Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk szerint amilyen lassan ment a nemzetközi jegyek kiadása a Keletiben, legalább 3 órát kellett volna várakozniuk, hogy megkapják a jegyüket. Fél óra alatt 3 utas kapott csak jegyet:

Kedves MÁV-figyelő!

2009. augusztus 11.-én este nemzetközi jegyet szerettünk volna vásárolni a Budapest-München útvonalra. A MÁV automata telefonos ügyfélszolgálata 5 perc várakozás után közölte, hogy túl hosszú a várakozási idő próbálkozzunk később. Az interneten található információ szerint a Keleti pályaudvaron található nemzetközi pénztár 0-24 nyitva tartó. Szentendréről autóztunk be. Aki látta, nem kell leírni a Keleti pályaudvar környékének általános állapotát, illetve a nemzetközi pénztár környékét. Azok kedvéért, akik nem látták. Gyorsbüféknél ődöngő kétes alakok, padon alvó hajléktalanok, sakkozó csoportok, aláducolt mennyezet.

A sziget rendezvény idején 1 információs és 3 pénztári ablak üzemelt. A hívószám szerint kb. 60 várakozó volt, miközben a kiadott papíron 0 várakozó szerepelt. Az ott töltött közel 30 perc alatt 3 db nemzetközi jegy került kiadásra. Számomra érthetetlen, hogy miközben tudomásom szerint belföldi menetjegy vásárolható az interneten keresztül, nemzetközi nem. A telefonos ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint Budapesten még egy helyen a kelenföldi pályaudvaron váltható 19 óra után nemzetközi menetjegy.

A hívószámokat folyamatosan léptette a hölgy, de gondolom a hosszú várakozási idő láttán jó néhányan elmentek, így voltak nem jelentkező hívószámosok. Három ilyen nem jelentkező utas után, az egyik pénztár be is zárt.

Természetesen a jegyet nem sikerült megvásárolni, hisz a látottak alapján legalább 3 órába került volna. Ezek után egyáltalán nem csodálkozom, hogy a kényelmetlenségek és a körülmények láttán az ideérkező külföldiek rossz emlékekkel távoznak az országból.

Üdvözlettel: F. Gábor

Címkék: budapest máv vonat vasút utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel nemzetközi menetjegy


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr561306315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2009.08.13. 10:57:07

Nem este kell menni, és az erzsébet téri/Deák téri jegyirodához!
Kultúrált hely és ott még az rtelmesebbje is ül:)

1116001 2009.08.13. 10:58:07

Vagy www.bahn.de/international/view/en/index.shtml

ungarn spezial sokszor van első osztályra is nagyon olcsó jegy, 8nap mire kipostázzák, kb.

siófoki35 2009.08.13. 10:59:30

Nyugatinál és Délinél sincsenek nagy sorok.

Jokerpofa 2009.08.13. 11:57:41

a nyugatiban iszonyat parasztok vannak a nemzetkoziben.
Krakkoba akartam jegyet venni, akkor meg nem tudtam, hogy van Sparnight jegy is, odamentem erdeklodni a jegyarakrol, nagy nehezen, bunkon valaszolt, 20ezres arakrol sot a legdragabb 27volt kb, en diak vagyok, szoval kicsit huzos lett volna.
utana lattam egy plakatot, hogy 49euroert is van, elmentem a keletibe, de nem a nemzetkozi jegypenztarba, hanem van ott egy utazasi iroda fele a vaganyok mellett 3-4 ablakos, sajnos a nevet elfelejtettem, de tobb europai nagyvarosban is kifejezetten vonat jegyeket arulnak. nagyon kedves volt a holgy, es lass csodat, sparnighttal utaztan 49euroert, egyedul. 1. osztalyon:)

beste 2009.08.13. 11:59:08

Gyerekek, a Keletiben nem a pénztárnál kell sorbaállni, hanem befutni a Wastels irodába... 15 perc alatt végeztem, úgy hogy 1 valaki még volt előttem...

algi 2009.08.13. 11:59:13

@1116001: lol "nem este kell menni". Hát, épp ez a lényeg, hogy este is kéne.

Tímár Mihály 2009.08.13. 12:19:45

A Wastels irodában kell nemzetközi jegyet venni. Van a Délinél is. Sokkal kulturáltabb.

girosz · http://www.girosz.hu 2009.08.13. 13:08:17

@phorvath: A www.wasteels.hu oldalon csak a Keleti pu irodát írják

Vyca 2009.08.13. 13:38:40

@Theodoro: Nekem az a tapasztalatom, hogy a mav-start.hu -n minden fenn van, ami a kedvezményes nemzetközi jegyeket illeti.
Aztán meg van egy csomó kedvezményes jegy, amiből mondjuk egy vonatra van 1-4 db - és lehet például ajánlgatni a €19, €29, €39 jegyeket, ha azok elfogytak. Ezt meg úgyis csak vásárlásnál fogja látni a pénztáros, hogy hoppá, a drágábbat adta ki a gép.

Nem mellesleg nem olyan egyszerű nemzetközi viszonylatba jegyárat számolni.. Előfordulhat, hogy fél óráig tartott, míg kiadtak 3 jegyet, de azt is fegyelembe kellene venni, hogy
1. lehet, hogy valami isten háta mögöti helyre utaztak, nem pedig egy sűrűn előforduló preferált úticélt tűztek ki - nem lehet kapásból tudni minden viszonylat árait
2. lehet az utas érdeklődő volt, és minden útirányba meg variációba kérdezte a jegyárakat, és csak utána vásárolt..

Mindennek két oldala van.

siófoki35 2009.08.13. 14:30:13

Szegeden kiadta 3-4 perc alatt a szabadkáig szóló jegyet :-)))

virius 2009.08.13. 15:06:29

Igen, én is tapasztaltam, hogy 3 óra a sorállás. De ha a konkurenciánál 15 perc alatt lehet, akkor a MÁV illetékesei miért nem flexibilisebbek?

Jokerpofa 2009.08.13. 16:55:09

@Vyca: nem nagyon erted, hogy mit irtam.
nyugatiban megkerdeztem milyen aron lehet jegyet venni bp-rol krakkoba. a sparnightot meg sem emlitette. csak a teljes arrol fecsegett. szo sem volt isten hata mogottrol

ZBR 2009.08.13. 17:05:36

München...Hajaj. Helyszín: Eger állomás, késő este. Droid pénztáros nem érti mit akarok, így amíg előkutatom a szükséges dolgokat, egy kis híján hajlesz embert odaengedek. Ő kérdi, hogy mikor megy vonat Münkenbe. Ez, ott, akkor, az ő szájából több volt, mint vicces :)
Na, de félre a tréfával. Egy nemzetközi jegy nem egyszerű dolog. Nagyon bonyolult rendszer kell ahhoz, hogy interneten keresztül lehessen venni az egyszerű usernek is. A HAFAS sem tökéletes... És tenném hozzá, még így is lehet, hogy megszivatódik és drágábban utazik. Nekem a pénztáros olyan trükkel adott jegyet, amit gépen nem találtam volna ki magamtól (jegyzem meg, szabályos volt a dolog). A nemzetközi jegyeket amúgy kézzel töltik ki, mind a mai napig. Ennek ellenére van megoldás, hogy az ember ne kapjon sírógörcsöt:
- Wastels
- Belvárosi jegyiroda.
Az meg, hogy Sziget van... Ehh, gyerekek! A Szigetnek külön hajójárata, bankja, mittudoménmije van. De azt hígan lefossák, hogy ki-miképp jut haza. A MÁV-tól meg nem lehet elvárni, hogy a Sziget-igényekre is tervezzen az amúgy sem könnyű nyári humán-helyzetben...

@algi:
Este lényegében orvosi-kórházi ellátás sincs*, pedig mennyivel sokkal kvára fontosabb, mint a nemzetközi jegy!
---
*az ügyeletre az orvosi jelzőt még rá lehet húzni, mert hát van ott orvos, meg kórház is...Az ELLÁTÁST, na azt már nem.

Adani 2009.08.13. 18:43:13

Ismeritek azt a viccet, mikor egy ember nyer a lottón és úgy dönt megvalósítja régi álmát és elmegy Japánba. Kiballag a vasútállomást a Érden és kér jegyet Tokióba. Ott elmondják ,hogy nem tudnak csak Budapestig adni ,majd ott érdeklődjön a továbbiakról. Ott kap jegyet Moszkváig, ot megint valameddig és végül nagy nehezen eljut a Tokioba. Eltölt pár hetet kipiheni magát és elindul vissza beáll Tokioban a jegypénztár elé:
-Érdig szeretnék egy jegyet kérni, bár tudom nem lesz egyszerű.
A pénztáros beüti a gépbe majd 5 mp-ig mondja:
-Dehogynem, csak azt mondja meg, hogy Érd felsőre vagy Érd alsóra kéri a jegyet.

Ákibard! 2009.08.13. 21:07:41

@1116001:
"Kultúrált hely és ott még az rtelmesebbje is ül:) "

Ismerősöm tegnap akart venni Szombathelyen egy 500 km feletti menetjegyet, hogy adják ki űrjegyen. Azt monsták neki, nem szabad meg ilyen nincs meg lalala. Beadta a telefont nekik, magyaráztam a droidnak, hogy mi a hézag, de csak nem értette.
Mondtam havernak, hogy húzzon haza, (Bük, GySEV vonalon) emailezze át mi kell bemegyek a Menetjegyirodába, azt megveszem neki.
Átküldte, kinyomtat, be az irodába, momdom mi kell, mondja a néni, h igen tudja állítottak már ki rengeteg ilyet.
Odaadtam az útorányt meg az utazás adatait, 5 perc múlva kártyával fizettem, azt csókolom.
Feladtam 16 órakor elsőbbségivel, ajánlva most írt ismerős, hogy reggel meg is érkezett.

Mindenkinek csak ajánlom a Menetjegyirodát Budapesten, több nyelven beszélő pénztárosok, és tényleg korrektek szakmailag is.
Amit nem tudnak esetleg (nekem vannak fogós kérdéseim ám :DD ) nem leráznak, hanem előkapják a szabályzatot és végignyálazzák, veled együtt...

Amúgy Keletis péntárosok vannak, de mind szakmailag megválogatva. Tényleg jó hely :-)))

VJV 2009.08.13. 22:48:53

várakozás??? Ugye mindenki tudja, hogy 2009-ben a Máv Start zrt. kiárólagosan kézzel tudja megírni a nemzetközi menetjegyeket. ( amit füzetbe fűznek,van egy két kivétel, de tényleg csak egy kettő)
Picit az ÖBB, DB már ezen is ki van akava! Meg még sok máson is.
Vicc!

rszvsz 2009.08.14. 00:22:45

Nah.

Én hétfőn voltam ott.
Keleti, nemzetközi. Padlón ülnek különböző külföldiek, akik se németül, se angolul nem beszélnek (francia, olasz, oláh és hasonló népség).
Sorszámtépés, 0 várakozó. Majd 1 óra alatt a sorszám lejutott oda, hogy már csak 50 várakozó van. Infóablak 2 is üzemel, pénztár 2, majd félórás ebédszünet után 3. Ebből az egyiknél fél óra alatt még mutogatással se sikerült dűlőre jutni a 3 ostoba rühös franciával.

Szerencsémre valaki említi a Wasteelst, de nem tudni, hogy bécsi kirándulót lehet-e ott kapni.
Lehetett. 10 perc sorállás után.
Helyjegy vétel 2 helyre, egymás mellé adja (fontos a későbbiek szempontjából), 7.10-es railjet.

Odaút (szerda): utolsó kocsi, ippeg, hogy időre behúzzák. Hely szép tiszta, Kelenföld előtt épp befejezi 3 nyelvet az áriát, majd újrakezdi. Mi a fasznak mondja be a Keleti-Kelenföld vonalon, rejtély. WC nem üzemel, elfelejtette a nagytudású személyzet üríteni.
Kezdek szomorú lenni. Magyar vonat ez.

Bécs. Időre érünk be, tisztaság, rend. Ahogy kell. Nem nyáron festik a padokat (a'la Keleti). Na vegyünk helyjegyet visszafelére. 100 sorbanálló, 6 pénztár, 3 perc várakozás. Vén hülyének kinéző Günther. Picit drágább a helyjegy, sebaj. De a fasz 2 tök külön üléssorba adja. Minek van az ilyen?!

Visszaút. Railjet késve érkezik. Helycserélős támadás, egy kissé nehéz felfogású némettel. Indulunk, késés behozva. 140-es tempó, 0 zaj. Kaller jön, Grüss Gott. WC megtekintése: 2 klotyó. Egyiket nem lehet bezárni, Bp-en a máv elrontotta. Magyarország, Te vagy az álmom... Másik üzemkész, zárható, de... kínaiak tervezték vagy mifene?! 20centis budi. Lehet át kéne menni a prémium vagy első osztály kretyójába? Na mindegy megvan hurrá.

Magyar kalauz jön, echte tajtparaszt, nyelveket nemtud. Bunkón köszön, utastársamat nézi. Valaki odébb érdeklődik egy fesztiválra való eljutásra, erre felkér egy embert, hogy navigálja el a Szigetre, mert ő nem tud se németül se angolul. Utóbb kiderül, nem is a Szigetre akar menni az illető, de aki szóba elegyedik vele, annak se segít a kaller, hanem röhög, hogy az illető lekéste a csatlakozást. Fejemben megfordul: szájon kéne vágni az ilyet, de hogy a foga mind kiessen.

Budaörs előtt megállunk. A töksötét környék megtekintése. (Ellen)vonat sehol. 5 perc után lendület 140-re, majd fék. Budaörs után is megállunk. Vonat sehol. 10 perc késés...

Hát nemtom, ez a railjet, legábbis másodosztályon nem hozta - nekem - a dácsia nemzetközi öbb kocsijainak szintjét...

Ákibard! 2009.08.14. 04:17:08

@rszvsz:
"Hely szép tiszta, Kelenföld előtt épp befejezi 3 nyelvet az áriát, majd újrakezdi. Mi a fasznak mondja be a Keleti-Kelenföld vonalon, rejtély. WC nem üzemel, elfelejtette a nagytudású személyzet üríteni.
Kezdek szomorú lenni. Magyar vonat ez."

Oltári nagyot tévedsz. Az ott magyar földön is osztrák vonat, az összes nyúgjével együtt.
Hogy minek mondja Kelenföld előtt? Mert az osztráknak tökmindegy bemondatja, megállunk-megállunk elven.
A nagytudású személyzetnek Budapesten semmi köze a klotyó ürítéséhez, nem is nyúlhatnak hozzá...

Ne legyél szomorú, az ÖBB-t is éppenhogy egy határ vonal választja el a nagy magyar balkántól. Az osztrák, és az ÖBB a naaaaaaagy "nyugat" legalja. Mégis oda nyáladzunk mindig.

A Railjet meg tele van hibával. A wc-t meg a magyar rontotta el, mi? ANyjukl picsáját azt. Már bocsánat...
Azt nem mesélte el amikor több mint 40 percig ne tudott elindulni a Keletiből mert az a aszar nem akarta vezérelni a mozdonyt? :D
Az irányítás már 15 perc után felajánlotta a magyar segélymozdonyt, hogy elvigye Hegyeshalomig, az a sok fasz meg csak körberöhögött minket magyrokat, hogy iylen ócskavassal akarjuk vinni a szép réldzsettet?!?!
Aztán rábaszós volt a helyzet, mert a szép és nagy railjet csak nem akart meggyógyulni, úgyhogy kénytelen-kelletlen el kellett fogadni az ócskavas, ütött-kopott, de MŰKÖDŐ magyar mozdonyt...
Budaörsön az elsötétülés, a hirtelen megállás indulás-megállás is a railet gyermekbetegsége, lassan egy éve mondja az osztrák, hogy kijavítja.
Láthattad, "jól" haladnak vele. :)
süti beállítások módosítása