Kedves MÁV-figyelő!
Levelem elküldtem már a MÁV és a közlekedési minisztériumnak, gondolom ha nagyobb nyilvánosságot kapna ha nálad is olvasható lenne.
Kezembe került a legújabb MÁV menetrendkönyv tervezett verziója, mely továbbra is a kisforgalmú vasúti szárnyvonalak ésszerűtlen menetrendjét tartalmazza.
20 év óta szinte semmi pozitív változás nem történik a menetrendben, a megyeszékhelyekre, nagyobb városokba iskolákba, munkába eljutni egyes vonalakon szinte lehetetlen (egyszerűen nincs olyan vonat ami 7- 7:30 körül beérjen a városokba) illetve délután, és késő este nem lehet normális időben hazajutni a falvakba, a menetrendek nem az utasigényekhez igazodnak számos vonalon. Ezek után aztán jön a csodálkozás hogy nincs utas, meghogy kihasználatlan a szárnyvonal. Célszerű lenne felülvizsgálni a szárnyvonalon az állomások/megállóhelyek elhelyezkedését, sok helyen a falu szélén áll meg a vonat, vagy az újabb beépített területeken egyszerűen nem létesítettek megállóhelyet. Egyes megállóhely áthelyezésekkel további utasokat lehetne a környezetbarát vasútra terelni.
Továbbra is megmarad az, hogy egy-egy faluban a busz és vonat nem kiegészíti egymást, hanem egymás konkurensei egymásnak, így a vonat és a busz kb 10-15 perc különbséggel megy el egymás előtt, utána 3-4 óráig nem lehet bejutni a falvakból a városokba.
Miért nem lehet úgy kialakítani a menetrendet hogy ütemesen menjen a busz és a vonat is, továbbá miért nem kerül viszonylati bérlet bevezetésre, ami egyaránt jó a vonatra és a buszra is, tehát pl egy 30 km-es bérlettel a vonaton is és a buszon is utazhassunk. Mivel a MI adónkból van fenntartva mindkét személyszállítási társaság joggal várhatnánk el hogy tegyenek valamit a helyközi közlekedés hatékonyabbá tételére (ami nem a vasútmegszüntetést jelenti)
Mellékelnék 2db térképet (Dunántúl valamint Alföld térségéből) ahol akár BZ akár csuklós motorvonatokkal 2-3 órás ütemes menetrend bevezetését lehetne előirányozni.
- DUNÁNTÚL TÉRSÉGE -
11-es vonal
A jelenleg kihasználatlan Veszprém - Győr vasútvonalon a tavalyi évben drasztikusan megritkították a vonatokat, mely szinte senkinek nem kedvez. Eplény falu központjában évek óta nem képesek a már megépített megállóhelyen megállítani a vonatokat, mert valamilyen jogszabály (ami talán a gőzmozdonyokra készült, nem a mostani modern motorvonatokra) megtiltja az emelkedőn történő megállást Vajon mi az oka annak, hogy Győr - Veszprém vonal vonatai személyvonatként továbbközlekedjenek Székesfehérvárig, így 3 megyeszékhelyet kötne össze, ezáltal ki lehetne váltani számos villanymozdonyt mely 1-2 kocsival rohangál Székesfehérvár - Veszprém között személyvonatként, hisz azt a néhány utast elvinné a 2-3 kocsis BZ motorvonat is. Igény illetve megfelelő kihasználtság esetén a jövőben akár Sárbogárd- Szekszárd-Baja útvonalon is tovább lehetne közlekedtetni ezeket a motorvonatokat, ezáltal feltárná Dunántúl Észak-Déli irányú városait, valamint Sárbogárdon csatlakozást lehetne biztosítani Pécs/Dombóvár/Kaposvár irányába. ezáltal egyetlen átszállással elérhető lenne Dunántúl legtöbb megyeszékhelye. A nyári un. "fürdős-vonatokat" is megszüntették a 11-es vonalon, helyette Győrből Komáromon át lehet eljutni a Balatonra, mely igen nagy kerülő. Ennek kiküszöbölésére a régi Balatonfűzfői Nitrokémiai vágányok felújításával néhány km felszedett vágány újjáépítésével lényegesen kisebb kerülővel Veszprémen át lehetne eljutni a Balaton északi partjára.
5-ös vonal
Székesfehérvár vonzáskörzetéből akár elővárosi vonatként is lehetne használni, de ennél a vonalnál ezidáig, - és sajnos ezután sem lehet Fehérvárra munkakezdésre beérni mondjuk Kisbér városából. Célszerű lenne ennek a vonalnak is a továbbfejlesztése, és Székesfehérvárt a környező megye megyeszékhelyével összekötni, tehát létrehozni egy Székesfehérvár - Kisbér - Tatabánya útirányú vonalat, mely elővárosi vasútként közlekedhetne, igen jó kihasználtsággal.
41-es vonal
A vasúti fővonal állapota kritikán aluli, felújítását évek óta ígérik. Kaposvár és Nagyatád - Dél Somogy két nagyvárosa között igen sokan utaznak, szinte az egyik legkihasználtabb szárnyvonalnak számít a Nagyatádi vonal. Emiatt célszerű lenne az ütemes, átszállásmentes közlekedés bevezetése motorvonatokkal, Kaposvár és Nagyatád városa között. (Dunántúli térkép mellékelve)
- ALFÖLD TÉRSÉGE -
Pozitív előrelépésként értékelem Bács Kiskun megye valamint a Dunántúl nagyobb városai között (Kecskemét-Kaposvár) tervezett ütemes menetrend bevezetését, de további megoldásokat is javasolnék.
152-153-as vonal
Kecskemétről Kiskőrösre/Kalocsára mely Bács megye jelentősebb városai vonattal igen nehézkes eljutni, mégis Kecskemét a vonazáskörzete. Emiatt a már megszüntett 152-es 153-as vonal újbóli beindítását és közvetlen Kecskemét - Kalocsa valamint Kecskemét - Kunszentmiklós vonatok indítását tartanám célszerűnek.
147 - 135-ös vonal
Kecskemét és Orosháza térségének vasúti közlekedése is kritikán aluli, Kecskemétről Orosházára 2-3 átszállással lehet eljutni, emiatt sokan a buszt választják - tömött volánbuszok látják el ezt a térséget, hétvégén egymást tapossák rajtuk az emberek. A buszok helyett kényelmesebb motorvonatokat lehetne indítani Kecskemét - Kiskunfélegyháza - Szentes-Orosháza-Békéscsaba vonalon, mely feltárná a dél alföld mezővárosainak nagy részét, Szentesen és Orosházán csatlakozást biztosítanának a térség többi szárnyvonalára. Teljesen felesleges 40 km-es szakaszokban üzemeltetni egy ilyen vonalat, közben órákig áll a motorvonat a végállomáson a következő indulásra várva. Miért nem lehet egy hálózatként járatni ezen vonalakon ütemesen a vonatokat? Hasonló a helyzet a 146-os vonalon, ahol Kecskemét - Lakitelek - Szentes (igény esetény Hódmezővásárhely - Makó) útvonalon közlekedhetnének a motorvonatok. Számos megállóhely kihasználtságát fel kell mérni, ha nincs rá szükség meg kell szüntetni, továbbá a szlovákiai példához hasonlóan feltételes megállóhelyeket lehetne létrehozni, melyben csak akkor állna meg a vonat ha felszálló / leszálló van. A 145-ös Szolnok - Lakitelek - Kiskunfélegyháza vonalon Szolnok és Tiszakécske között igen jó kihasználtságúak a szerelvények, viszont Lakitelek és Kiskunfélegyháza miatt a ritka, elhibázott menetrend miatt csekély a forgalom. Itt is célszerű lenne egy vonalhosszabbítás, Szegedig, így a Kiskunfélegyháza-Szeged között közlekedő személyvonatokat motorvonatok váltanák fel, és közvetlen összeköttetést biztosítva Szolnok és Szeged között. A felszabaduló villanymozdonyok, és BHV tipusú személyszállító kocsik más egyéb vonalra beintegrálhatóak lennének. Kérném javaslataim felülvizsgálatát, illetve a legtöbb szárnyvonali menetrend felülvizsgálatát, áttervezését, ezáltal a kihasználtság hatékonyságának növelését!
Válaszukat várom,
Tisztelettel: K. Zoltán
A mellékelt térképekért kattints ERRE és ERRE a linkre!