Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Lopnak, rabolnak a vonatokon

 2008.10.29. 07:29

Tavaly nyáron két közeli ismerősömet is megtámadták este a vonaton rézbőrűek, akik pénzt és mobiltelefont követeltek, a SIM-kártyát pedig visszaadták. Azóta is félve utazok este vonaton, főleg kamera nélküli kocsikban. Az eset nem egyedi. Máshol alvó utasokra vadásznak, táskákat és laptopokat lopnak:

Sziasztok!

Elég sokat utazok és utaztam régen is a MÁV-val, de az utóbbi hét történései kicsit meglepőek voltak még számomra is.

Két alkalommal is loptak abban a kocsiban ahol ültem és ez azért kicsit bosszantó, mert ugyan nem velem történt, de akár történhetett volna velem is.

Első alkalom, 2008.10.20 hétfő, Keleti, 19:05-ös IC Győr felé. Ha jól emlékszem a 6. vágányon állt. Felkísértem a vendégem az egyik termes kocsiba és vártam még én is 5 percet a kocsiban, beszélgettünk, majd leszálltam.. Kb 20-an lehettek a kocsiban és úgy 19:02-kor egy hölgy (aki addig telefonált) elkezdett kétségbeesve kiabálni, h ellopták a laptopját. Felrakta a csomagtartó részre a táskát, majd gondolom belefeledkezett a telefonálásba és pár perc alatt a laptopnak nyoma veszett. Senki nem látott semmit, mi sem (mi háttal ültünk). Agyrém milyen profik.

Mai (2008.10.26) eset. Győrből jöttem Pestre, 9:59 Wiener Walzer, nem voltak sokan a vonaton. Úgy Tatabánya környékén átjött egy kínai srác szintén beparázva, h ellopták a laptopját. Nem hittem el. Elaludt Győr után és mikor felkelt ki akart valami venni a táskájából és túl könnyűnek találta. Kivették a laptopját, a zipzáros hátizsákjából (amiben elég kupi volt, tescos zacsi, miegyéb :)) és visszatették úgy, h fel sem tűnt neki elsőre. Überdurva. Próbáltam segíteni a srácnak, a kalauzzal közösen kitöltötték a "bejelentő" lapot - de szerintem ez kb halottnak a csók szitu.

Szóval vigyázzatok a cuccaitokra, lopnak.

Üdv: Miki

Címkék: biztonság máv vonat lopás utas panasz észrevétel


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr66737455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.10.29. 07:59:56

jön a habzószájú kommentem:

felháborító, hogy mik történnek..
biztonságiőröket és fémdetektoros kapukat a vonatok ajtajaira....

mit vártok!?
fehérgallérosaitok már az országot is szétlopták...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.29. 08:05:31

De azért az utasok is megérdemelnének egy fejmosást, hogy "őrizetlenül" hagyják az értékeiket. Kicsit gyakrabban kéne nyomni ezt a szöveget:
users.atw.hu/peti817172m/biztonsag.wav

töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.10.29. 08:23:47

Peti!

mi van veled!? gédéefen egy egész évfolyam hiányol

EnZsolt 2008.10.29. 09:06:45

Azért a kedves utas is figyelhetne a holmijára. Az ördög nem alszik, ha tudom, hogy aludni fogok, akkor fogom a hátizsákom. Egy laptopot pedig nem dobok csak úgy fel a csomagokhoz, és le sem veszem róla a szemem. Még a bringatárolóban a bringát is odaláncolom, ahogy lehet. Nem hinném, hogy észrevétlenül le tudja emelni onnan, de láttam már éjjeli őrt, nappal meghalni.

Adani 2008.10.29. 09:32:17

Fülkés vonatnál a felső csomagtartóra tenni a táskát és nem a fejetek fölé hanem az szomszédos tartóra, h lássad, fokozottan érvényes ez egyterű vonatnál. Tolvajriasztónak meg okos ötlet lehet egy felhúzott patkányfogó a táska tetejére ( egérfogó is jó, de a patkányfogó erősebb és csontokat is törhet) ha belenyúl akkor garantáltan nem fog lopni egy ideig és mivel ordítani is fog megfogni is könnyű. Csak el ne feledkezz róla, mert akkor beleesel a saját csapdádba :)))

Miskolc Tiszain pl. rendszeresek voltak az ilyen lopásra szakosodott etnikumok, felszállnak egy bent álló vonatra, majd mintha a saját táskáját feltenné a másik mellé átkutatja és kivesz minden értéket majd leszáll a táskájával és persze az értékeiddel együtt. Ha jók az információim itt alkalmazták a patkányfogós módszert és bizony volt ordítás meg fenyegetőzés rendesen még ombuccmant is emlegettek, de lopás egy ideig biztosan nem.

whining (törölt) 2008.10.29. 09:36:08

Az IC-ken és a gyorsvonatokon van hogy a Keletitől Tatabányáig se érnek a kalauzok a vonat végére!

Péter 2008.10.29. 10:10:44

Dúrva a helyzet, ahogy látom. Megoldás: lakattal zárható táska, vagy Kenningston laptopzár (az, ami a laptop oldalán lévő téglalap alakú résbe passzol, másik végén hurokkal) - hozzáláncolva a poggyásztartóhoz. A kulcs pedig a zsebedben.
A patkányfogót is jó ötletnek tartom, azonban vigyázzon a tulajdonos, hogy nehogy saját maga ellen vesse be!

Péter 2008.10.29. 10:12:19

Mégvalami: hasznos lehet a táskába rejtett sziréna egy húzó kapcsolóval. A kilógó fonal, spárga, cérna végét pedig csak hozzá kell kötni a poggyásztartóhoz. Ha a táskát elemelik, a kötél megfeszül, és garantáltan az egész kupé oda fog nézni.

Gyuszo 2008.10.29. 10:15:22

Valamíkór volt vasútőrség megfelelő jogkőrőkkel. Miért kellet megszüntetni?

Hahaha 2008.10.29. 10:34:04

kabinos, fülkés vonatnál elég, ha az ajtón alul lévő kis lyukon befújnak egy kis altató gázt, és máris nem tudsz vigyázni a csomagjaidra. megtörtént már hasonló, és aj ajto alatt ugy el tud osooni bárki, hogy észre se veszed...

Ákibard! 2008.10.29. 11:07:35

Gyuszo!

Van most is vasútőrség MÁV Vasútőr Kft. a nevük, kb hasonló jögkörrel, mint nálatok a metrónál, csak nem ellenőriznek jegyet...

Ákibard! 2008.10.29. 11:22:54

Amúgy sajnos szeptemberben engem is kiszemeltek egy Győrből Pestre induló gyorsvonaton. Kicsit rézbőrű de arab kinézetű (nemtudom mik lehettek...) 3-an még Győrben kévával kínálgattak, mondván náluk ez nemzeti ital meg kell kóstolnom, nagyon finom stb. Ellenálltam nekik, de mivel erőszakosak voltak, kicsit arrogánsabban rájukveszekedtem, hogy nem kell a kávéjuk és hagyjanak békén. Akkor elmentek. Amúgy nálam is ottvolt egy nagytáska, és laptop. Előrébb mentek 3 sorral, ott megtaláltak maguknak egy 28 körüli srácot, akikben emberükre leltek mert elég barátkozó volt... Őt is kínálgatták, és ivott is a kávéjukból, de csak egy húzásnyit, utána nagyon mondogatta, hogy pfuj ez nagyon rossz, meg keserű, és eléggé gyógyszer íze van... Az úton egész idő alatt ott beszélgettek vele, a srác meg csak sorolta, hogy ő Keleten dolgozik, és ott szakács és milyen jól főz, nomeg mennyire jól keres, stbstb, közben továbbra is felűnő volt, hogy mennyire tolakodóan viselkednek vele, el akarták vinni autóval a reptérig, meg "hoznak jó csajt neki" stb. Közben bennem is volt a para, mert a másik kettő, folyamatosan felállt, eljött felém, látszott, hogy figyelnek valamiért, sejtetem, hogy a laptopra fáj a foguk, de el volt csomagolva, vonaton meg soha nem alszok el...
Közben Komárom után az lett feltűnő, hogy a korábbi hangos beszélgetés elcsendesedett, holott "barátaink" még mindig ottvannak, ugyanis engem továbbra is figyeltek. (Közben már megfordult a fejemben, hogy át kellene szállni a személyvonatra...) Ekkor óvatosan felálltam, a nagytáskámért, ekkor látom, hogy átlósan a beszélhgetőpartnerük, aki eddig lelkesen magyarázott, most ki van terülve mint a nagyalföld, szája tátva és úgy alszik mint aki 50 órája ébren van. Mondanom sem kell, az "arabok" éppen rámolták ki a cuccait a zsebébeől táskájából stb stb.
Akkor jött az el, hogy felálltam cuccok megfog tűzés a vonat végére, és Tatán leszálltam... :-(
Egy ideig jött utánam az egyik, most hogy attól szartak be, hogy rendőrt hívok, vagy ki akarták használni az alkalmat, hogy az előtérben még gyorsan megfosztanak a laptoptól, ezt nem tudom, nem vártam meg amíg kiderül...

Azóta EC-vel járok csak, bár a post után ott sem leszek teljesen nyugodt. Bár személy szerint ott annyi a különbség, hogy előveszem a laptopot, és azzal foglalkozom, tehát nincs mellémrakva, és nem is alszok el, mert lefoglal...

Azért elszomorító, hogy sehol nincs az ember biztonságban...

Azt még gyorsan hozzátenném, hogy Győrbe én is a Wiener Walzerrel járok, és többször láttam rendőröket (lehet egykori Határőrök, nem néztem a feliratukat) a vonaton, és egyszer kísérték is a kalauzokat jegyellenőrzéskor...

Sweiss 2008.10.29. 11:37:06

Röviden, tömören: az ilyen enyves kezű "etnikumokat" illetve a parlamentben "szolgáló" tolvajokat régimódian agyon kéne lőni. De persze ez csak szép álom. Addig is marad a a szokásos szempár, ami körbe forgolódik sugározva magából a bizalmatlanságot. Igen ezért érdemes támogatni a kisebbséget, hisz a támogatásból és a lopásból jól megélnek, munka pff, nekik kifejezetten jó lett volna Auswitz. Itt megjegyezné hogy TISZTELET a kivételnek.

Mr. Wyatt 2008.10.29. 17:54:46

Ákibard! Nagyon szomorú az ami veled történt, azonban meg kell jegyeznem néhány dolgot ehhez és az ilyen esetekhez kapcsolódóan: a leírtak ellenére nem igazán hiszem el, hogy elég határozott voltál ,mert ha még keményebben fellépsz akkor ,,három sorral" odébb sem mertek volna szarakodni,ezt elhiheted. A másik dolog: a szemed előtt rabolják ki a másik embert és te meg elszaladsz a vonat végébe.......(sajnos ez magyar sajátosság, hogy ennyire állunk ki az embertársainkért, ezen már nem is kellene felháborodnom) na de, hívhattad volna a kallert vagy a rendőrséget is (akinek van laptopja annak gondolom mobilja is) vagy legalább utólag értesíthetted volna őket pl:mikor leszállsz. Ja és ne gyertek azzal, hogy ők hárman voltak... (ti meg ketten amúgy),ugyanis ha erőszakot akartak volna alkalmazni akkor hidd el, hogy nem gyógyszeres kávéval kínálgattak volna titeket. (egyszerűbb elővenni a kést v. fegyvert mint órákon keresztül dumálni)
Igen, senki sincs biztonságban , egyetértek, nyugodj meg ha az utcán fényes nappal a járókelők előtt támadnak meg akkor sincs sok esélyed a segítségre , kivéve persze ha van rendőr van a közelben.

Ákibard! 2008.10.29. 21:37:13

Mr. Wyatt!

1) Egyedül voltam.
2) Ha látod, hogy 3 cigány/arab/akármi kipécézett (és ki tudja mi van náluk) te nekiállnál hősködni?
És akkor, amikor elindulsz a vonat végefelé és követnek?
3 egy ellen? Ugye-ugye?
Nem magyar sajátosság, egyszerűen a realitás, be kell látni. A filmekben van csak, hogy egy ember megmenti a világot...
Hívjak rendőrt? Hívtál már Te rendőrt olyan "pitiáner" ügyekben mint egy lopás?
Előttem egy faszi igen... Kirabolták a combinon, annyi volt a különbség, hogy észrevette, a tettest pedig körbeállták... Hívta a rendőröket, hogy elfogták a tettest, jöjjenek, addig visszatartják...
A Nyugatitól a Balháig annyit sikerült megértetnie a rendőrrel, hogy a villamoson van, megy a villamos nem áll, és elfogták az illetőt. A rendőr meg azzal foglalkozott, hogy ne bántsák a tettest............ :-(
Én a Blahán leszálltam, hogy mi lett a történet vége azt passzolom...
Ja, amúgy a tettes menekülni próbált, mert a sértett véletlenül a vészfék helyett az ajtóvésznyitót húzta meg. (AZ nagyobb volt és piros :-)) Akkor vésztelefonon szóltam a jármŰvezetőnek, hogy ne nyisson ajtót, az meg lebaszott, hogy miért rángatjuk az ajtóvésznyitót... És különbenis ő nem tud mit tenni azzal, hogy valakit kiraboltak, hívjunk rendőrt, de ő megy tovább...

Ilyen körülmények között te beleavatkozol?
Hát hajrá...

A rendőr is a tettessel foglalkozik...????
Többen vannak, jobban teszed ha nem látsz semmit, nem hallasz semmit...

Fel kell már ébredni Hungarisztánban az elkövetőket védi a törvény!!!!


Hát hajrá...

Ákibard! 2008.10.29. 21:41:34

Ja mégvalami!
Nem voltam elég határozott...
Mire gondoltál még? Üssem le őket a laptoppal? Tán egy ülést dobjak közéjük? Vagy vegyem elő a Viperát, ha lenne nálam???
Én utazni szálltam fel, a csomajaim voltak nálam, nem közelharcra készültem fel...

Vagy húzzak vészféket? Erre gondoltál?
Legalább álló vonatról könnyebben elmenekülnek a lopott értékekkel???

Keressek kallert. Ő mit tesz? Hozza az uzit, és agyonlövi őket? Nem, hív rendőrt, vagy azt mondja bocs nem avatkozok bele....
Keress meg Te egy kalauzt a 12 kocsis szerelvényen. Mire megtalálom, visszamegyek, már Tatán le is szálltak...

Ébredj fel haver, ez a valóság! :-(
Bocs, csak kicsit kiakasztottál... :-(

Ákibard! 2008.10.29. 21:51:39

Ja és azt tényleg csak a végére:

Te jelentkeznél utána a rendőrségen és bejelentést tennél?
Húzzák a drága idődet, nomeg utána Te járkáljál tanunak, kihallgatásokra bíróságra anyámkínjára?
És utána kapnak érte pénzbűntetést, kiszabadulnak, és járkálj dugóval a seg.edben, hogy mikor támadnak meg emiatt...

A tanut jobban meghurcolják egy-egy ilyen ügynél, mint a vádlottat...

Ismerősöm talált egy pénztárcát. Tele volt irattal, minden személyes tárggyal, pénz nem volt benne. A lakcímkártyán lévő címre elküldte az egész pakkot ajánlott levélként.
Egy hónappal később jött az idézés, miszerint a pénztárca tulajdonosa feljelentette, hogy hiányzik húszezer ft a pénztárcájából, és azt ismerősöm lopta el.
Fél évig hurcolták emiatt, mert a pénztárcatulaj még olyanokat is felvetett, hogy hátha valami biztonsági kamera látta amint épp "kirámolja a pénztárcáját"...
Végül a nyomozó tanácsolt neki egy helyet, amit mutasson meg, hogy ott találta, mert ott nincs kamera, és végre lezárják az ügyet... (Nyilván neki is érdeke volt, hisz nem tudtak mit kezdeni az üggyel...)
Ha nem segített volna, tán még ma is a rendőrségre járkálna szaros húszezer miatt, amit természetesen nem ő lopott el... (Persze ellopja a pénz, majd megadja nevét-címét, és visszaküldi a tárcát mi? :-( )
A rib... pedig örült volna inkább, az iratai összességében értek minimum 50.000 ft-ot...

Hát így gondolja meg mindenki kin és hogyan segít :-(

(Amúgy a rendőr azt javasolta hogy legközelebb ilyen esetekben az irakoat tegye az ember egy bortékba írja rá, hogy talált iratok és dobja be egy postaládába. A Posta eljuttatja a tulajának...)

Adani 2008.10.29. 22:32:23

Anno a tesóm hagyta el a pénztárcáját egy rendezvényen ahol kb. a fél város kint van, le is mondtunk róla, már lélekben felkészültünk rá, h új személyi, diák, bérlet stb. Pár nap múlva csöngetnek és egy láthatóan idült alkesz áll a kpauban mondván, h megtalálta a pénztárcát és visszahozta, minden irat benne volt, közölte is ,h ha nem baj akkor a pénzt megtartotta. Volt benne kb. 800 ft, ráhagytuk, biztos futotta pár kannásborra nekünk meg nem kellett azon gondolkodnunk ,h mit adjunk neki jutalomként.

Egyébként mi van ha feljelenti, h ellopta belőle a pénzt? Nem elég ha bemondja jegyzőkönyvbe, h kérem én mikor találtam, akkor már üres volt? Még ha tényleg ellopja ap énzt azt is nehéz bizonyítani.

Azt azért hozzá kell tenni, h vannak még normális rendőrök, akik értik a dolgukat. Pl. elkaptak egy C kategóriás tolvajt rendőrt hívtak szükni próbált visszatartotátk jól meg is verték, a mocsoknak meg később volt képe feljelenteni őket, h bántalmazták ráadásul rasszista indokból ( ismerős ugye? "há, de most azsé' me' cigány vagyok?") a rendőr meg elintézte annyival, h jajj szegény L úr hát nem leesett a lépcsőn :), bekerült a rendszerbe egy ügyiratszámon, h L úr tett egy feljelentést, majd 5 perc múlva mikor már elhúzott le is zárták ,h bűncselekmény hányában megszüntetve.

ZBR 2008.10.30. 00:23:27

Mr. Wyatt 2008.10.29. 17:54:46 >>> A srác a nemnormális, hogy megitta azt a sz..t!
ÖT éves gyerekeknek tanítják angliában, hogy "say no to strangers" (mondj nemet az idegeneknek)...

ZBR 2008.10.30. 00:26:27

Jut is eszembe, az eredeti problémára...
Én vinnék ilyen csali laptopokat. Csak egy ház, megfelelő súllyal és egy GPS jeladóval, ami GSM összeköttetéssel van ellátva. Ping és pont. A legközelebbi járőr megy és szépen letépi a tolvaj heréit, mielőtt az egyáltalán megnézhetné, hogy mit lopott...

Mr. Wyatt 2008.10.30. 14:27:45

Ákibard!

,,1) Egyedül voltam.”

- Éppen ez az, mert ha mondjuk veled lett volna a barátnőd, rokonod v. más valaki a családból akkor megértem ,,hogy nem keresed a bajt” a rájuk való tekintettel , hogy egy esetleges konfliktus esetén nehogy tűzvonalba kerüljenek (ez is vitatott de mondjuk én elfogadom). Talán arra gondoltál esetleg, hogy a haverok nem voltak melletted? Nyilván ha veled utaznak akkor segítettél volna annak a szerencsétlennek????? (tapasztalatom szerint TE valószínűleg nem, de remélem tévedek :) )

,,2) Ha látod, hogy 3 cigány/arab/akármi kipécézett (és ki tudja mi van náluk) te nekiállnál hősködni?
És akkor, amikor elindulsz a vonat végefelé és követnek?”

Valószínűleg csak kávé volt náluk a történetből ítélve :) , ami nem igazán halálos fegyver :).
Ha mondjuk előveszik a kést v. fegyvert és úgy kényszerítenek akkor valóban nem ,,ajánlott” hősködni (kivéve persze ha kaptál megfelelő kiképzést :)). Ha azt akarják, hogy ne legyen tanúja az eseményeknek, akkor nemcsak követtek volna.


,,3 egy ellen? Ugye-ugye?”

Úgy tudom ketten voltatok három ellen, amíg a másik ,,ki nem lett ütve”. Szerintem a vonaton még utaztak mások is…. Amúgy a bűnmegelőzés hatékonyságához hozzátartozik az emberek egymással való összefogása is. Tehát figyeljünk az értékeinkre és EGYMÁSRA is.
Csak megsúgom, hogy az efféle bűnözők kb. néhány másodperc alatt levágják hogy kivel érdemes b@sz@kodni és kivel nem. Rólad tudták hogy habár ott vagy de nem fogsz sok vizet zavarni. Biztos azért jártak hárman, mert mindegyiknek akkora ,,önbizalma” volt a rabláshoz.

Mentsük a saját bőrünket a többi meg le van szarva- Otthon meg jóérzés megnézni az akciófilmet a tvben, hogy ott mindig milyen ,,klasszul” alakulnak a dolgok. Hát igen a való életben MÁSHOGY van sok minden és ott TENNI is kéne valamit a ,,happyendhez”
(Kezdhetnéd ilyen ,,apró” dolgokkal a világ megmentését)

,,Hívjak rendőrt? Hívtál már Te rendőrt olyan "pitiáner" ügyekben mint egy lopás?”

Neked pitiáner , de a sértettnek nem igazán az. Ja és honnan tudod, hogy csak aludt, nem pedig fejbevágták, max. onnan tudhatod hogy alszik, hogy még lélegzett de az nem jelent semmit. Mert ha már erőszakot is alkalmaznak akkor rablásról beszélünk és a zsaruk ilyenkor jobban odafigyelnek a dolgokra, ha hívják őket.

,,A rendőr meg azzal foglalkozott, hogy ne bántsák a tettest............ :-(„

Na igen, mert a rendőr tudja , hogy ha bántod az elkövetőt akkor te is bajba kerülhetsz, és a tettesnek se legyen esélye, hogy megússza a dolgot. A törvény rád is vonatkozik nemcsak a másikra.

,,Többen vannak, jobban teszed ha nem látsz semmit, nem hallasz semmit...”

Az ilyen hozzáállással tudnak az ehhez hasonló esetek megtörténni és ezzel te csak az elkövetőknek kedvezel. Akkor miért ne kövesse el a bcs-t újból és újból, ha nincs a közelben rendőr? Hidd el ez a tipikus magyar hozzáállás! Sok Bcs. megelőzhető lenne ha az emberek nem csak magukért hanem a másikért is kiállnának!!!!

,,Fel kell már ébredni Hungarisztánban az elkövetőket védi a törvény!!!!”

Őket is és TÉGED is véd.


,,Ébredj fel haver, ez a valóság! :-(„

Sok mindenkinek igen :( :( :( :( , de néhányunknak szerencsére még nem.


ZBR: Könnyű megtanítani + megtanulni is ezt a mondatot, de alkalmazni már annál nehezebb a való életben (főleg ha kényszerítenek v. megfenyegetnek) Remélem a szerencsétlenül járt srác tanul az esetből…..

mildi 2008.10.30. 16:33:32

"Tavaly nyáron két közeli ismerősömet is megtámadták este a vonaton rézbőrűek, " meg még pár hozzászóló is...vazze, lötyög rajtad a piszi, nyugodtan írd azt: cigány. vagy ha nem tod mi volt, akkor ne elkend, hanem mond azt, sztem cigány/roma volt, legalábbis úgy nézett ki.
de ha magyar rabol ki, akkor viszont írd azt: magyarok lopták el a laptopomat. ha már piszi, akkor legyen is korrekt.

Adani 2008.10.30. 17:09:55

PC megfogalmazás: Familliárisan hiperpigmentált, C kategóriás. Sőt a Mórickás képregény óta: tücsök. Használható még az ork meg réti néger is, ha a cigányt automatice moderálják meg ugye az nem PC.

ZBR 2008.10.30. 18:12:14

Adani 2008.10.30. 17:09:55 >>> Örülök, hogy újfent tartalmasan sikerült hozzászólnod!

getter 2008.10.30. 19:16:16

Itt borsodban mindennaposak az ilyen esetek, főleg sötétedés után.Az orkok nagyon el vannak itt kanászosodva, és senki nem tesz semmit...

pgt 2008.10.30. 23:47:09

vasárnap engem is betalált 2 gangesz parti székely a váci ingán,nyugatiban beültek mellém, elkezdtek barátkozni stb, mire rákosrendezőre értünk már meg akarta nézni a telómat...én persze nem adtam van annyi eszem.utána jött azzal hogy megsértettem, hogy azért nem adom oda mert ő cigány és hogy miket gondolok róla.aztán szépen elkezdtem nekik elmagyarázni a dolgokat, hogy ismeretlennek nem adok semmit/nem fogadok el....látszott a fejükön hogy baromira nem fogják fel a dolgot, bután néztek maguk elé.ha ilyen helyzetbe kerültök, bátran , határozottan lépjetek fel, ne legyetek megilletődve keményen mondjátok nekik mi a szitu.én nem vagyok nagydarab a 174centimmel, biztos nem lett volna nekik gond leütni engem, mind2 jó egy fejjel magasabb volt 1-2 évvel talán idősebbek is.akiről lesüt hogy nem egy buta kis pecs azzal nem fognak gecizni...

ne szarjatok, legyetek kemények...kitartást borsodba!

lucky 2008.11.07. 21:01:51

Miki!
Történetes ott voltam a Keletiben az eseménykor.A hölgy ott hagyta a dolgait a kocsiban és a peronon (nem a kocsién) dohányzott közben telefonált.
Ez tuti biztos helyzet a lopásra.Alap dolog, h a dolgaimat nem hagyom őrizetlenül.Sajnos volt már olyan is, ha megőrzéssel megbízott vitte el a csomagot....
A vonaton történő alvás közbeni érték megőrzésre pár további trükk:
Nem a un 4-es helyet kell favorizálni( ha lehet).Ez az ahol két-két ülés van egymással szembe fordítva.A táska a belső ülésen, a tulaj meg félig rajta van.Az iratok a farzsebben, de csak addig míg ül a delikvens.Az állomáson már a belső zsebekben a helye.
süti beállítások módosítása