonatok indulása, és érkezése elég hektikusan oszlik meg az egyes vágányok között :)

Ákibard! 2009.08.26. 11:27:21

@mestska:
Tessék, egy meglehetősen szar minőségű, ám kinagyítva aránylag látható fotó Füzesabonyból. Római számokkal a vágányszámok.

www.vasutbaratzrt.hu/fabony.jpg

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 11:35:38

@Ákibard!:

nem állítottan, hogy nem mondtál igazat :)

kovpeter 2009.08.26. 11:54:36

@Tilinka: hol ír ilyet, hogy a vonatra is Székesfehérvár volt írva?? Én nem látok ilyet. Csak azt írta, hogy a vágány végénél lévő kijelzőn volt Székesfehérvár, az pedig nem a vonaton van.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 11:58:04

@Ákibard!:
"Ha neked a nagytáblától a 2. vágány 7-8 perc gyalog, és nem vagy minimum 60 éves"

A 2-es vágány a csarnok bejáratától 400, azaz NÉGYSZÁZ méterre van. Ez kényelmes, zavartalan sétával kb. 6 perc. Kevésbé zavartalan sétával (pl. csomagokkal, vagy ha egy elővárosi pont az imént borította a tömeget, ami hömpölyög szembe) a 7-8 perc reális. És igen, a vasútnak vannak 60 év fölötti korú utasai is.

"amit 3 perccel indulás előtt írnak ki, azt 3 perccel előtte tolták be, azaz 3 perccel később semmiképp nem indul."
Ez általában így van, de nem mindig (volt már, hogy az IC-t egyszerűen csak nem írták ki időben), és az utassal ezt az infót (ti. hogy a vonat késve fog indulni) a vasút természetesen nem osztja meg.
Az átlag utas meg nem fog lutrit játszani, hogy most vajon megvárja-e őt a vonat, hanem rohan, mint a hülye, hogy elérje a vonatot.

És -sokadszor- : AZ UTASNAK NEM FELADATA (és irreális tőle elvárni) A MÁV MUNKAFOLYAMATAINAK ISMERETE. TISZTESSÉGESEN ÉS EGYÉRTELMŰEN TÁJÉKOZTATNI KELLENE.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 12:01:13

@mestska:
sok helyen ki van írva vágányszám, de a nagyobb állomásokon nem nagyon érdemes arra számítani, hogy be is tartják...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.08.26. 12:30:33

@kovpeter:

Van, hogy az indulás előtt írják ki a vonatra, melyik vonat, hová megy, addig se a külső sem a belső kijelzők nem működnek. Olyan is volt már, hogy teljesen más volt kiíva...

WYW 2009.08.26. 12:37:01

Elég állomásonként egy vágány, akkor nincs ilyen kavarodás és az utasok se idegesítik a hülye kérdéseikkel a vasutasokat.

charlie 2009.08.26. 13:46:40

@Comandante en Jefe: a papiros menetrendben (sárga, nagy), ki van írva a vágányszám. meg kell ott nézni.

@mestska: ha akarja megtudja, menetirányítót felhívja és kész. Legalábbis nyugat-mon. itt már volt olyan is, hogy mozgássérült utazott az ic-n, és direkt az első vágányra kérte a jv a vonatot, hogy ne kelljen körbekerülnie a fél állomást.

mellesleg én még nem találkoztam olyannal, hogy nem volt papíron kiírva a vágányszám.

charlie 2009.08.26. 13:49:38

@Ákibard!: még a Harisnál is ki van írva, pedig az tényleg a világ (nyugati) végén van :) és csak egy vágány van :D

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 13:56:59

@charlie:

Megnézni meg lehet, aztán sokra megyek vele, ha a vonat nem oda érkezik...

gozos 2009.08.26. 13:57:34

@WYW: az "elég egy vágány" -- mintha ezt hívnák régióközpontban a felszín alatt átvezetett vasút állomásának. :)

Egy képet találtam egy ilyenről: hg2ecz.ham.hu/kirandulas/Oslo-kozlekedes/NatTheatre_Flytoget.jpg

Ez a leírás szerint Oslo város közepén van a föld alatt, ráadásul a peron elején található mozgólépcső magyar példával élve a "Blaha" a végéről felmenő mozgólépcső pedig a "Kálvin térre" megy fel. És a vonat csak egyszer állt meg, DE NAGYON JÓ HELYEN!

No az agglomerációból érkezőkkel ílyen módszerekkel lehet az autót otthonhagyatni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.26. 14:15:02

@gozos:

igy van.

(a vonat persze megállhat többször is, mint Münchenben, Párizsban, Koppenhágában)

Ákibard! 2009.08.26. 14:18:02

@Comandante en Jefe:
Kíváncsi vagyok, hogy hányszor próbáltad már ezalapján azonosítani a vonatodat, hogy ennyire kijelented nem oda érkezik.
Én már párszor próbáltam, és az esetek igen nagy százalékában onnan indult.
Amikor nem onnan indult akkor amúgy is borult a bili rendesen.

Amúgy ennek üzemviteli okai vannak, ezzel kár vitatkozni...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 14:20:03

@charlie:

igen, ez így megy ugye, hogy a menetirányítót felhívja az utas. hiszen mint tudjuk, a menetirányítónak mindenhová ki van írva a telefonszáma, az utas (hisz minden utas tudja, mi az, hogy menetirányító,ez nem kérdés) azt rögtön meg találja, és fel is veszik neki a telefont, és még tájékoztatják is.
De még ha ebből a szép ámde megvalósíthatatlan álomból fel is ébredünk, akkor is megkérdezném, hogy akkor mi a francnak tartjuk a hangosbemondót, meg a kijelzőt, ha nem arra, hogy az utasokat tájékoztassuk vele? Minden utas hívja csak a menetirányítót.

Ákibard! 2009.08.26. 14:40:53

@mestska:
MEgmutatnád, hogy melyik részen írta Charlie, hogy az utas hívja a menetirányítót?
Mert én 2x végigolvastam, de az volt benne, hogy a jegyvizsgáló hívja fel...!

Ákibard! 2009.08.26. 14:42:38

@charlie:
Persze hogy ki van írva, hiszen az ÁVU-ban szabályozzák melyik vonatot melyik vágányra kell fogadni.
Ezért írtam, hogy kár kekeckedni, üzemviteli oka van annak, hogy ha minden rendben megy, akkor egy vonat mindig ugyanarra a vágányra érkezik, és onnan indul.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.08.26. 14:58:49

@kovpeter:
Vonatra is az volt kiírva. És még vagy 300 ember is azt látta, hogy Székesfehérvár van a vágány végén és a vonatra is kiírva.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 14:59:14

@Ákibard!:

"és az esetek igen nagy százalékában onnan indult."

ha eljutunk oda, hogy az esetek 99%-ban onnan indul, akkor rendben vagyunk, addig szerintem bármilyen mentegetőzés erősen problémásnak hat. Üzemviteli okai vannak? Talán a mindennapos késéseknek köszönhető mindez. Olvasd el a korábban írt, francia késésről szóló kommentem... Nálunk ez megvalósíthatatlan.

Kollegámat tudom idézni, aki a Miskolcról érkező rokonokért rendszeresen a Keletibe meg yki autóval. Neki csak az a panasza, hogy ha a Kerepesi felől parkol, akkor tuti a thököly oldalra áll be a vonat, ha a Thököly felől, akkor a Kerepesi felé.

Kiszámíthatatlan üzemvitel.

Ákibard! 2009.08.26. 14:59:16

@mestska:
Megmutatnád, hogy hol írta Charlie, hogy az utas hívja a menetirányt?

2x is végigolvastam, de az van leírva, hogy a jegyvizsgáló hívja fel...!!

Ákibard! 2009.08.26. 14:59:51

@Ákibard!:
Szartetü motor, bazz eddig nem jelenítette meg a hszem, most meg elküldi........

Ákibard! 2009.08.26. 15:01:51

@mestska:
Nem...
Az üzemvitel alatt azt értettem, hogy egy 13 kocsis vonatot nem tudsz fogadni a szélső vágányra. Ellenben megint faszság egy 7 kocsis ingát behozni a csarnokba... Ezért van előre megtervezve, hogy minden hosszú vonatnak jusson hely, és ezért is gond, ha egy vágány nem szabadul fel időben. Ennyi.
Kár vitatkozni, ez így van tetszik-nem tetszik akkoris...

charlie 2009.08.26. 15:06:41

@mestska: kalauzról volt szó, nem utasról. kalauz meg fel tudja hívni a szolgálati telefonján. flottásban még ingyen is van a hívás.

@Ákibard!: igen, én ezt tudom :)

charlie 2009.08.26. 15:07:23

@Ákibard!: azért ahol egy vágány van (megálló), SZVSZ felesleges kiírni a vágányszámot :)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.26. 15:27:10

@Ákibard!:

tisztában vagyok azzal, hogy mit értettél üzemvitel alatt, csak továbbfejtettem a kérdést, azt, hogy

"Ezért van előre megtervezve,"

ezt jó sokszor nem sikerül betartani.

Adani 2009.08.26. 17:30:18

@charlie:

Ahol kettő van ott is, mert általában jobbra tarts működik vagyis a menetirány szerinti jobb oldalra érkezik a vonat. Igaz nem mindig én is szívtam már meg mikor a Gödöllői Hévvel utaztam ,h ösztönösen jobbra mentem, de azon az egy vonalon balra tarts van. Meg ugye ha borul a bili helytelenben is mehet a vonat.


A Keleti pedig valóban túl van terhelve ezért nem működik rendesen ,de nem lehetne kezdeni vele valamit? Bővíteni nem lehet, mert kevés a hely, de valahogy tehermentesíteni sem? Segítene rajta egy új bizt. ber pl.?

matteo14 2009.08.26. 17:31:24

Amikor Dombóváron még megvolt az a tábla amihez kijött a forgalmista és rakta az apró táblákat,h Budapest-Déli Sebes IV és az óra mutatóit átállítgatta.Na akkor volt hogy bejött a Mecsek IC a negyedikre a táblán a második volt.Szalóczi elvtárs közölte,h az ötödikre jön a vonat.

Ákibard! 2009.08.26. 17:46:35

@Adani:
"Segítene rajta egy új bizt. ber pl.? "

Ha az autódban 5 férhely van, de 8-an szállnátok be, akkor ha beteszel egy új autórádiót, befér a maradék 3 ember?
Nem.

A Keletin is ennyit segítene egy új biztber.

Adani 2009.08.26. 18:12:39

@Ákibard!:

Akkor mi lehet a megoldás?

Kell új pályaudvar vagy újra megnyitni a józsefvárosit és átpakolni oda pár vonatot?

Helike13 2009.08.26. 19:57:54

A Győr-Sopron stb. cuccokat be kell küldeni a Délibe, és akkor tehermentesítve lesz a Keleti.

A Délit még lehet bővíteni, ha megnyitják az egykori postavágányokat.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.08.26. 20:32:22

@Helike13:

Ígyis sok vonat megy a Délibe, amikor délután 10 percenként indulnak, az alagútnál mindig meg kell állni a vonatoknak, a következő meg késve indul...

Akkor lesz jó, amikor nem megy be minden vonat, Kelenföld lesz a végállomás, hogy legyen utas a 4-es metrón :)

Feri BPO-537 2009.08.26. 20:50:47

@Alapvető élelmiszer: Meg vagy te húzatva? :P
Nem bezárni kell őket, hanem fejleszteni, fejleszteni és fejleszteni...

2009.08.26. 21:00:38

Azért Fehérváron is előfordult már párszor (jó párszor), hogy pl. nem a négyre, hanem a hatra (gy.k. vágányok) tudta csak beengedni a torony a vonatot, de MINDIG volt erről tájékoztatás (általában egy szolgálattevő hölgy )! Székesfehérváron a négyes, meg asszem az ötös (vagy a 3.? Nemtom, de a 4. vágány az tuti) az átmenő, így a hosszabb szerelvényeket általában oda hozzák be, mint pl. a sátoraljaújhelyi "átlós" gyorsvonat. Bár néha ott is borul a papírforma és imprózni kell... :)

2009.08.26. 21:10:05

Bár az "... vágányon kettő szerelvény áll" helyzettel lehet nagyot szívni (nem Déli, inkább vidék, Szfv., meg Sárbogárd, piciny városkám), a hangosban szólnak is erről az esetek legtöbbjében, de mindig van néhány bamba utas, aki nem figyel eléggé. Én is cumáztam már emiatt, el is utaztam szépen PusztaFASZbolcsra, Sbg. helyett. Szerencsére akármilyen szar város is Sárbogárd, a vasúti helyzete egész jó, így aránylag gyorsan korrigáltam az eltévelyedésemet (40-es vonal, ugye...). :)))

Jegkoko 2009.08.27. 09:06:57

@Tilinka: Mint mondtam, elég sokat utazok ezen a vonalon , a déliből is nem kevésszer jöttem haza, de még ilyenről sose halloptam, hogy egyszer csak megváltoztatják a vonat útirányát . Ezért istratom hihetetlennek az egészet.

Mozvez 2009.08.27. 09:09:07

Emberek ezen nem kell vitázni:). Én mint az egyik "szenvedő alany" múltkor vártam az utasokat és a kallert is a vonathoz, mert a táblán a 2. vg volt ki irva és a vonat a 8-on állt és úgye a vonat indulása elött két perccel már kerestettem a kallert. Megkérdezték töle telefonon, hogy hol a bús f@szban koborol és miért nincs a vonatánál, válasza az volt, hogy még vonata sincs. Ekkor jöttek rá a hibára...
Még milyen jó, hogy felszerelték öket szolgálati mobillal.

Tomi324 2009.08.28. 00:12:05

@Selkath: "hangosban szólnak is erről az esetek legtöbbjében, de mindig van néhány bamba utas, aki..."

Hozzátenném,, nincs semmiféle halláskárosodásom, de pl a Keletiben alig lehet érteni, hogy mit mondanak. Pláne ha az ember már egy zsúfolt kocsiban ül, ahol mindenkinek jár a szája, vagy marcsinéni rámolja a befőttesüvegeit, vagy egy szimpatikus úriember 2 zsák "álomíniumot" rakosgat, vagy ha józsibácsi ráejti a bőröndjét a mellette ülőre aki ezt üvöltözéssel díjazza....

2009.08.28. 10:47:51

@Tomi324: Ebben igazad van, ráadásul nekem még az egyik fülem is szar. A Keletiben eleve elvetélt ötlet volt hangosbemondóval tájékoztatni. De Hangsúlyoztam: vidéken sokkal érthetőbb (kivétel, mikor nem a gép beszél, hanem az illetékes szolgálattevő darálja el az infókat és éppen siet/ne valahová...).

Ákibard! 2009.08.29. 04:04:34

@Tomi324:
"Pláne ha az ember már egy zsúfolt kocsiban ül, ahol mindenkinek jár a szája, vagy marcsinéni rámolja a befőttesüvegeit, vagy egy szimpatikus úriember 2 zsák "álomíniumot" rakosgat, vagy ha józsibácsi ráejti a bőröndjét a mellette ülőre aki ezt üvöltözéssel díjazza.... "

Na jah.
Csak éppen a hangos utastájékoztatás elsősorban a peronokon tartózkodóknak szól. Kecskeméten a peronon leordítja a hajadat Rábai, a vonaton mégsem hallod, ha a fenti hangok vannak még melletted.
Egy FLIRT-en bezárt ajtókkal végképp nem hallod. Pl Komáromban is ordíto, ott sem hallod a flirten.
Eleve herélt őtlet várni, hogy zárt ajtókkal ablakokkal a kinti hangos tájékoztasson, mert ahhoz olyan hangerő kellene, ami elviselhetetlen lenne a kintieknek.
A keletiben sok panasz nem lehet a hangosra, a déliben annál inkább...

Tomi324 2009.08.29. 13:27:43

@Ákibard!: Igen, de például ha jó utas módjára már 20 percel hamarább kiérsz a Délibe, 5 perc alatt meg lehet venni a jegyet, 15 perccel hamarább felszállsz a a vonatra, ami mondjuk Bhv-kból áll. Nézed az órád, már indulni kéne, de a vonat meg se mozdul. Kinézel az ablakon, látod, hogy nincs mozdony a vonat élén. Ilyenkor ha pl van két bőröndje az embernek, akkor szinte csak a hangos utastájékoztatásban bízhat, mert nem akarja cipelni a bőröndöket, hogy megkérdezze, mi történt, vagy csak egyszerűen a helyét nem akarja átadni másnak. Ilyen helyzetben szerintem a kalauz dolga lenne, hogy végigmenjen a vonaton, és tájékoztassa az utazókat, mi a probléma. De pl egy Flirten be lehetne mondani, hogy "nincs áram, nem tudjuk mikor tudunk indulni" vagy éppen ami a probléma. És akkor a kinti tájékoztatás nem is érdekli az utazókat, mert bemondták, hogy nincs áram, majd indulunk. Ezt is lehetne, csak nem akarják. Ez a baj.

Ákibard! 2009.08.29. 14:02:08

@Tomi324:
"De pl egy Flirten be lehetne mondani, hogy "nincs áram, nem tudjuk mikor tudunk indulni" vagy éppen ami a probléma."

Igen, és mégis ki mondja be? a mozdonyvezető vagy a jegyvágó aki ottvan a vonaton és ugyanúgy semmit nem tud mint te??

Mindenkinek az az elképzelése, hogy a vasútnál mindenki tud mindenről, mindösszesen azzal a szemét utassal nem osztják meg az információt...
Az infó a hiba forrása és az utas között félúton akad el valahol, de semmiképp nem a mozdonyvezető/jegyvágó szinten...

Tomi324 2009.08.29. 23:30:28

@Ákibard!: "Az infó a hiba forrása és az utas között félúton akad el valahol, de semmiképp nem a mozdonyvezető/jegyvágó szinten..."

Igen, de az itt a probléma, hogy mégis miért nincsenek tájékoztatva? Ebbe így nem lehet belenyugodni, mert akkor nem fejlődik a vasút!
Minden vágány mellé ki kéne rakni egy telefont, amiről csakis a forgirányítót (nem tudom pontosan, kitől indul az információ) lehet felhívni, és így a forrás, és a jegyvizsgáló között nincs semmiféle akadály, hogy szabadon áramoljon a infó.
pl.: -halló, miért nincs mozdonyunk?
- mert a Fehérvárról érkező vonaton valami istenbarma 2X egymásután meghúzta a vészféket, így az csak 30 perc késéssel ér be.

És lehet is mondani az utasoknak, hogy előreláthatólag 40 perc múlva indulunk.
süti beállítások módosítása