Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



A MÁV karámőrei annyira foglalkoznak a jegyekkel és a bérletekkel, mint a BKV biztonsági emberei a metró lejáratánál. Ha az ember szépen mosolyog, és azt mondja, csak egy ismerőse elé jött ki, szó nélkül beengedik. Ha az utas nagy csomagokkal halad a kijárat felé, akkor pedig lepakoltatják vele az összes csomagot, és megkerestetik vele a jegyet, amit lehet, hogy a vonaton felejtett. Hol van ebben a logika?

Tisztelt MÁV Ügyfélszolgálat, tisztelt MÁV-figyelő!

1998 óta rendszeresen jártam egy, a Nyugati pályaudvarról induló elővárosi vonalon. Amikor néhány éve az elővárosi vonatok peronjain máról holnapra kerítés és egy megbízott cég ellenőrei jelentek meg, teljesen egyetértettem a rendelkezéssel. Az általam használt szakaszon több olyan állomás volt, ahol nem lehetett előre jegyet váltani. Köztudott volt, hogy ebben az esetben az utasok és a jegyvizsgálók nem feltétlenül bajlódnak a bürokratikus papírmunkával. Az egyik kalauz visszatérő kérdése ez volt a vonaton jegyet váltani szándékozó utasokhoz: kell papír?

A Nyugati pályaudvaron ezt a megoldást jól és értelmesen be lehetett vezetni, hiszen az elővárosi közlekedés nagyrészt a szélső, kerítéssel jól leválasztható vágányokon bonyolódik. A Keleti pályaudvar erre sokkal kevésbé alkalmas, hiszen gyakran a nemzetközi vonatok is külső vágányokról indulnak. Ott a vágányokat teljes egészében kerítéssel zárták el az utazni nem készülő közönség elől, ami feltehetőleg mindazok életét megnehezítette, akik a kerítésen belül elhelyezkedő büféket, újságosokat, pénzváltókat, falatozókat és egyéb szolgáltatókat szerették volna felkeresni.

Ez feltehetőleg a Keleti pályaudvar vezetőségének, vagy a jegyellenőrzéssel megbízott cég munkatársainak is feltűnhetett, mert mikor érkező külföldi vendég elé szerettem volna kimenni mondjuk az 1-es vágányra, vagy csak ellenőrizni, megérkezett-e egy késésben levő vonat (ezek az érkező vonatok kijelzőjéről gyakran eltűnnek a Keletiben, sőt, a forgalmi iroda sem tud felvilágosítást adni róluk), soha nem volt szükség rafinált cselekre, a jegyellenőrök készséggel átengedtek. Ha kérték a jegyet, elég volt tudomást nem venni róluk, és rezzenéstelen arccal elvonulni mellettük (ebben hasonlítanak a BKV-ellenőrökre), nem abajgatták az embert.

Nemrég külföldi útról, sok csomaggal megpakolva érkeztem a Keletibe, és a kijáratnál nagy csodálkozásomra kérték a jegyemet (amit három ország kalauzai láttak már). Mivel az ellenőrzés eddig mindig meglehetősen laza volt, valami olyasmit válaszoltam, hogy higgye el kérem, van jegyem. Az ellenőr hölgy azonban erről szeretett volna maga meggyőződni, mire én - szokásommal és jobb meggyőződésemmel ellenkezően - valami gorombát válaszoltam, és a fülemre aggatott táskákkal-hátizsákokkal kicsörtettem a kerítésen, mivel nem volt szabad kezem, hogy a már mélyre süllyesztett vonatjegyet előássam egy rejtett bugyorból.

Mindez nem történt volna meg, ha

(1) a Keleti pályaudvaron elkülönülne az elővárosi forgalom a hosszabb távon közlekedő vonalakétól, hiszen az utóbbiakon jóval kisebb az esélye annak, hogy valaki megússza a jegyellenőrzést a vonaton.

(2) Ha ez a pályaudvar szerkezetéből adódóan nem lehetséges, az ellenőrzésnek következetesnek kellene lennie, tehát ne lehessen kifogásokkal jegy nélkül ki-be járkálni a kerítésen. A szabályok következetes betartatásához előbb-utóbb az utasok és nem utazók is hozzászoknak - bár a kerítésen belüli üzleteknek nyilvánvaló kiesést hoz ez a rendszer, ami a Nyugati pályaudvart ismét csak nem érinti.

(3) Feltételezem, hogy a jegyellenőrzést végző cég alkalmazottai korlátozott jogosítványokkal vannak felhatalmazva, tehát egy erőszakos utast (mint a fenti esetben jómagamat) nem tartóztathatnak fel minden további nélkül. Egyszerűbb dolguk lenne azonban, ha a kerítés nyílásán nem férnének ki az ellenőr jóváhagyása nélkül. Egy kapuban most általában két ellenőr áll, kétszer annyi kapu egy-egy ellenőrrel adott idő alatt nagyjából ugyanannyi utast tudna átengedni, még szűkebb - értsd: átlógásra alkalmatlan - kapuk esetén is.

Vannak szabályok, amelyek értelme mindenki számára könnyen belátható, mint például a jegyvásárlási kötelezettség. Ezeket a szabályokat könnyebb elfogadni, ha betartatásuk következetes. Ekkor az utas nem sértődne meg, ha egyszer csak kérnék tőle a jegyet a kerítésnél, holott a megelőző másfél évben egyszer sem állították meg a kerítést őrzők, sőt, leszállás előtt nem süllyesztené hátizsákja legeldugottabb zsebébe, mert tudná, hogy mindjárt szüksége lesz rá.

Minden jót kíván

Mády Katalin

Utazás során valami atrocitás ért? Késett, koszos volt a vonat? A fentihez hasonló észrevételed van? Írd meg a MÁV-figyelőnek!

bkvfigyelo@gmail.com

Címkék: budapest máv vonat vasút kordon utas panasz keleti jegy nyugati déli észrevétel mavfigyelo


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr611008280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2009.03.18. 09:18:44

A karámőrök 99%-nak elég ha mutatsz valamit tök mindegy mi az. Nekem egyszer 6 mp-ig nézett egy Békéscsaba-Kecskemét jegyet a Keletinél majd köszönettel visszaadta. Később jöttem rá, h értelmetlen, mert
ad 1: 6 mp alatt csúcsidőben simán eltűnök a tömegben, aztán ember legyen a talpán, aki megtalál.
ad 2: Már a karámon kívül voltam mikor elkérte, h tüzetesebben megnézze. Azt hittem elég ha mutatom neki mint eddig. Tegyük fel, h megvárom és rájön, h nem jó a jegy, mit csinál? Visszazavar a karámon belülre? Az miért jó neki? Ugye ott jegyet nem tudok venni jegy nélkül vonatra sem szállhatok ,h elhagyjam a pályaudvart. Inkább befelé van értelme, h a csöveseket meg a koldulókat meg a seftelőket ne engedjék be. De ez is kijátszható mert elég ha vesz egy 90%-os jegyet a legközelebbi állomásig ( Nyugatinál pl. Rákosrendező 5 km-en belül). A karámőr nem ellenőrizheti a jogosultságot csak azt, h van-e jegyed.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.18. 11:03:59

Sziasztok!

Írtam erről egy posztot a saját blogomban szakmai szempontokból, ha valakit érdekel. Bocsi, ha kicsit hosszú, de ha egyszer elkezdem, nem bírom "befogni a pofámat" :) Itt található: szekuriti.blog.hu/2009/03/18/a_mav_karam_orei

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.18. 11:08:26

@Biztonsági Őr:

Azért jól esne, ha a légyeget ide is leírnád, hogy az olvasónak ne kelljen ahhoz átmenni az oldalara, hogy a lényeget megtudja.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.18. 11:14:06

@BKV figyelő: Azért nem írtam le, mert akkor gyakorlatilag az egészet le kellett volna írnom a te véleményedet kivéve. Ez egy tömör poszt, nem tudnám kiemelni a lényeget.

Amúgy baj a plusz látogató? :) Ha nem olvassák el ezt a bejegyzést, úgysem értik, én miről szóltam. :)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.18. 11:15:42

Uhh, látom a trackback nem is olyan jó ötlet (most csináltam életemben először tracback-et). Csúnyán néz ki a hozzászólásom alatt, többet ilyet nem csinálok, mert ez már spam-gyanús, elnézést kérek ezért.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.18. 11:17:48

@BKV figyelő: Áááá, mármint az én posztom lényegét? Olvassák a posztot, mindig írok másról is, ami kapcsolódik, ennyi erővel ide lehetne másolni a száraz joganyagot, mondjuk 10-15 szabályt, de abban mi az érdekes? És ki fogja értelmezni? Többet nem szólok hozzá, elmentem pihizni. :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.18. 11:21:01

@Biztonsági Őr:

Kiszedtem akkor:) Nekem nem baj, ha lesz pár plusz olvasód, csak egy tömör magyarázat érdekelt, de hogy átolvastam látom, hogy erről tényleg nehéz máshogy írni:)

Jó pihenést.

tutti 2009.03.18. 14:02:30

Ha lesz elektronikus jegy, akkor majd van értelme beszélni a problémáról. Egyszerűen be kellene látni, hogy az élőemberes jegyellenőrzésnek nincs értelme ilyen formában.

scooby doo 2009.03.18. 21:14:26

Asszed a Déliben nem ugyanez megy (múltkor is számlát mutattam, le nem szarták). Sajnos kénytelen vagyok elég gyakran vonatra szállni (Érd-Bp. táv). Semmilyen ellenőrzés nincs tulajdonképpen. Örülök ha nem kell amúgy vonatozni, ma is 10 perc késéssel indult el a Déliből minden ok nélkül. Jó, hogy a MOM közel van, meg nagymuterom is.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.03.19. 13:20:06

A Keletiben, amikor elkezdték a rendszert SOHA nem kérték el tőlem.

Később valamiért mégis elkezdték, meglepődtem, mutattam, nem gond, ha már ott vannak.

Katasztrofális az, hogy NEM MEHETEK ÁT a villamostól a postához vagy a 30-as és gyors20-asokhoz (20-E? - szándékosan írtam így), továbbá ha oldalról érkezel nem mehetsz el a pénztárig, a túloldalról induló vonathoz bérlettel is csak HÁROM ELLENŐRZÉS során juthatsz el.

Ne vegye zaklatásnak az ember?

Itt jön a nemzetközi vonat probléma.

Gyorsvonatról még OK az ellenőrzés, elvégre nem tudhatja hol, milyen távolságból érkeztem. De IC/EC/RJ (RailJet) szerelvényekről érkezve a turisták (külföldiek) lesnek, én meg csak azon gondolkodom, hogy ha feltételezik, hogy ezeken is lehet lógni, akkor mondjanak le.

Jöttem már ki úgy, hogy RailJet-es szórólapok voltak a kezemben (kettő), miután épp kérte a jegyet az egyiket odaadtam neki, mármint a szórólapot.

Az IC/EC/RJ vonatokat indíthatnák a 7-8 vágányról, azok elkülönülnek a többitől. Legalább OTT NEM KELLENE kéregetni, ezekről a vonatokról úgysem foghat bliccelőt.

Amúgy négyes metró meg egyéb: szükség lenne egy alul- vagy felüljáróra a két szélső blokk, azaz az 1-5, illetve a 10-13 vágányok peronjai közé (Nyugatinál is így van).

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.03.19. 13:30:24

@Biztonsági Őr: Elolvastam, nem tudok mit írni rá. Igaz és jogos, én emberileg viselkedtem mindig velük. De:

- ne lepődjön meg, ha magamtól nem mutatom, mivel 80-90%-ban nem kérik el. Ha elkéri, előveszem, köszönni mindig szoktam.
- Egyik oldalról a másikra a három pont alatt ne érezze az ember zaklatásnak? Esküszöm, többen mászkálnak át emiatt a 6-9 vágányok között, mint valaha.

Tényleg rendesek a Keletiben. A barátnőmtől a 9. vágány melletti kapu előtt elbúcsúzva és a 12-eshez indulva, felmutatva a bérletet rám szóltak, hogy nyugodtam bejöhet velem a vonatig és ki is fogják engedni. Nem éltünk a lehetőséggel, mert dolga volt nekem meg 4 perc volt indulásig.

Tegnap "BKV" miatt csúszásban voltam, a vonatom a 11-esről indul. 8:38-ra érkeztem a Festetics utcába, a vonat 8:40-kor indul. Rohanás a 80-as troli első megállója felé, majd a forgalom visszamaradása a Kerepesin (lámpa) át keresztbe és rohanás a legszélső bejárathoz. A kezemben van az igazolvány-bérlet stb. egy tokban, nyitnám szét mire előre mondják, hogy menjek nyugodtan. Hangos köszönöm és elértem. Ha ellenőrzi, valószínű csak látom elmenni...
"" kukáskocsi tartott fel minket a Csobánc utcában hosszasan, plusz 24-es vili a Keleti felé egy, miközben Vágóhíd felé három. Magyarul nagyobb követéssel és tömeggel, mint kellene.

mól 2009.03.19. 22:31:18

Miből állna kiépíteni egy automata be- és kiengedő rendszert? Bedugom a jegyemet, ha jó, akkor enged, ha nem akkor nem. Egyszeri beruházás, utána nem kell havi több tíz milliót fizetni "munkabér" címén különböző biztonsági cégeknek.

Valaki illetékes kérem, mondja meg, hogy ennek mi akadálya van. Köszönöm.

pumdavid 2009.03.19. 23:47:38

@mól: Nem feltétlen éri meg azt a sok gépet beszerezni, fenntartani, karban tartani, stb. Nem beszélve arról, hogy ahoz egy spec. jegy kellene, ami biztos nem lenne olcsóbb a mostaninál. Ez nem csak egyszeri beruházás, és véleményem szerint sokkal drágább lenne, mint a mostani rendszer.

b.rolee 2009.04.05. 14:54:21

Kedves MÁV figyelő, látogatók, olvasók!

Kezd elegem lenni, hogy minden áldott reggel ha vonattal megyek iskolába, mivel tanuló vagyok, (busszal nem lehet bejutni, ezért választom a vonatot). Minden alkalommal kifele is ellenőrzik a jegyeket, bétleteket, mármint mikr leszálltunk a vonatról és igyekszem a Keleti pu.-i