Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk életét boldoggá tette a MÁV amikor egy szép, felújított, bicikli szállítására is alkalmas vonatot állított forgalomba azon a vonalon, ahol minden nap közlekedik. Öröme nem tartott sokáig, a vonatot megfordították, megváltozott a biciklis kocsi helye, és megtelt utasokkal, így ő újra az előtérben állva utazott. Nem nagy probléma, de ha megnézitek, egy kis odafigyeléssel is lehet növelni az utasok komfortérzetét. Panaszos, de inkább dicsérős levél alant:

Kedves MÁV-Figyelő!

Nagy tisztelője vagyok a blognak, ha tehetem el szoktam olvasni! Az én történetem nem egyszerű, és a kényelemről szól főleg, tudom tudom hogy ez  a szó a MÁV-nál heveny utópia, de az élet relatív!

Nem mostani történet, hanem még augusztusi. Hogy lássuk miért is visel meg a dolog nézzük a körülményeket. Én két műszakban dolgozom, egy kollégámmal váltásban, és mivel az élet egyik nehéz dolga a hajnali kelés ezért váltani szoktuk egymást hetente. Ha reggeles vagyok 7-re érkezem és nagyjából 16:00-kor végzek! Mivel röpke fejszámolással 3 éve rájöttem hogy a vonaton szállított bicikli jobban kifizetődik mint a BKV, ráadásul relatív szabad is vagyok, ezért az év nagy részében hajtom a bringát, és cipelem a vonaton. A hajnali kelésnek egyetlen aspektusát szeretem, ez a hazamenetel. Gödön lakom, Felső-Gödön szállok le a vonatról (ez a váci vonalat érinti). Ezen a vonalon délutánonként a Szobra tartó szerelvények általában "gyorsított"-ként vannak aposztrofálva ami annyit tesz hogy ha én felszállok Rákosrendezőn, akkor 4 megállót kell megtennem (8 helyett) hogy hazaérjek, és ha nem gyök3/2-vel haladunk akkor nagyjából 10 perccel komfortosabb az út.

Ez MÁV mércével kényelem a javából. Amit pedig kifejezetten szeretek az a 16:33-as gyorsított személy, mivel (1) ezt jó eséllyel elérem, (2) az újabb tipusú vonatok közé tartozik! Sajnos a szakmai nevét nem tudom, de motorkocsis kék és piros csík fut végig rajta, automata ajtókkal, és remek bicikli tárolós vagonnal. (akik nem értenék a dolgot, ezenkívül még kétfajta jár (1) a régi kék kiskoszos, ahol relatív jól el lehet férni a biciklikkel, főleg ha olyan jön ahol van bicikliszállító vagy a peron ilyen célra van kialakítva, de rohadt mocskos és büdös az egész vagy a (2) valamilvel újabb légmentes szürke motorvonat, nevét a peronjáról kapta ahol ha be van csukva mindkét ajtó vagy télen a hidegben nyitott ajtókkal nincs levegő... hely sem, no ezekhez képest luxus az újabb fajta vonat.) Tényleg le a sapkát! Olyan jól sikerült eltalálniuk a méreteket hogy befér nem kevés bicikli, és az ember még le is tud ülni. Aki nem biciklis az nem tudja hogy ez a vonaton szállított bicikliknél mekkora kényelmet jelent. A havas/jeges (esetleg a nagyon szeles) napok kivételével mindig biciklivel megyek, így az útjaim nagy részében ácsorgok. Ezzel a vonattal azonban néhány hónapon keresztül minden második héten hazafelé a hét 5 napján le tudtam ülni, és a biciklim is úgy utazott ahogy a nagy könyvben meg van írva. Még annyit hozzátennék hogy elöl van a bicikliszállítós rész, és mivel elöl kevesebben vannak ezért szoktam rá könnyebben felférni. Eddig szép és jó, most jön a fekete leves.

Elérkezett az augusztus 10-14. munka hét, és én ismét hajnalban keltem hogy elvégezzem a munkámat. Hazafelé tartottam és bár kimerült voltam örültem hogy elérem ezt a remek járatot. (Előfordul ugyanis hogy túlórázni kell stb. nem mindig tudok ezzel menni pedig törekszem rá) Mindig megnyugtat mikor látom hogy a sárga csíkos orra előbukik a kanyarban és végre fel lehet rá kucorodni. Bemondta a bemondó hogy érkezik, a gyanúm akkor kezdődött mikor láttam hogy nem a motorvonat van legelöl (ahova ugye be lehet tenni a biciklit) hanem a mozdony. Bizony bizony a vonat "fordítva" volt, az én vagonom volt hátul. Ennek azért van némi problémája, bár biciklivel nem annyira nagy, az egyik; az hogy az elejéről oda kell száguldani a végéhez. A másik elég nagy probléma hogy mivel a bicikli szállító hátul volt, és a Nyugatiban is hátulról lehet megközelíteni a vonatot, így az hátulról előre szokott általában megtelni, ráadásul több állomáson is a hátulsó leszállás jobb mint az első kocsikból. Ergo a bicikli szállító vagonban nyüzsögtek az emberek. Félreértések elkerülése végett nem az a baj hogy az utasok elfoglalják a bicikliszállító nagyobb részét, mert hát ők is emberek és utaznának haza úgy ahogy nekik jó. A MÁV rossz szervezése ami böki a csőrömet. A peronon utaztam állva ahogy mindig is, tökig utassal, akik részben miattam részben a többi felszálló biciklista miatt nem fértek se fel se le. Ha ez a vagon az elején lett volna az összes biciklis befért volna, és több ülő hellyel kényelmesebben elfértek volna az utasok, és még le is tudtak volna szállni.

No sebaj. Nem adtam fel, lehet hogy csak napi rendellenességről van szó, bepróbálkoztam másnap is! A helyzet ugyanez. Zsúfoltság, anyázás főleg a biciklisekre, akik ugye szerettek volna a kijelölt vagonjukban utazni. Harmadnap ugyanez (egyik nap sem fértem fel csak a peronra és mindig volt 2-3 biciklis velem). Pénteken már nagy rutinnal készülődtem a hátsó ajtóhoz, amikor kellemes meglepetésként az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, az elején jött a bicikliszállító. Komoly megnyugvás volt látni hogy végre nem a mozdony jön elöl. Odagurultam (na jó száguldottam) az első ajtóhoz, ahol a kezét a homlokához szorító két biciklis társam állt. Az ajtó ugyanis nem működött, ahol fel tudtunk volna szállni. Úgyhogy szégyenszemre át kellett kullognunk a hátsó ajtóhoz megosztoznunk egy szűk hátsó peronon, ahol nincs levegő.

A történetnek talán vége is lehetne, hogy 1 hetet szopatott a MÁV, és utána megoldódott. De nem tudom ennyiben hagyni. Az élet úgyhozta hogy az elkövetkezendő hetekben nem tudtam szeretett járatommal menni, mert hol egésznapos hol délutános voltam, így csak múlthéten (szeptember 7-11) sikerült elkapnom kétszer ezt a járatot. Mindkétszer elöl volt a bicikli szállító, és az ajtót még mindig nem javították ki...
 
Üdv. Pretoryan

Címkék: közlekedés kocsi máv kerékpár vonat vasút bicikli utas panasz észrevétel dicséret


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr201390329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

V43 1346 2009.09.18. 17:01:43

Azért amiatt ne a vasút legyen már a hibás, hogy hátul van a vezérlőkocsi (és nem motorkocsi). Csessze meg az a pár bicikli nélküli utas (már bocsánat), aki pár kocsit nem tud előrébb menni. Ez kb olyan, mint amikor beállnak a BKV-n a babakocsiknak fenntartott helyekre, holott a hátrébb még van hely... Szólni kell nekik, hogy legyen oly' nedvesek arrébb fáradni!

V43 1346 2009.09.18. 17:04:54

@V43 1346:
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a posta BDt (a vezérlőkocsi, amiről írtál) valóban egy jól eltalált dolog a kerékpárosok részéről, én mint mezei utas is szeretem.

A tömeges ajtóproblémák viszont kezdenek nagyobb méretet ölteni, mint ami megengedhető lenne. Szolnok kicsit összekaphatná magát...

Pretoryan 2009.09.18. 18:04:36

Itt pont az a gáz hogy hátulról előre töltődik fel a vonat, így ha a Nyugatiban akar valaki felszállni, akkor általában a hátsó ajtót választja (főleg ha az utolsó pillanatban száll fel). Ezenkívül nem pár utasról van(volt/lesz) szó hanem hogy a bicikliszállító rész (lévén hátul van) dugig van. Ez viszont a MÁV hibája! Nem gondoltak bele, vagy simán szartak rá (én a másodikat feltételezem a cégről)

zozoli10 (törölt) 2009.09.18. 19:16:48

@V43 1346: először is nem BDt hanem felújított Bhv! Jól ismerem mivel Pilis felé az jár!
itt nem az a lényeg hogy elől vagy hátul van a vezérlő, hanem hogy van rajta hogy az állomáson ne kelljen mozdonyt cserélni + van rajta bicikliszállítási lehetőség!
ez délután szívás ha a végén van a vezérlő ugyebár a Nyugatiból kiindulva, de ha reggel az elején van akkor is szívás mivel a Nyugatiba az első kocsi van legközelebb az állomáshoz!
de legalább van rajta bicikliszállító!

a műszaki hiba az álltalában gondot jelent mert Szolnokra rengeteg vonat érkezik hasonló okok miatt! :S

Sherlock20 2009.09.18. 19:35:21

@zozoli: V43 1346 kolega nem írta el. A vezérlőt BDt-nek hívják. A kocsikat hívják postabhv-nek.

egyébként ilyenkor nem a MÁV-ot kell szidalmazni. előfordul, hogy csak fordítva tudták kiállítani a vonat, vagy valami. ilyenkor legyen az ember tökös legény, és akik ott állnak a bicikliseknek kijelölt helyen, szépen el kell küldeni őket. ha nem megy, kaller lehet h segít... (bár erre már minimális az esély...)

Ákibard! 2009.09.18. 19:53:54

@Sherlock20:
"előfordul, hogy csak fordítva tudták kiállítani a vonat, vagy valami. "

Igen, megdeltázzák.

Szolnokról pl.Vácra mehet Várligeti-elág-Rákosrendező úton is szerelvnymenetként, ez már rögtön megfordítja az állását.
Olyan mint az autóknál az Y forduló.

kispista2 2009.09.18. 20:19:45

Ilyen esetben a kalauz kéne szóljon!

Tomi324 2009.09.18. 22:17:18

Hát gratulálnom kell a post írójának, azért szép teljesítmény napmintnap fel-le rakosgatni a biciklit...

De ha kicsit is logikusan gondolkozunk, rájövünk, hogy milyen klassz lenne, ha az állomásokon ott lehetne hagyni a biciklit, biztonságosan. Az egész hajcihő orvosolható lenne...

lali18 2009.09.18. 22:52:33

sok éve én is utazok MÁV-val
én Budapest-Békéscsaba vonalat járom sokszor de ott is elég kényelmes,komfortos kocsikat szoktak berakni...

ubk 2009.09.19. 07:41:02

Itt OFF, bocsi, de inkább erről kéne írni:
www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=966:vasutvonalakat-venne-at-a-gysev&catid=1:nagyvasut&Itemid=3

Ha a GySEV-nek megéri, a MÁV-nak miért nem a vidéki mellékvonalak átvétele?

VakondM 2009.09.19. 14:15:39

@kispista2: Már mér kéne? Ne játszuk már az agy agyhalottat.

Sehol sincs meghirdetve, hogy a bicajszállításra alkalmas kocsi a vonat elején, végén vagy a közepén van.... Abban az esetben valóban illene tájékoztatni az utazóközönséget, hogy a bicajt, nagy csomagot, babakocsit vagy roki ocsit hol tudják szállítani.

A másik: arról nem a MÁV, MÁV Start, Trakció, Cargo, Pályavasút, stb. tehet, hogy az átlag paraszt feljön az aluljáróból és az első ajtón felszáll és ott akármi van megáll és leül. (ugyanez érvényes befele útban, nem a vasút hibája, hogy az első kocsi hamarabb ér oda) Az viszont tény, hogy egy szolgáltató szemléletű cég figyelhetne ilyenre. Ugyanakkor figyelembe kell venni a vasútüzem sajátosságait is, hogy miért van "fordítva" a vonat.

Pretoryan 2009.09.19. 14:45:53

@Tomi324:

A válaszom az hogy valószínűleg sokkal egyszerűbb lenne otthagyni a bringát Felső-Gödön, nem is az egyszerűségen van a hangsúly, hanem a ráfordított pénz mennyiségen!
MÁV bérlet: 15900 HUF
MÁV bicikli bérlet: 3580 HUF
Ez össesen 19480 HUF

MÁV bérlet: 15900 HUF
BKV bérlet: 9400 HUF
Ez összesen: 25300 HUF

Nevezzetek spórnak, de a majd 6000HUF különbség nekem fáj, ráadásul imádok bringázni és a vonaton tudom szállítani a biciklit!

Nem egyszerűbb, csak jóval olcsóbb...

VakondM 2009.09.19. 14:47:42

@Pretoryan: És egészségesebb is, a városban meg gyorsabb! :)
Jó ötletnek tartom a közlekedési módszered.

Ákibard! 2009.09.19. 15:50:51

@VakondM:
Zuglóból jártam ki Csepelre nyáron.
60-65 perc volt az Örs-Mogyoródi-Hungária-Lágymányosi híd-HÉV-Csepel Szent imre tér-Csepel Művek út.

Utána lehet számolni mindez BKV-val menni. 1 és 3/4 óra de inkább több.

Tomi324 2009.09.19. 21:10:07

@Pretoryan: Félreértettél. Én úgy gondoltam, hogy:
Ha minden nap Rrendezőn rakja ki a biciklit, elmegy a dolgára, utána Rrendezőn rakja vissza is, akkor mennyivel egyszerűbb lenne, ha otthagyhatná. nem kellene ferakni, lerakni...megjön vidékről Rrendezőre, felpattan a bicajra, elmegy dolgozni, visszamegy rendezőre, otthagyja a biciklit, hazamegy vonattal. Csak most az nem jutott eszembe, hogy lehet, hogy nem az állomás mellett lakik :S

zozoli10 (törölt) 2009.09.19. 21:14:48

@V43 1346: @Sherlock20: Bocsi tévedtem hírtelen a BDV-vel kevertem, annyira gyakor arra!!! :D elnézést :) tévedni emberi dolog :D
@Tomi324: képzeld Pilisen az új állomáson van bicikli tároló de olyan szerencsétlen!, bár nagy szükség nincs rá mivel ott a bicikli megörző! ami eddig is nagy forgalomnak örvendett! és ezek után is!

na most akkor lényegében akkor melyik a vonat eleje?? ha a vezérlő pl a nyugatiból kifelé megy vagy fordítva?? hogy van helyes állásban???
a lényeg akkor is az hogy van rajta! Igaz lehetne azért számolni azzal hogy ha valakinek van csomagja, biciklije vagy esetleg rokkant akor annak a legjobb a vezérlő, az tényleg nem megoldás hogy az egyik végéről rohanuk, gurulunk a másik végébe! erre kell tájékoztatni az utast!
na jó mondjuk egy Desiro, Flirt, vagy Talent esetében mind1.

zozoli10 (törölt) 2009.09.19. 21:17:23

@Tomi324: vegyen két biciklit az egyiket használja az otthona és a felső-gödi állomás között, a másikat meg r.rendező és a munkalye között! :D, XD

Tomi324 2009.09.19. 21:18:10

@zozoli: akkor már vegyen autót, nem? ;))

zozoli10 (törölt) 2009.09.19. 22:42:23

@Tomi324: a bicilki olcsóbb!! VÁLSÁG VAN!!! Vazzee! :D
de az autó nem környezet barát! :D

Tomi324 2009.09.19. 23:05:56

@zozoli: Verjen sátrat a munkahelye mellett, és akkor nincs semmiféle probléma! Se bicikli, se vonat, se autó! ;))))

A post írójától elnézést kérünk a komolytalanságért

Ákibard! 2009.09.20. 01:33:02

@zozoli:
" hogy van helyes állásban???"
A szabályos állás az, ha a fejpályaudvaron a bakon van a vezérlő. (Ha a géppel dolgozni kell, cserélni, vagy bármi más akkor ne kelljen tologatni a szerelvényt.)

VakondM 2009.09.21. 07:21:46

@zozoli: Kellene, de nem kötelező mert nincs leírva, hogy a vonat melyik részén szállítható. Ha ezt előre rögzítenék és ettől mégis eltérnének akkor kellene erről tájékoztatni.
A másik pedig az utazási szokások változtatása lenne. Ahogy a buszon, villamoson minden öreg az első ajtón száll fel-le úgy a vonatozók mindig a hozzájuk legközelebb eső ajtónál szállnak fel - ami nem baj - de onnan nem mennek tovább.

!ndex 2009.09.22. 13:17:56

Miért nem írod fel a rossz ajtajú vonat számát (kocsi oldalán található 50-55 -el kezdődik) és akkor be lehet azonosítani, talán ha leírod a Startnak akkor előbb megjavítják.

!ndex 2009.09.22. 13:19:45

Írd fel a vonat számát 50-55 el kezdődk és jelentsd be a START-nak, ki fogják javítani

eutanazia1 2009.09.22. 17:43:23

@Tomi324: aha, vegyen még egy bicajt, mert ugye mindkét állomásra azzal jár.......
Inkább a MÁV szervezze jobban........ráadásul fizetnek a bicaj szállításért.....

eutanazia1 2009.09.22. 17:44:40

bocsi, most láttam Te is azt írtad amit én..........

kalauuz 2009.10.02. 18:32:26

@Tomi324: Szerintem ilyen erővel minden buszmegállóhoz biciklitárolót lehetne tenni!Milyen jó lenne!Nem tudom mit vannak egyesek kiakadva?Mondjatok már olyan BUSZT AHOL LEHET VINNI BICIKLIT?A biciklisek ezért nem lázadoznak...bezzeg ha a vonaton baj van a kerékpárszállító helyével akkor földrengés támad ugye?
Egyébként szerintem aki biciklizni akar az miért akarja a biciklit utaztatni?A bicikli ugyanis közlekedési eszköz nem pedig utas!Miért nem tud a "kedves"biciklis a járművével oda menni ahová akar két keréken?Miért kell meg a biciklit külön utaztatni?
süti beállítások módosítása