Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Tisztelt MÁV-Start Zrt!

Néhány hónappal ezelőtt láttam, hogy a Déli pályaudvaron több videokamerát is elhelyeztek, aki a peronokat és a bent álló vonatokat figyeli. Örültem ennek a lépésüknek, szerintem minden nagyobb megállóhelyre kellene legalább egy kamera.

A Kelenföldi pályaudvaron pár hónapja átadták az utasoknak az újonnan épített peronokat. Akkor nagyon hiányoltam a kamerát, bár bíztam benne, hogy az utasok majd jobban vigyáznak ezekre, mint a régi peronokra és berendezésekre. Az utasok szerencsére vigyáznak, bár alig telt el néhány hét, máris megjelentek az első rongálások az 1-2 vágányoknál. Több padot és egy oszlopot is összefirkáltak, illetve egy tájékoztató táblát (amiben a menetrend van) az oldalánál összematricázták. Nem nagy rongálások ezek, de tudom, hogy ahol megjelennek, ott egy idő után egyre több lesz.

Kérdésem az lenne: Nem lenne célszerűbb a Kelenföldi pályaudvar új peronjait is bekamerázni? Biztos vagyok benne, hogy a kamerák üzembehelyezésével megelőzhetnék az ilyen rongálásokat.

Válaszukat előre is köszönöm!

Címkék: máv saját kamera vonat vasút panasz pályaudvar kelenföld rongálás észrevétel


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr871134432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ákibard! 2009.05.21. 06:21:10

" Biztos vagyok benne, hogy a kamerák üzembehelyezésével megelőzhetnék az ilyen rongálásokat."

Ne legyél biztos benne. A tapasztalat nem ezt mutatja.
Élő példa Ferihegy. A dómkamera ellenére szét van vontva meg firkálva a fél állomás.

Ideje észrevenni, hogy ma Mo-n eluralkodott az a szemlélet, hogy a kamera úgysem rögzít, a rondálást a kamerába vigyorogva csinálják.
Köszönet a sajtónak (is).

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.05.21. 07:53:39

@Ákibard!:

Azért ahol sok az utas, ott nincs olyan jelentős rongálás. A kamera csak azért kellene, hogy a peron végén is legyen egy "figyelő szem" ami be lehet kötve az állomásra is (valaki figyeli) vagy rögzíthet is.

A folyamatosan figyelt kamera azért jó, mert egyből lehet intézkedni. A videokameránál meg ugye ott a bizonyíték.

Pont azért nem csináltam a rongálásról most képeket, hogy ne legyen ingyen reklám a barmoknak.

ZBR 2009.05.21. 11:42:28

A kamera nem tud megoldás lenni.
Leül a padra, előkapja a tollat és maga mellé nyom egy firkát.
Mutassatok már egy olyan kamerát, egy olyan kezelőt, aki/ami által ez észrevehető, azonosítható?!

Azon kívűl: nem elég, hogy a MÁV anyagilag úgy áll, ahogy, még biztos mindent bekamerázgatni van pénzük. Meg aztán szép dolog a kamerázgatás, de ha minden be van kamerázva, akkor kicsit Nagy Tesós lesz a dolog és aki kicsit is végiggondolja a dolgokat, az ezt nem szeretné...

Alexi Borzovan 2009.05.21. 12:11:10

A rongálókról/graffitisekről (egy és ugyanaz) egy korábbi posztban már "megemlékeztem", azt most nem írom le még egyszer, talán annyit, hogy fegyver--> rátart--> céloz--> hulla--> lerúgni--> Duna. Ennyire egyszerű!

petya.bacsi 2009.05.21. 13:54:45

Köszönjük. Íme a "mindent szabad" hozzáállás végeredménye. Íme a "jogom van" és a "kötelessége a lúzereknek van" tanítás végeredménye.

A jogalkotók nem élnek azzal az adottságukkal, hogy átszabják a törvényeket. Pedig bizony drasztikusan át kellene szabni a rongálásra vonatkozó részt.

Itt nem kamerázni kellene, mert az hatalmas pénz, hanem törvényt módosítani, és szigorúbban ellenőrizni, és persze büntetni. De amíg ezeket a művészeket művészként kezelik, és nem közönséges rongálóként, addig ez lesz. Példásan meg kellene büntetni őket, közmunka, fiatalkorúak börtönében 30 nap elzárás, kárfizetés. Sok nyikhaj példás megbüntetése után talán változna valami.

De amíg ilyen marhaságokon agyalnak, mint a piros színnel történő javítás lelki sérülést okoz a gyerkőcnek, meg már a neveletlen gyerekre is rákenik, hogy hiperaktív, a tanerőnek meg már semmilyen fegyelmező eszköze nincs a neveletlen, elkényeztetett, jogukat tudó lurkókkal szemben, a szülők pedig szabad szellemben nevelik csemetéjüket - nem büntetünk, rájön, hogy rosszat tett... (áááááááááááá!!!!) - addig ez marad.

petya.bacsi 2009.05.21. 13:57:08

Ugye az egyik kampányfilmben hallható:

"Nem drogosok... szabad emberek!".

Ha már a drogosok is szabad emberek, akkor mit csodálkozunk? Ezek a közönséges rongálók pedig művészek. Én pedig hülye vagyok, hogy ilyen marhaságokon cseszem fel az agyam.

Ennyi.

Alexi Borzovan 2009.05.21. 19:53:29

@petya.bacsi:
Nem vagy hülye, csak reálisan gondolkodsz. És mivel így gondolkodsz - sokan teszünk így, hála az égnek - esélyed sem lehet bármi ilyesmin változtatni (már ha akarunk egyáltalán változtatni), ár ellen kellene úszni, meggyőzni nekünk, kehes ludaknak a sok mocskos disznót. Amíg a politikai pártok potenciális szavazókat látnak a graffitis "művészekben", a drogos "szabad emberekben" (na meg a cigányokban - nem elhanyagolható!), addig mi csak a széttárt kézig juthatunk el. Ennyi? Sajnos, igen! :(((

budaf(u)ck 2009.05.21. 20:50:59

Biztos emlékeztek mikor Misi kirakta azt a posztot hogy megújult az állomás Kelenőfldőn,már akkor rákérdeztem ez vajon meddig marad ilyen?Nem gondoltam hogy máris retardált idióták újabb felülete lesz.
De ebben az országban semmi sem marad szép vagy új,vagy tiszta.Mert ha nem ősszevan firkálva vmi győkér álltal, akkor a vőrős máv kosz lepi be és rohdhassza le.Mert a máv 2009ben még ott tart ahol a bkv és a tőbbi szutyok cég,hogy csinálunk vmt nagy fenhangal, de hogy utána ki tartja karban...?Az már sosincs.Se gazdája semmi.Ezért tart itt minden.
És ennek a tróger liberális nevelésnek,eszmének kőszőnhetően van ennyi borzalmasan hülye,unatkozó,rongáló firkáló kis pőcskenőcs.
Remélem jőn valami változás és nem csak igéretek ebben az országban.
Mert semmi érték nem marad ebben a városban,csak firkák és felgyújtott állomások.

Girhes Joe 2009.05.29. 17:43:32

@BKV figyelő:

Menj ki Érd felsőre. Utas rengeteg, állomás kb. 2 éve lett felújítva, de úgy néz ki, mint amihez 30 éve nem nyúltak hozzá. Törhető anyagból készült tárgy nincs épen egy se, a függőleges felületek firkáktól és szétmállott hirdetésektől vannak borítva, az aluljáróban annyi a graffiti, mint New Yorkban a 80-as években...

Én csak azt nem értem, hogy hogy lehet, hogy Érden szétverték az összes hirdetőtáblát, amikor a BKV megállóiban azért csak egyben bírnak maradni? Pedig azok sincsenek bekamerázva...

Girhes Joe 2009.05.29. 17:47:33

@ZBR:

"ha minden be van kamerázva, akkor kicsit Nagy Tesós lesz a dolog és aki kicsit is végiggondolja a dolgokat, az ezt nem szeretné"

Miért ne szeretném? Amit nem akarok, hogy lássanak, nem a vasútállomáson fogom csinálni... Pont az a baj, hogy ma Magyarországon hiába a kamerázás, le se sz@rják a felvételeket. Apámtól pár éve úgy loptak (raboltak?) el 20 ezer forintot, hogy kitépték a kezéből az automata előtt. Tökéletes felvételt készített a kamera, még meg is mutatták neki. De a tettest nem kapták el, természetesen ismeretlen...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.05.29. 20:07:45

@Gergő77:

Nekem ne meséld, én is érdi vagyok, és vonattal utazom. Egyébként amit leírtál volt már téma. Keress vissza egy kicsit :)

ZBR 2009.05.30. 11:45:55

@Gergő77:
Nem le se szarták, de a felvétel nem ért semmit. Most ezért ennyi lóvét belefeccölni? Oké, látod, hogy ki tette...És? Megvan a lakcíme, tartózkodási helyes, anyja neve? Nincs. Így nem lett sokka könnyebb elkapni.
De szeretnéd az interneten viszontlátni magad, ahogy épp egy vonaton könyékig túrod az orrodat? Na ugye...