Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Sosem felejtem el első egyedül utazásaim egyikét, amikor a Délibe mentem, és Kelenföld után már az előtérben utaztam, ahonnan majdnem kiestem. Kedves utastársam elfelejtette maga után becsukni az ajtót, ami a menetszél miatt kinyílt, majd a váltónál úgy megdőlt a kocsi, hogy elveszítettem egyensúlyom és az ajtó irányába mozdultam. Szerencsére kapaszkodtam, nem történt nagy baj. Pedig lehetett volna, és lehetne naponta akár több tucat ilyen baleset, mert az emberek nem figyelnek egymásra:

Kedves MÁV-figyelő!

Az eset ma történt meg velem mikor hazafelé tartottam.

A Körös IC-vel jöttem, épp elhagytuk Csárdaszállást a következő állomás Mezőberény, ami nekem az úticélom volt, ezért elindultam a legközelebbi ajtó felé. Kb. 2 méterre voltam az ajtótól amikor az hirtelen kivágódott, miközben a vonat 120-al robogott. Reflexszerűen megkapaszkodtam valamiben, majd mivel pár mp múlva lassított a vonat megpróbáltam becsukni, ami sikerült is végül, mert állóra fékezett egy vörös jelzőnél. Ekkor megvizsgáltam az ajtót közelebbről.

Nem volt vele semmi gond, ahogy láttam rendesen záródott legalábbis miután becsaptam megnéztem nem lötyögött rendesen reteszelt is, az állomáson később kilinccsel tudtam kinyitni. Valószínűnek tartom, hogy egy utas a ludas, aki nem csukta be rendesen csak behajtotta aztán a menetszél elintézte a többit. Figyelhetnének erre a tisztelt utasok jobban is, elvégre mi van ha épp áll ott valaki?* Tanulság legyen mindenkinek, hogy igen is csukják be maguk után az ajtót. Láttam már nyitott ajtót is, korábban, ha lehetőségem volt rá akkor midig megpróbáltam becsukni, de 120-as tempónál esélytelen, várni kell egy lassújelre vagy a következő állomásig.

Csak ennyit akartam, ha gondolod tedd ki a blogra, oda való az okosabbak pedig majd elmondják ,hogy mi okozhatta ezt. De mondom az ajtót miközben állt megvizsgáltam, becsuktam és nyomkodásra nem nyílt ki, kilincs nélkül tehát vélhetően nem is is sikerült volna. Azt pedig ugye nem kell részleteznem ,hogy komolyabb baj is lehetett volna ha történetesen pl. mellette áll valaki és nincs akkora lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjon vagy ha nem bír megkapaszkodni. Persze tudom minek megyek az ajtóhoz, de hát mégis ki gondolna arra, hogy magától ki fog nyílni?

* A nagyobb pályaudvarokon mindig bemondják, hogy "A vonat nyitott kocsiajtókkal nem indítható. Ha a MÁV néhányszor betartaná ezt a szabályt, és a késés miatt anyázó utasoknak elmondaná, miért késik a vonat, szerintem a többség rászokna az ajtók csukogatására.

Címkék: közlekedés máv baleset vonat ic vasút ajtó utas panasz észrevétel baleset megelőzés


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr931367369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2009.09.08. 07:53:26

"A nagyobb pályaudvarokon mindig bemondják, hogy "A vonat nyitott kocsiajtókkal nem indítható."

Na igen meg azt is bemondják majdnen mindig, h "kérjük utasainkat, h a személykocsik ajtaját csukják be, a nyitott ajtó balesetet okozhat." Egyesek viszont még mindig barlangban laknak.

rszvsz 2009.09.08. 08:15:36

Ja. Bemondják Flirt esetén is, meg Desironál.

Múltkor a kaller szépen végigment és bebaszta az összes ajtót Kelenföldön.

Szép és jó. De ritkaság.

Benbe · http://www.benbe.hu 2009.09.08. 08:16:07

A leggázabb az, hogy ha nyitva hagyja az ajtót, nem hajtja be, akkor (elvileg) magától becsukódik. Tehát többet használ a t. utas, ha hozzá sem nyúl, mintha félmunkát végez. Arról nem beszélve, hogy ha nyitva marad, azt messziről észrevenni, és akkor a többi utas nem megy a közelébe.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.09.08. 08:19:12

Ezek a gondok... Nyitva van a vonatajtó!!!
Mi annó csak nyitott vonatajtóval utaztunk a tömött szerelvényeken, lent ültünk a lépcsőn. Soha semmi bajunk nem volt.

vérnyúl a 327-es számú uttörőcsapatból 2009.09.08. 08:31:53

@newtehen: Feltehetően az a vonat nem 120 km-es sebességgel ment.

Almaspite 2009.09.08. 08:38:27

@vérnyúl a 327 számú uttörőcsapatból: De! Sőt, KÉT vonat hagyta el kis időközzel Székesfehérvárt, ott dupla sínpár van, az egyik lehagyta a másikat és integettünk egymásnak!

Adani 2009.09.08. 08:40:12

Amúgy a postot én küldtem be és én láttam a kivágódó ajtót is. Csárdaszállás és Mezőberény között történt ott pedig 120 km/h a vmax. És ment is sztem annyival mert rázkódott rendesen a vonat. Ez egy IC volt, de ez a hátsó kocsi ez olyan volt mint egy sima másodosztályos gyorsvonati. Műbőr ülésekkel, fülkékkel, manuális ajtóval.

joszip 2009.09.08. 08:41:06

Látom leszűrted alényeget vazze :)
Épp az a probléma, hogy LÁTSZÓLAG NEM volt nyitva az ajtó. Gyerekkorom óta parázok a perontól, mert sokan azt hiszik, az WC-ajtó, ha résnyire nyitva van hát nyitva van.
Attól mert te sportos tökös faszagyerek vagy, még vannak a vonaton idősek, gyerekek, vagy bénák. Tudom, ne utazzanak, vagy vigyázzon rájuk a kalauz - felesleges mondani.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 08:50:20

"A nagyobb pályaudvarokon mindig bemondják, hogy "A vonat nyitott kocsiajtókkal nem indítható. Ha a MÁV néhányszor betartaná ezt a szabályt, és a késés miatt anyázó utasoknak elmondaná, miért késik a vonat, szerintem a többség rászokna az ajtók csukogatására."
Ferihegyről járok be rendszeresen vonattal. A múltkor egy fiatal (20-as évei elején járó), szőke, törékeny, kis kalauz lány minden megállóban végigment a vonaton, és az összes, az utasok által nyitva hagyott ajtót becsukta indulás előtt. Hogy a vonatnak emiatt ne legyen késése, mindezt futva tette meg. Leszállás előtt mondtam is a kollégájának (ő is vén volt, mint az országút, vagy 25 éves), hogy elég sportos állásuk van, ha komolyan csinálják.

Egy másik alkalommal, ahogy szálltam le, én voltam az utolsó, és becsuktam magam mögött az ajtót. A kaller épp leszállt

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 08:51:55

... a szomszéd kocsi végén, hogy indítson, és meglátta. Szerencsétlen megköszönte, hogy megcsináltam azt, ami elvileg mindenkinek kutya kötelessége lenne. (Otthon vajon tárva-nyitva hagyják az emberek a kertkaput, ha elmennek otthonról?)

ChGeri 2009.09.08. 08:57:30

Így van, ahogy írjátok. A legtöbb utas hülye, sunyi, tapló fasz. És azt hiszik, az ajtó taknyon csúszik.

vérnyúl a 327-es számú uttörőcsapatból 2009.09.08. 09:17:24

@Almaspite: 120 km-es sebességnél az ajtón kívül, lépcsőn utazva simán levisz a menetszél.

szvsz 2009.09.08. 09:19:54

Le kene szokni a kemeny drogokrol. A MAV vonatai 100 ev alatt nem mentek osszesen 120-szal...
Muuuhahaha

Adani 2009.09.08. 09:20:52

@vérnyúl a 327 számú uttörőcsapatból:

Főleg, h már az előtérben is érezni lehet a menetszelet 120-nál nyitott ajtónál. Ha pedig az ajtót megpróbálod behúzni ,nem fogja engedni a menetszél.

Ákibard! 2009.09.08. 09:25:40

Igen sajnos ez a helyzet... :(

Szeged felé szokott lenni pár jegyvágó, aki komolyan veszi, és tényleg végig bezárogatja az ajtókat, meg odakiabál, hogy AJTÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! De sajnos a magyar utazóközönség a marhavagont sem érdemelné a tolóajtóval...
Én mindig bezárom magammögött az ajtót, és nem esik nehezemre nemtudom ez másnak miért okoz gondot...
Volt hogy odaszóltam egy utasnak: Csukja be! Mi volt a válasz?
MI A FASZNAK??? Úgyhogy ennyi...

Sokan mosolyognak az automata ajtós vonat esetében az ajtók felhívására!
Szerintetek ott nem illik/kell bezárni?
Elromolhat az automatika, ami 5 km/ó felett bezárja. Sőt, megeshet, hogy még 5-tel mozog a szerelvény, de kiesik egy gyerek, a vonat már mozgásban van, az is veszélyes...
Ott miért nem kellene bezárni az ajtót magunk után? Mármint ahol van rá lehetőség, pl IC/EC kocsik, Posta Bhv...

M. Péter 2009.09.08. 09:36:33

Jobb helyeken automatika zarja az ajtokat, es akkor nincs ilyen gond.

myOhmy 2009.09.08. 09:36:59

@Almaspite: Szerencsés vagy. 1980ban még nem mentek a vonatok 120 km-es sebességgel, mégis mikor nagyapám a nyitott vonatajtóhoz lépett abban a pillanatban, mikor a mozdonyvezető ráébredt, hogy túlfutott az állomáson, s meghúzta a vészféket, az eredmény igen gyászos lett. 3 órát küzdöttek az életéért, aztán feladták. Erős ember volt, okos, kár, hogy személyesen soha nem találkozhattam vele (1982ben születtem).

Az így nyitva hagyott ajtón élesebb kanyarnál, fékezésnél simán kiszállhat egy gyerek, vagy egy öregebb utas, vagy bárki, akinek kicsit rosszabbak a reflexei. S ha fejjel veszi le a peront, vagy egy követ...akkor nem túl fényesek a túlélési esélyei.

Ákibard! 2009.09.08. 09:42:44

@M. Péter:
Jobb helyeken sem zárta mindig automatika az ajtóka, ettől függetlenül, úgy gondolom, mégsem volt az ajtózárással gondjuk...

ketyosz 2009.09.08. 09:44:54

MÁV-os vonat 120-al? Photoshop vagy-é?

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.08. 09:46:55

Be kell zárni és kész!!A barlanglakók menjenek gyalog!

vérnyúl a 327-es számú uttörőcsapatból 2009.09.08. 09:53:25

@Adani:
newtehen mást írt a hozzászólásában: "Ezek a gondok... Nyitva van a vonatajtó!!!
Mi annó csak nyitott vonatajtóval utaztunk a tömött szerelvényeken, lent ültünk a lépcsőn. Soha semmi bajunk nem volt."

Én arra reagáltam, hogy 120 km-es sebességnél aligha tudtak volna a vonatlépcsőn utazni, mert simán leviszi őket a menetszél.

min 2009.09.08. 10:04:25

@vérnyúl a 327 számú uttörőcsapatból:
Dehogy visz ki!
A kinti levegő áramlása sokkal gyorsabb mint bent lévő ezért inkább befelé nyom. Ettől függetelnűl felelőtlen tett és az ajtót be kell csukni.

igazmondo 2009.09.08. 10:24:28

@min: Fizikából egyes. A nyugvó levegő nyomása nagyobb mint az áramló levegőé. Fújj csak két papírlap közé...

Adani 2009.09.08. 10:31:42

@igazmondo:

Na igen 120-nál prímán levinne a menetszél a lépcsőről ez biztos.

Automata ajtókért meg nem kell modern vonatokhoz menni. A vicinálisokon járó kis piros Bzmot vonatoknál is be lehet csukni automatikusan sőt reteszelni is lehet a vezetőállásról ,h ne lehessen véletlenül kinyitni.

min 2009.09.08. 10:36:33

@igazmondo:
Igazad van, hülye vagyok:-) Majd a pótvizsgára készülök. Ellenben próbálj bármit kidobni egy száguldó jármű ablakán nem fogja kiszívni inkább visszadobja.Volt pár hülye ejtőernyős haverom akik régen a nyitott vonatajtóban "relóztak" és kifelé sokkal nehezebben másztak mint vissza. Néha a gyakorlat felülírja az elméletet
De az ajtót be kell csukni mindig!

KCB 2009.09.08. 10:42:32

Jó ha minden második ember zárja az ajtót, ez a tipikus magyar leszarom mentalitás. Nekik minden jár, de minimális dolgokra sem hajlandóak.
Néha rászóltam az emberre, ha épp akkor értem oda, mikor ő volt az utolsó és nyitva hagyta, de csak értetlenül néztek vissza rám...

charlie 2009.09.08. 11:11:17

nyitott ajtónál vissza kéne vennie a kijárat jelzőt a forgalmistának. Sokszor meg is teszik, de még többször nem.

Igaz, láttam én már Szombathelytől Csornáig végigmenni vonatot zártárcsa nélkül... Nagyon figyelhettek a forgalmisták a közbeeső állomásokon.

(igaz, hallottam olyan urban legendet is, hogy valahol a 20-ason orosz kocsikból álló szerelvénymenet ment, aztán menet közben elhagytak egy közbenső kocsit - oroszoknál ugye automata ütköző-vonó készülék van)

Tájfájter 2009.09.08. 11:12:08

Azért azt úgy megnézném, hogy amikor az utolsó ember a nagy csomagjaival leszenvedi magát az állomáson, ahol a peron is mondjuk kicsivel alacsonyabb, mert nincs felújítva, vagy éppen nincs is peron, mert Feketehomok, vagy Szőlőpuszta megállónál nem divat, akkor hogy a francba nyúl fel és csukja be maga után az ajtót.

Elvileg a kaller feladata, vagy automatika kellene, hogy legyen.
Hogy lehetséges, hogy a MÁV olyan vagont használ IC-nek (nagyobb sebesség), aminek nem automatikusan záródnak az ajtajai?

Lun_Istar · http://lunistar.uw.hu 2009.09.08. 11:17:18

És Aszód előtt zúgtam ki párszor majdnem...

Pedig ott nem is a fel vagy leszállók tolták el, hanem azok a kedves utastársak, akik nem bírták ki azt a pár percet, ami az állomásig volt, és rágyújtottak az ajtó mellett amíg vártuk a beengedő jelzést...

Na igen, a tapló módon bagózókról is érik egy poszt gondolom...

papugaja 2009.09.08. 11:18:43

Vonatajtós élményeim:

1. Vonatoztunk a Mecsekbe. Bátaszékről Pécsre! Az egyik legszebb vonal, meg is szüntették.
Igaz, hogy nem mentünk 60-nál gyorsabban, de az egyik hülye haverom kitalálta, hogy nyitott ajtónál milyen kafa hintázni az ajtó feletti poggyásztartóra kapaszkodva. Ez a régi piros motorvonat volt, ahol az ajtó nyitásával eltűnik a rács, a lépcső fölül.
Addig nem is volt nagy gáz, amíg a 150 cm körüli kishaver nem próbálkozott a mutatvánnyal. Felkapaszkodván lengett egy kicsit, de aztán nem ért vissza a lába a peremig. Ott lógott a semmi felett, úgy kellett leszedni, már nem nagyon bírta magát tartani.

2. Felpattantunk a zsúfolt személyvonatra, éppen már indult. A még lassan mozgó vonatra még valaki felszállt, és még nyitva volt az ajtó. Én ekkor ejtettem el a jegyemet, ami t a huzat a nyitott ajtón szépen kilebegtetett...

Jó dolog becsukdosni az ajtókat, de amikor a kaller az orrom előtt b@ssza be, akkor morcos tudok lenni.

Klark-Andy (törölt) 2009.09.08. 11:24:13

@ketyosz: A magyar fővonalakon a vonatok 100-120-al mennek és ez nem új keletű hír. 25-30 éve van így. Sőt a nagyobb teljesítményű gőzmozdonyok által vontatott szerelvények is mentek ennyivel 50-60 éve.

hottentotta 2009.09.08. 11:25:28

Máskor utazzatok a kocsiban. Én is vonatoztam évekig, ha ki is kellett a klotyó elé állni, MEGNÉZTEM, hogy be van-e rendesen zárva az ajtó, sőt, sokszor rá is fordítottam a zárat ( mondjuk azt inkább azért, hogy többen már ne szálljanak fel, mert kb 20an voltunk a klotyó előtt ).

papugaja 2009.09.08. 11:37:27

Ha a ráállsz a lépcső feletti csapóajtóra, nem tud kinyílni az ajtó. Mindig utazz így!

2009.09.08. 11:38:37

Nem tudom, miért nem tudják a majmabbik "utasok" megjegyezni, hogy BE KELL CSUKNI AZT A KURVA AJTÓT! Én mindig becsukom, vagy legalább megpróbálom, ha éppen be van szorulva/rohadva. Néhány Halbinál (nem mindegyiknél? vagy igen? nemtom) becsukja "magát" bizonyos sebességnél az ajtó, de pl. Bhv-nél, vagy Bko-knál nem hiszem...
@Ákibard!: Csodás találkozás lehetett azzal a "MIAFASSZAL", magyarisztán 2009...

Adani 2009.09.08. 11:41:57

@Klark-Andy:

A Gőzösök hogy mehettek 120-al? A legerősebb gőzös a 424-es Bivaly volt, azt ha nagyon feltuningolták akkor ki tudták hozni belőle a 90-et, de akkor úgy, h nyomták ki szemét, mert etették szénnel rendesen, úgy bírta a 90-et, de kb. ez volt a max. A 100-at esetleg ha nem volt sok kocsi mögötte vagy szólóban ment és szén is kevés volt már a szerkocsin, többet biztosan nem.

charlie 2009.09.08. 12:05:31

@Adani:

legerősebb =/= leggyorsabb.

Magyar gőzmozdonyos rekordot 242 sorozatú mozdony tartja 161 km/h-val (papírforma szerint 150-el mehet).

202-es sorozat is 100 km/h-s volt (1901-ben álltak forgalomba!)
203-as sorozat is 100 km/h-s, 1906-os
301-es sorozat is 100 km/h-s volt, 1911
327, 328-as sorozat dettó

Árpáddal Bécs-Győr-Budapest 3 óra volt.
Hargita 120-as volt.

Adani 2009.09.08. 12:20:09

@charlie:

Az igen, gőzöstől szép teljesítmény a 120 km/h.

lurkó 2009.09.08. 12:29:16

Sajnos ez valóban igy van. Sokan azt a minimális fáradtságot sem veszik hogy becsukják maguk mögött az ajtót. Az hogy ezzel veszélyeztetik más emberek életét kicsit sem érdekli őket.
Lehet várni a kalauzra hogy becsukja az egész szerelvény ajtóit de az ebből öszeszedett késésről nem ő tehet.
Német kocsikon van központi ajtózárás de ne vegye senki készpénznek hogy müködik is. Ugyan is néha megbolondul és zárva tartja az egész szerelvény ajtóit. Magyarországon a megoldás=kiiktatás. Onnantól kezdve a müködése ugyanaz mint a régi fülkéskocsiké. Tehát illik becsukni azokon is.

lurkó 2009.09.08. 12:45:15

@Adani: Gőzmozdonnyal elért legnagyobb sebesség : 202,8 km/h. 1938-ban érte el egy brit Mallard gőzös. De üzemszerü használatban 140-160 volt ami még gazdaságosnak volt mondható.
A magyar 242-es próbaútja alkalmával 152 km/h-t ért el ha jól emlékszem ez a hivatalos magyar gőzös rekord.

charlie 2009.09.08. 13:07:47

@lurkó: az a Mallard rekord necces, mivel lejtőn lefele ment és a rekordkísérlet közepén tönkrement (középső henger hajtórúdcsapágyának kiolvadása), így egy másik mozdony húzta be.

242-esnek két kísérlete volt, egy Berlin-Hamburg, ekkor érte el a 152-t, majd egy Püspökladány-Biharkeresztesi ekkor pedig 161-et ért el (242-002).

parmenion 2009.09.08. 13:12:30

Egy fiatalember a váltónál zuhant ki és halt meg a hetvenes években. A sírját meg lehet nézni a ceglédi Katolikus Öregtemetőben, a ballagási fotója van a sírkövén. A nevére nem emlékszem, majd október 31-én megnézem.

lurkó 2009.09.08. 14:52:17

@charlie: Ez mind igaz de attól még hitelesitve lett a sebessége.
De azért irtam hogy a 120-as sebesség egyáltalán nem volt kirivó mondjuk a huszas-harmincas években sem.

Adani 2009.09.08. 15:19:06

@lurkó:

Ezt hol érte el? Hiszen még ma is csak az 1-es vonal 160-as. Egyébként csak 120-as pályák vannak.

2009.09.08. 16:19:34

@Adani: Gondolom, próbamenetek, vagy tesztek erejéig gyorsabban is lehet haladni bizonyos pályaszakaszokon. Nem szentírás, hogy ha egy 120-as pályán 121-gyel mennek, akkor feltétlenül kiborul az elegy. A rendszeres közlekedtetés viszont már nem megengedett, ha a menetrendfüggelék csak 120-at engedélyez (amortizáció).

charlie 2009.09.08. 16:31:04

@Adani: Püspökladány-Biharkeresztesi között, 101-es vonal.

Az 1-es csak mostanában ilyen fejlesztett, eredetileg a Bécs-Budapest Vác fele, a Duna bal partján ment. Csak Trianon miatt azt elveszítettük.

AnTom 2009.09.08. 17:30:04

@newtehen:
Ezzel csak az a probléma, hogy ha véletlenül mégis megtörténik a balszerencse, a vonatszemélyzet lesz a bűnös, és nem a hanyag utas. Valóban az lenne a legcélravezetőbb megoldás, hogy a vonat addig nem indul el, amíg van nyitott ajtó!

humorpalanta 2009.09.08. 17:33:49

Miért mindig a kigyúrt, hülye faszokat kell szidni? Már elnézést a kifejezésért. Az öregasszony sem tudja maga után becsukni az ajtót...

lurkó 2009.09.08. 18:21:05

@AnTom: Az eredmény késés, sok mérges utas, mérges forgalmisták, mérges menetirányitó, és itt is a vonatszemélyzet lesz szidva. Csak legalább nem hal bele senki. De nem egyszerü feladat mérges utasok jegyeit kezelni.

anemo 2009.09.08. 19:19:32

Az előszó és az idézett szöveg teljesen eltér.
"a váltónál úgy megdőlt a kocsi" - állomás területén kitérő irányba 120 km/h-val biztosan nem haladt.

A szövegben már:
"2 méterre voltam az ajtótól amikor az hirtelen kivágódott, miközben a vonat 120-al robogott. Reflexszerűen megkapaszkodtam valamiben, majd mivel pár mp múlva lassított a vonat megpróbáltam becsukni, ami sikerült is végül, mert állóra fékezett egy vörös jelzőnél."
Gondolom a bejárati jelzőnél állt meg, mert 1. megálló vonat nem fog bejárni 120 km/h-val, 2. itt nincs szó váltóról, szóval nem az állomás területén volt.

lurkó 2009.09.08. 19:51:37

@anemo: Mert két külön sztorirol van szó. Az előszóban figyelő irja élményét a váltóknál a szövegben pedig a posztiró a robogó vonaton. Ráadásul most egyértelmüen le van irva.

Adani 2009.09.08. 20:07:24

@anemo:

A nyílt pályán vágódott ki. Gyomától robogott a vonat kb. 120-al ment mint a meszes, rázkódott is a kocsi rendesen, ilyet máskor is tapasztaltam, ilyenkor érezi is, h tempósan halad. Csárdaszálláson átrobogott 120-al, kb. 1-2 perccel rá indultam el a kocsi végén lévő ajtóhoz hiszen ekkora tempóval hamarosan megérkezünk Berénybe. Fülkés kocsi volt és a végén volt egy ajtó, azon mentem át éppen mikor kivágódott a kocsiajtó. Lett is huzat rendesen az ajtó mellett pedig volt egy korlát azt fogtam meg reflexszerűen. Kb. egy perc telt el mikor éreztem, h lassít a vonat vártam egy kicsit majd mikor már lassult akkor odamentem az ajtóhoz, h megpróbáljam becsukni. Sikerült, akkor már csak kb. 30-40 km/h volt a sebesség. Utána szépen lassna lassult tovább és mikor megállt visszamentem a a kocsiba a fülkékhez és az egyik lehúzott ablakon kinéztem, hátha okosabb leszek. Egy vörös jelzőt láttam, vagyis amiatt álltunk meg. A vonat kis idő múlva dudált két rövidet és elindult. Kb. 1-2 perc múlva innen bent voltunk az állomáson. Lehet, h a bejárati jelző volt, ezt nem tudom, lehet, h egy térközjelző előtte, bármi lehetett. Miközben még állt megrángattam az ajtót, de mivel most már rendesen be volt csukva nem nyílt ki. Ebből gondolom ,h nem az ajtóval volt gond.

Bocs ha valamit félreérthetően írok le, de elég sokkoló volt testközelből átélni azt, h kivágódik az ajtó. Előtte is hallottam már ilyen horrortörténeteket, de teljesen más olvasni róla mint testközelből átélni, pláne ha később belegondol az ember, h mi van ha mondjuk fél perccel később nyílik ki mikor előtte állok?

Ákibard! 2009.09.08. 20:10:42

@Adani:
" de elég sokkoló volt testközelből átélni azt, h kivágódik az ajtó. Előtte is hallottam már ilyen horrortörténeteket, de teljesen más olvasni róla mint testközelből átélni,"

Mi lenne veled, ha gázolna a vonatod, vagy mittudomén, karjaidban halna meg egy ember...?

anemo 2009.09.08. 20:14:41

@lurkó: bocs, nem figyeltem!
@Adani: akkor valóban bejárati jelző volt!

lurkó 2009.09.08. 20:18:55

@Ákibard!: Ez övön aluli volt. Képzeld csak bele magad a helyzetbe és megérted. Az embert megrázza ha lát egy gázolást vagy egy levágott lábú órditó emberi testet, de ha őt gázolja el majdnem na az nem túlzás hogy sokkolja!

lurkó 2009.09.08. 20:23:25

@Ákibard!: Te ebben ahogy én észleltem jobban képben vagy : hogy van ezekkel a probamenetekkel menyivel és miért kell túllépni a késöbb a gépre vonatkozó engedélyezett sebességet.

Tomi324 2009.09.08. 20:27:43

@Lun_Istar: dohányosok? Multkor, amikor a Nyugatiból mentem Lajosmizse felé (csak classic Bhv-k) egy szőke "cicababa" nem bírta ki, hogy ne gyújtson rá. Elment a duplaajtókhoz középre, ahol mindkét oldalon nyitva a 2-2 ajtó, és ott állt neki füstölni. Annyi esze már nem volt, hogy legalább 3 ajtót becsukjon...amikor KöKi előtt rántott egyet a vonat az egyik váltón, majdnem kiesett...nagy szerencséjes volt...Ennyin múlhat egy ember élete, hogy most rágyújt-e...

Ákibard! 2009.09.08. 20:32:56

@lurkó:
Pontosan ahogy mondod.
Ezért mondtam, hogy ha kivágódik mellette egy ajtó, az sokkolja, akkor mi lenne ha látna egy félbevágott holttestet... Egyre gondoltunk.

Ákibard! 2009.09.08. 20:34:54

@lurkó:
Személykocsik futópróbájára gondolsz?
Ott a később engedélyezett sebesség +10%-a. Hogy miért? Passz. Ez a hatósági előírás. (Gondolom meg akarnak győződni arról, hogy a későbbi maximális sebességterhelésnél nagyobb terhelést is elbír. Ha nem bírná, necces lenne a terhelés határán üzemeltetni tartósan. )

Adani 2009.09.08. 21:30:32

@Ákibard!:

Szerencsére ilyenben még nem volt részem, ezért örülök ,h nem tudom mi történne ha ilyet látnék. Az viszont tény, h nincs éppen gyenge gyomrom, de hát nem lehet tudni ki hogy reagál erre.

Biztosan nem ugyanaz testközelből látni ilyesmit mint horrorfilmekben. Vannak ismerőseim, akik már akkor is hányni tudnak ha horrorfilmben látnak ilyet vagy képen, én ettől nem szoktam, de lehet, h ha igaziból látnék ilyet akkor rókáznék. Szerencsére nem kerültem még ilyen helyzetbe és nem is szeretnék.

otirt 2009.09.09. 08:02:53

@min, @igazmondó:

Ez az amikor mindkettőtöknek igaza van, még sincs igaza egyiknek sem. Ennek magyarázata az áramló fluidumok fizikájára vezethető vissza. Az áramvonalak mentén a dinamikus nyomáskülönbség lép fel, míg erre merőlegesen a torlónyomás érvényesül. A vonat mellett áramló levegő nem laminárisan, hanem turbulensen áramlik, ezért amikor a nyitott ajtó mellett áramlik a levegő, akkor az ajtó menetriány felé eső részén kifelé húz, a másikon befelé tol, ahogy az ármalás iránya megváltozik a menetrinnyáal szemközti falon. Ennek az irányváltásnak köszönhetően nem tudod becsukni a nagysebességel haladó vonat ajtaját.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.09.09. 17:42:07

Namost a dologban az az érdekes, hogy például a halbin lehet központilag zárni az ajtókat (minden ajtó kapaszkodójánál van egy négszőgkulcsos kapcsoló, azt elfordítod, és az ajtók bezáródnak), de ezt sose használják a kalauzok, mondván majd 5 km/h elérésekor becsukódik. A probléma csak az, hogy ha nincs teljesen kinyitva az ajtó, akkor nem fog rendesen becsukódni. Volt már olyan, hogy még mozgott a vonat, de simán ki tudtam nyitni az ajtót. Bár kellett hozzá egy kis erő.

Ákibard! 2009.09.09. 18:24:50

@Peti817172M:
Nem mindig működik, nem mindenhol van és nem mindig van összerakva az UIC csatlás sem...
Inkább ezért nem használják.

bpbcs (törölt) 2009.09.11. 18:51:52

Már csak annyit kérdeznék, hogy milyen kocsi volt ahol kinyílt az ajtó? Mert mostanában én is használtam(használomom) de ezek autómatás ajtók.
süti beállítások módosítása