Legkedvesebb hazai vállalatom természetesen a MÁV! Egy szolgáltató cégtől nem is várhatnék többet: szórakoztat és mindig újabb és egyre elképesztőbb meglepetésekkel áll elő! Legutóbbi kalandom az elmúlt hétvégéhez kapcsolódik.

2009. január 30-án megkíséreltem vonattal eljutni Fülöpszállásra. Mivel a kőbánya-kispesti állomáson mindig hatalmas, kacskaringós sorok vannak a négyből általában kettő üzemben lévő pénztár előtt, így időben dobbantottam a munkahelyről, de legnagyobb meglepetésemre a tumultus ez alkalommal elmaradt, s már 17:35-kor jeggyel a kezemben vártam, hogy az indulások kijelzőjén meglássam a 18:06-kor Kelebiára induló vonattal kapcsolatos részleteket. Mivel ez egészen 17:53-ig nem történt meg, gondoltam lesétálok ahhoz a vágányhoz, ahonnan mindig indulni szokott a szerelvény. Sokan voltak már ott, többek között a kalauz is, a vonatnak azonban se híre, se hamva… Nagyjából ötvenen voltunk már, akik várva vártuk, hogy történjék végre valami. Már akkor biztos voltam benne, hogy súlyos tragédia húzódik meg a dolgok hátterében, de ennél okosabb nem lehettem, hiszen az annyira hasznos hangosbemondó végig síri csöndben volt. Teljesen váratlanul, 18:05-kor megszólalt! Ekkor sem a járatunkról közölt információt, hanem arról, hogy a „szemből”, Kelebiáról érkező vonat ki tudja, hány percet késik, ugyanis a vonalon tűz ütött ki. ÉLJEN!!! BRÁVÓ!!! Ezt minden bizonnyal csak abban a pillanatban tudták meg… persze, akkor miért nem állt még be valamelyik vágányra a 18:06-os?!?! Erre a szóra már a kalauzunk is izgatott lett, elsétált az állomásfőnökségre, hogy kiszedjen valamit az információ-fukar MÁV-ból.

Gondoltam elbattyogok egy másik vágányhoz, ahonnan egy Budapesthez közelebbi városba indul vonat 20 perc múlva, bár ugyanazon a vonalon, de hátha attól távolabb van a tűz, ahol a szemből érkező vonat vesztegel. Mit látok, Istenem, hát ez a vonat a vágányon áll! Nagyon reménykedtem benne, hogy el is fog majd indulni, izzítottam is a szülőket, hogy legyenek szívesek a másik városba érkezni értem. Remegő lábakkal közeledtem a kocsik felé, amikor is a közeli irodahelyiségből kirontott egy nő, s közölte a tisztelt (?) utazóközönséggel, hogy szálljanak le, mert az a vonat ugyan nem megy sehova. ÉLJEN!!! BRÁVÓ!!!

Ekkor döntöttem úgy, hogy dacolva a kései és körülményes hazaérkezéssel, búcsút mondok a síneknek, és elindulok a Népligeti buszállomásra, hátha a Volánnal jobban járok. (Így lett!) Nem néztem én se jobbra, se balra, nem figyeltem a rikácsoló hangosbemondóra többé, nem akartam hallani a pótlóbuszokról (talán nem is voltak), nem kíséreltem meg az 1350 Ft-os jegyemet visszaváltani, nem akartam látni azoknak az utastársaimnak az ábrázatát, akik a csatlakozásukat késik le a bravúros és gyors megoldásnak köszönhetően.

A mai napon, 2009. február 1-én előzetes informálódás nélkül meg sem kíséreltem visszajutni Budapestre a kedvenc vállalatom járatával, a kedvenc vonalamon. Telefonbeszélgetés jómagam és a fülöpszállási állomásfőnökségen a telefonhívásokat kezelő hölgy között:

- MÁV állomás, Fülöpszállás.
- Jó napot kívánok, szeretnék érdeklődni, hogy van-e valami fennakadás a Budapest felé közlekedő vonatokkal.
- ???
- Csak azért kérdezem, mert pénteken tűzeset volt, és lehetetlen volt idejutni Budapestről.
- Háháhá, hát tűz az bármikor lehet, akár 5 perc múlva is! (Volt képe kacagni! VOLT! Nagyon nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne zúdítsam szerencsétlen pára fülébe az összes általam ismert szitokszót.)
- Tehát jelenleg van valami fennakadás?
- Nincs.
- Értem. Köszönöm. Viszonthallásra! /Csatt./

A mai nap folyamán 19:45 perckor szerencsésen landoltam a ferencvárosi MÁV állomáson. Tudom, hogy nem hiszitek el, de így igaz!