Olvasónk július 9-én Budapestről Alsóörsre szeretett volna utazni, amihez jegyet váltott a Déli pályaudvaron lévő jegypénztárban. Kedvezményes jegyváltásra jogosult, ezért élt is ezzel a lehetőséggel. Valószínűleg teljes árú jegyet vett volna, ha tudja, előre, milyen kalauzzal hozza össze a sors. A jegyvágó elkérte az utas iratait, büntetést kezdett el írni, majd vészfékkel megállította a vonatot, és az utast le akarta onnan rángatni, a semmi közepén. Ez nem sikerült neki, ezért rendőrt hívott, és Székesfehérvárról bilincsben vitték el olvasónkat. Részletek a levélben:
Tisztelt MÁV-Start Zrt!
Megalázottan, meglepődve és értetlenül állok az alább részletezett események előtt, amelyeknek a mai napon, azaz 2009. július 9-én voltam részese.
Budapestről Alsóörsre szerettem volna utazni, a Déli pályaudvaron reggel 6 óra tájban vettem jegyet, és szálltam fel a 6:18 perckor Tapolcára induló gyorsvonatra.
A jegyellenőr már Budapest-Kelenföld állomás előtt érkezett, és kérte a jegyemet. Ezt átadtam neki, valamint a 90 %-os vasúti utazási kedvezményre jogosító igazolásomat is, amelyet árvaságom miatt kapok, és amelyet a jegyvásárlás során szabályszerűen pecsételtettem le a Déli pályaudvar kasszájában.
A kalauz személyazonosító irataimat is elkérte, ezeket is átadtam neki, mert tudtam, hogy szükség van rájuk a kedvezmény jogosultságának igazolásához, bár többnyire nem kérik el. A jegyellenőr azonban sem menetjegyemet, sem a vasúti kedvezményre jogosító utalványt, sem vezetői engedélyemet és lakcímkártyámat nem adta vissza, hanem némán, bármilyen reakciót mellőzve írni kezdett. Megkérdeztem, hogy valamilyen gond van-e, amiért ilyen szokatlanul hosszú ideig vizsgálódik, valamint azt, hogy mit ír. Erre azt válaszolta, hogy „Azt magának kellene tudnia”, illetve hogy „Ezt majd be kell fizetnie” (ekkor már láttam, hogy amit ír, az büntetés). Kértem, hogy indokolja meg, hogy miért ír szó nélkül büntetést, valamint azt, hogy ha bármilyen kételye merült fel, adjon lehetőséget a magyarázatra. Ismételt kéréseimre továbbra is csak azt a választ kaptam, hogy „Azt magának kellene tudnia”, illetve hogy „Csak ne ugráljon”, valamint hogy „Egy csaló ne ugráljon”.
Az „ugrálást” nem hagytam abba, hiszen teljesen abszurdnak éreztem, hogy olyan, számomra ismeretlen ok miatt leszek megbüntetve, amelyet határozott kérésemre sem közölnek velem, miközben minden olyan kellékkel rendelkezem, amely a szabályos utazáshoz szükséges. Ezt látva a kalauz a vagon legelejére, a peronra vonult, és ott igyekezett folytatni a büntetés megírását. Különösebben nem aggasztott a büntetés, hiszen láttam, hogy azt első és második keresztnevemre állítja ki, és a vezetéknevem nem szerepel rajta, mindazonáltal határozottan követeltem tőle, hogy 1. indokolja meg, hogy mi a probléma, ami büntetés kiszabására ad okot, 2. adja vissza a menetjegyemet, a kedvezményre jogosító utalványt illetve személyazonosító irataimat, illetve 3. legalább azonosítószámának segítségével nevezze meg magát. Ezek mindegyikét megtagadta és közölte, hogy ha nem távozom a helyemre, meghúzza a vészféket. Látva a kalauz viselkedését, természetesen nem hagytam magára, hiszen már az is kétségessé vált előttem, hogy egyáltalán a személyazonosító irataimat visszaadja-e.
Erre a kalauz valóban meghúzta a vészféket (azt, amelyet csak a kalauz tud kezelni), és közölte, hogy „Ez az állomás a te számodra (sic!) a végállomás”, és kinyitva az ajtót, a karomnál fogva megpróbált lerángatni a nyílt vasúti sínpályán, lakott területektől távol a szerelvényről úgy, hogy még a csomagom magammal vitelét sem tette lehetővé. A vonatot természetesen nem voltam hajlandó elhagyni. Ő beszélt a mozdonyvezetővel, majd visszaadva személyazonosító irataimat, újabb sürgető kérdésemre, miszerint magyarázza meg végre, miért viselkedik ennyire szélsőségesen, illetve, hogy mi a probléma a 4 nála lévő érvényes és hatályos, az utazáshoz szükséges papírom közül, közölte, hogy „Majd a bíróságon megtudja”. Ezek után a kocsit, amely a mozdony utáni legelső volt, elhagyta, menetjegyem és a kedvezményre jogosító utalvány visszaadását viszont megtagadta.
Az utazást tehát folytathattam, de első dolgom volt a rendőrséget hívni és segítségüket kérni. A Fejér megyei rendőrséget kapcsolták, akik azt közölték, hogy a székesfehérvári vasútállomáson rendőrök fognak várni, és segítenek tisztázni a helyzetet. A kalauzt Székesfehérvárig tehát nem is láttam, az állomáson pedig valóban várták a vonatot a rendőrök, akiket, mint kiderült, a kalauz is értesített. A rendőrök kérésére a kalauz átadta nekik a nála lévő menetjegyemet és az utalványt, amelyet később a rendőrök (!) kérésemre megmutattak nekem. A kalauz mindkét oldalát átlósan áthúzta, és nyomtatott betűkkel ráírta, hogy „SZKENNELT”. A nekem szegülő váddal tehát ilyen módon tisztába kerültem, azonban ennek abszurditása és valótlansága az intézkedő rendőrök számára is nyilvánvaló volt. Az utalványon jól látszott nemcsak a pecsét, hanem a papír szélén a perforáció is, amellyel nyilván egy másiktól választották el a részemre történő kiküldést megelőzően. A rendőrök azonban nem dönthettek az utalvány eredetiségének kérdésében, így közölték, hogy velük kell mennem. Megbilincseltek és magukkal vittek a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. Itt négy órán keresztül tartottak fogva, rendőrnyomozó hallgatott ki, akinek az eseményekről részletes tanúvallomást is tettem. Az – egyébként is használhatatlanná tett – utazási kedvezményre jogosító utalványomat a rendőrség bűnjelként foglalta le érvényességének megállapítása céljából.
Az utazást végül déli 12 órakor folytathattam, de csak az után, hogy a székesfehérvári vasútállomáson azt közölték velem, hogy az állomásfőnökkel a történtekről nem beszélhetek, segítségét nem kérhetem, ha bajom van, írhatok a panaszkönyvbe. 13 óra 30 perckor érkeztem meg úti célomra.
Talán szükségtelen hangsúlyoznom, hogy a történet jóformán minden eleme milyen súlyosan megalázó, elemeiben jog-, vagy egyébként szabályellenes, vagy egyszerűen hátrányos volt a számomra. 22 éves, negyedéves joghallgatóként különösen megalázó, hogy az ellenem szegülő vádat nem ismerhettem meg, hogy fizikai erőszakkal próbáltak lerángatni a vonatról, amelynek igénybevételéért fizettem, hogy bilincsbe verve vitt el a rendőr.
A fenti események tükrében az alábbi kérdéseket intézem Önökhöz.
1. Milyen lépéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy a fent ismertetett történet valósága Önök számára is minden kétséget kizáró legyen?
2. Önök szerint jogos okkal tagadta-e meg a jegyellenőr önmaga – legalább azonosítószáma segítségével történő – megnevezését?
3. Tekintve, hogy az érintett jegyellenőr személye világosan tisztázható, a szó- és/vagy írásbeli figyelmeztetésen kívül milyen további szankciót kívánnak vele szemben alkalmazni?
4. Milyen módon kívánnak kárpótolni az elszenvedett anyagi és főleg erkölcsi kárért (azért a megalázásért, amelyet a kalauz azzal okozott, hogy még a vádat sem volt hajlandó közölni velem, hogy törvény- és szabálykövető utasként is csalóként viselkedett velem, hogy fizikai erőszakot alkalmazott ellenem és a nyílt vasúti pályán megpróbált lerángatni a vonatról, azért, hogy mindezek ellenére bilincsbe verve szállítottak el a rendőrök, hogy fogva tartottak, és azért, hogy utalványom hiányában az engem megillető kedvezményt bizonytalan ideig nem áll módomban igénybe venni)?
5. Milyen módon segítenek újat szerezni a kalauz által használhatatlanná tett utalványom helyett, illetve biztosítják-e valamilyen módon a kedvezményes utazást a helyzet tisztázásáig?
A fenti kérdésekre pontonként egyenként, érdemi választ várok írásban, 30 napon belül. Amennyiben további információra van szükségük, írásban állok rendelkezésükre. Ha a kívánt felvilágosítást nem adják meg, illetve a kívánt felajánlásokat érdemi indokolás nélkül nem teszik meg, rendőrségi feljelentést és polgári peres eljárást indítok.
Fenti levelemet megküldöm a MÁV-figyelő blognak is.
Tisztelettel: A. M.
Alsóörs, 2009. július 9.