Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Aki utazott régen InterCityn és igénybe veszi ugyan azt a szolgáltatást ma az azt tapasztalhatja, hogy ugyanazt az utat sokkal több idő alatt tudja megtenni. Ennek az egyik oka az, hogy az IC is megáll már olyan állomásokon, ahol régebben nem állt. Sok önkormányzat úgymond kisírta magának, hogy az IC az ő városukban is megálljon. Ennek az a hátránya, hogy a menetidő megnő. Az IC gyorsvonatként közlekedik. Emellett sok olyan városban nem áll meg, ahol szükség volna rá. Volt már erről szó itt a blogon.

Amire most az IC-t használják az lenne igazából a gyorsvonat. A gyorsvonat most amolyan gyorsított személyvonat. Az új menetrendben Érden  már csak nagyon kevés esetben állnak meg a gyorsvonatok Érden, ami egyfelől jó, másfelől meg rossz.

Azért jó, mert a gyorsvonat így tényleg gyors lesz, és csak ott áll meg, ahol erre szükség van. Viszont így romlik a kiszolgálás, mert aki gyorsvonattal akar utazni annak be kell utaznia Pestre, hogy ott felszálljon egyre.

A rendszer még mindig nem tökéletes. Szerintem az új menetrend kialakításánál újra kellene gondolni az IC-k, a gyorsvonatok a gyorsított személyvonatok és a sima személyvonatok közlekedtetését.

Erről mi a véleményetek?

Címkék: máv vonat ic vasút gyors személy


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr711074022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazuzem 2009.04.21. 10:38:08

Ezt a kocsmát minden vasútbuzinak látnia kell:
halbot.haluze.sk/?id=4895

záporjózsi 2009.04.21. 10:38:57

@dicky: Van valami szabál, hogy melyik vonatra hány percet kell számolni a megállásnál. Nem tudom, hogy az IC és a gyors különbözik-e.

Ákibard! 2009.04.21. 10:39:49

@záporjózsi:
Jah, értem. Én nem a kezdeti időkről beszéltem sorry akkor :-)
Lényegében már az ICR is elég messzi múlt annál messzem nem is mentem :-))

heroica 2009.04.21. 10:40:55

@Before: Bp-Szeged 1 tank benzin??? Billencs Zil-lel vagy hogy? LoL

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 10:40:59

Az IC-nek nemcsak a nagyvárosokban, hanem a fontos átszállóhelyeken is célszerű megállnia. Mindenesetre sajnos tényleg vannak olyan helyek, ahol semmi értelmes indok nincs a megállítására.

Kelenföld és Kőbánya-Kispest nem felesleges, ez Nyugaton is bevett gyakrolat: Bécsben a Westbahnhof-ról induló és oda érkező vonatok általában megállnak Hütteldorfban, míg a Dél és Kelet felé menő vonatok mindkét pályaudvarról megállnak Meidlingnél. (Kivéve azok a Kelet-felé menő vonatok, amelyek Meidlingtől Délre kerülik meg a várost.) Münchennél is ott van Pasing. Ezek fontos csomópontok, ahonnan tovább lehet utazni vonattal más irányba, ugyanakkor a helyi tömegközlekedésnek is fontos csomópontjai, így a belváros túlterheltségét csökkentik.

Ferihegy szintén fontos állomás, hiszen a nemzetközi repülőterünk, sajnos csak a fapados terminálja. De a repülőtérnél Amsterdamban is megáll a Thalys is, és Frankfurtban is megáll az ICE is.

Nem értek egyet, hogy az IC túl olcsó, és a "csőcseléknek" is futja rá. Az IC túl drága, ráadásul a pótjegyre nem vonatkozik a kedvezmény sem, így rövid távra gyakran több, mint maga a jegy. Aki el szeretné kerülni a "csőcseléket", az utazzon első osztályon. Más kérdés, hogy a MÁV rákényszeríti az utasokat első osztályra azzal, hogy nem biztosít elég helyet a vonaton. Nyugati országokban - a rendkívüli helyzeteket leszámítva - elképzelhetetlen, hogy egy vonatra minden másodosztályú, vagy minden helyjegy elfogyjon, és nem lehessen felszállni. Sokszor az utasok kétezer forint pótdíjjal tudnak csak haza menni, mert az a vonat aznap az utolsó, előtte dolgoznak, a szálloda meg több, mint kétezer, éjjel a városban kóborolni a hajnali meg nem túl kellemes. Ez megengedhetetlen.

Nyugati országokban az IC-re vagy nincs kötelező helyjegy, pótjegy, vagy a jegy árának töredékét teszi ki. És akkor valódi minőségi szolgáltatásról van szó, nem buszülésekkel felújított kocsikról, amelyek légkondija az elején nem bírja a munkát és 30 fok van, a végén meg 15-re fagyasztja az embereket. Valamint megdöbbentő az is, hogy a kerékpárszállítás a MÁV-nál a "csőcselék" kiváltsága, a minőségi utazás ellensége, ezért az üzletszabályzat explicit tiltja a kerékpárszállítást minőségi vonaton. Külön tragikomédia, amikor osztrák EC kerékpárszállító kocsijából is letiltják a kerékpárt a szabályzat ezen pontjára hivatkozva.

Szerintem: személy és zónázó vonatok kellenek az elővárosba, gyorsvonatok fővonalakon az ország távoli végeibe, IC-k pedig távoli nagyvárosokba. A személyvonatok álljanak meg mindenhol, a zónázók csak a kiszolgált zónában, azon kívül meg a fontos csomópontokban, a gyorsvonatok minden nagyobb településen és minden fontos csomópontban, míg az IC-k csak a nagyvárosokban és a legnagyobb csomópontokban. Minden vonattípus ütemes menetrend szerint közlekedjen. Az IC-k és a goyrsvonatok menetrendjéhez kell igazítani az összes többiét, hogy a fontos csomópontokban elfogadható átszállási lehetőségek legyenek, és eltörölni a "csatlakozásra nem vár" utasítást az IC-kre. Igenis minden csatlakozást be kell várni, kivéve, ha a késés meghaladja az követési időköz felét. Ez Nyugaton is így van, az EC is megvárja a személyt, ha az késik. IC-ken törölni a kötelező helyfoglalást, azt extra szolgáltatásként kell kínálni, sima pótjegy legyen olcsó. Törölni az IC-k és gyorsvonatok elsőségét előíró utasítást, mert negatívan diszkriminálja a falvak és kisvárosok lakóit. (Azon kívül, hogy a személyvonatokat többnyire napi rendszerességgel veszik igénybe az emberek, így a késés többszöröződik, szemben a távolsági vonatokkal, amelyeken kevesebb a napi ingázó.) IC-k pótdíj visszatérítését a minőségi szolgáltatások elmaradására korlátozni, késés esetén pedig vonattípustól függetlenül kompenzálni, ha a késés bizonyos, elviselhetetlen mértéket meghalad. (Pl. teljes menetidő 50%-át meghaladó késés fölött 50%, 100% fölött 100% visszajár.) Ezekkel az intézkedésekkel utasokat lehetne szerezni, kényelmes és nem túl drága alternatíva lehetne az autózással szemben, különösebb költségek nélkül, a jelenlegi infrastruktúrával.

Ákibard! 2009.04.21. 10:41:00

@Orsós Magnetofon:
Igen, emlékszem még rájuk, Szombathely körzetében, oldalukon "Bko" jelzéssel még élőben is megtekinthetőek ezek a kocsik :-))

dicky 2009.04.21. 10:41:41

@záporjózsi: Szerintem itt az a szabály, hogy a menetrendbe már bele van építve a késés.

amerikai cegvezeto 2009.04.21. 10:41:56

Az IC-k előtt pl. a Miskolc-Budapest útvonalon voltak az expressz vonatok, kereken 2 órás menetidővel, helyjeggyel, de extra pótdij nélkül.
Amikor elindult az IC szolgáltatás, a 2 órás menetidő 1:45 percre csökkent, a vonatok tiszták és kultúráltak voltak.
Most a menetidő szép lassan visszakúszott 2 órára, a vonat útközben is megáll, vagyis a régi expressz vonatoknál lassabban jutsz el, de a helyjegy mellett IC pótdijat is fizetsz.

Ákibard! 2009.04.21. 10:42:26

@pater76:
Igen, én olyan 2000-s időkig vizsgáltam a helyzetet, annál korábban nem gondolkodtam.

záporjózsi 2009.04.21. 10:43:40

@Ákibard!: ...akkor házi feladat megvizsgálni a Bp-Ms viszonylat menetidejét expresszvonattal az 1960-as években (gőz- és villamos vontatással, a drót mintha 1967-en vagy 69-ben épült volna ki) és most...

Ákibard! 2009.04.21. 10:44:54

@kicsihobbit:
" mint az IC, mert nincs teli, az ülések meg kb ugyanolyanok. "
Az ülés valóban ugyanolyan, de hogy nincs teli, az több mint vicces :-))
Nem tudom mikor utazol, ha mondjuk szerdán délben, akkor lehet, hogy nincs teli de péntek vasárnap horror, feleannyi kocsival...

szemig jimmy 2009.04.21. 10:45:18

@záporjózsi: ha meg ketten megyünk feleződik
ha van egy gyerek is azt már nem is mondom, akkor már nem lehetne elég olcsó se a máv

radix 2009.04.21. 10:47:00

@Ákibard!: Magyarországon csak egy nagyváros van.

Ákibard! 2009.04.21. 10:48:33

@záporjózsi:
Esküszöm megcsinálom, ha pénteken hazaérek, most itt csak idei menetrendkönyv van :-P

Ákibard! 2009.04.21. 10:49:22

@radix: A lényeg érthető szerintem .

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.04.21. 10:50:41

A Fehervari vonatok mar megallnak a Camponanal, ezert indulnak elobb a Delibol :)

záporjózsi 2009.04.21. 10:54:07

@Szemig Jimmy: Ez így van. Magyarországon átlagosan 1,37 utas van egy autóban. Ráadásul a vonatozás idejét - megfelelő városi kapcsolatok esetén - jobban ki lehet használni, mint az autózásét.
@radix: ??? Ha Bp-re gondolsz, akkor az magyarországi tekintetben extra, itt a nagyváros valahol 100.000 főnél kezdődik. A közepes úgy 20.000 fő körül. A gáz az, hogy Bp sem és több "város" sem igazi város, hanem valami nagy plecsni a térképen, ami összenőtt amőbákat tartalmaz.

Orsós Magnetofon 2009.04.21. 10:56:39

Tényleg, most nézem :D ez milyen beteg már, hogy az IC ugyan megáll Sárbogárdon, onnan legközelebb ugye Pesten; na de nincs közvetlen személyvonat Bp - Sárbogárd közt? Pusztakotkodácson van átlag 4 perc átszállni.. :D Eddig volt közvetlen, csak azért csodálkozom.

Ákibard! 2009.04.21. 10:59:45

@Orsós Magnetofon:
Igen Pusztaszabolcson kell átszállni, de ott a technológia szerinti mennyiségű késést bevárják. (Csatlakozó vonatok)

cbc 2009.04.21. 11:01:35

Kereszt:ok, tessék olyan menetrendet csinálni, ahol az IC nem vár keresztre. A legegyszerűbb azt mondani, hogy azért nem, mert....

Évek óta egyébként most utaztam újra IC-vel, mindjárt 5 perc után felsővezetékszakadás, leszálltunk a helyi faluban, és egy ócska Ikarusszal robogtunk fél órát egy másik állomásig, ahol utastájékoztatás nulla, a kalauz közölte, hogy ő nem tud semmit, stb.

Á, gondoltam, marad az autó.

kicsihobbit 2009.04.21. 11:03:47

@Ákibard!: Péntektől vasárnapig nincs normális lehetőség. Akkor minden tele van, az EC-re is eladnak duplaannyi jegyet, mint amennyi hely van, és akkor ráadásul drágapénzért állhatsz pestig :)
Az IC-t meg azért rosszabb ha tele van, mert valahogy mindig azokat a helyeket kapom, amik a folyosón vannak felállítva egymással szemben, olyan közel, hogy még az én rövid lábaim se férnek el rendesen, nemhogy egy egészséges termetű emberéi... akkor már inkább sima gyors, ha tele van, akkor 1. osztály.

záporjózsi 2009.04.21. 11:06:19

@cbc: ...és tessék mondani, ki tetszik fizetni az állomás arrébb tételét az ideális keresztek megvalósításához?
A MÁV utastájékoztatás valóban embrionális állapotban van, remélhetőleg sikerül kijavítani a genetikai hibákat...

Doryyka 2009.04.21. 11:07:50

Amíg egyetemre g jártam, Debrecenből és Miskolcról járt a Lehár és a Bartók Németországba (meg talán Ausztriába). Fabonyban felszálltam (Egerből indultam), Győrben le, volt mondjuk 2-2,5 óra, tök megérte. Na, ezek már rég nincsenek. Helyette volt viszont olyan IC Egerből, amin gyakorlatilag egy térben van a dohányzó és a nemdohányzó rész. Na köszi!
Most szerintem Egerből IC sincs, bár a busz olcsóbb és színvonalasabb, szóval azt használom. Most hétvégén állt egy jobb vonat az állomáson (talán Desiro, messziről láttam), d enem tudom, hova ment...Ha Pestre, kipróbáltam volna...

Orsós Magnetofon 2009.04.21. 11:08:37

@Ákibard!: OK akkor megnyugodtam, thx info :) csak abból indultam ki hogy a Magyar Álom Vasutak ugye nem egy SBB, és nagyjából azért van a menetrend, hogy tudjuk mennyit késett a vonat.

Ákibard! 2009.04.21. 11:10:17

@kicsihobbit:
" az EC-re is eladnak duplaannyi jegyet, mint amennyi hely van, és akkor ráadásul drágapénzért állhatsz pestig :)"

Szeptembertől hetente 2x ec-zek, egyszer nem álltam helyem mindig akár több is volt.
Egy alkalommal volt, hogy csak 1.o-ra volt pótjegy, de tényleg sokan voltak a 2.o-on.
Ideje elfelejteni ezt a több helyet adnak el dumát. Kis belelátás kell a helyfoglalási rendszerbe, és máris röhögnél azon, amit most leírtál...
Hibák előfordulnak, de legtöbbször kevesebb kocsit tesznek rá, és nem több helyet adnak el. A kettő nem ugyanaz.

Ákibard! 2009.04.21. 11:11:59

@kicsihobbit:
Jah, a pótjegy kérésénél, ha van helybiztosítás, akkor kérhetsz helyeket. Folyosó mellé, ablak mellé, asztal mellé, négyesbe, rokkant helyre, meg van még pár funkció. Csak szólsz a pénztárosnaak, és ha van még olyan hely akkor azt adja.

ctrl 2009.04.21. 11:12:37

@cbc:
neked bizony a kurva anyádat

Ákibard! 2009.04.21. 11:13:44

@Doryyka:
Minden nyugati országban egy légtérben van a dohányzó és a nemdohányzó rész, ez nem magyar találmány.

Orsós Magnetofon 2009.04.21. 11:14:21

Én utaztam már vasárnap, történetesen Hamburg - München közt ICE-vel, borzalmas volt.. annyira durván tele volt a vonat, épphogy volt állóhely a folyosón, aztán 5 órahosszát álltam mint a ? és reméltem akárhányszor megálltunk hogy végre lesz ülöhely, de úgy tünt hogy erre a vonatra csak felfelé szállnak.

Ákibard! 2009.04.21. 11:15:15

@ctrl:
Anyázni azért nem kell, 2-3 éve Mezőkövesden is ezért állt meg két IC, mert a polgimester kibulizta. "Hatalmas" kihasználtsága volt, egyszer azzal mentem le, akkor csak mi szálltunk le, fel senki :-D

Doryyka 2009.04.21. 11:17:59

@Ákibard!: hááát, én nem ezt tapasztaltam. De nem kell nekünk mindenben majmolni a nyugatot!

záporjózsi 2009.04.21. 11:19:04

@Doryyka: Talent vagy FLIRT lehetett. Próbáld ki egyszer. :) Az egylégterű kocsi meg úgy működik, hogy a nemdohányzóban nagyobb nyomás és a füstöt a dohányzóból elvezetik. De mostanság már leginkább külön dohányzó kocsikat rendszeresítenek.
@Orsós Magnetofon: a németeknél durván tud tömeg lenni.

neeskens 2009.04.21. 11:19:05

Nem egészen ide tartozik,de egész egyszerűen nem értem, hogy tudták a MÁV-nál azt kimatekozni, hogy Sopron oda-vissza IC-vel 8000, a több, mint kétszer olyan messze lévő Linz piszok szar forint árfolyamon 11 000, úgy, hogy közben sokkal gyorsabban és kényelmesebben utazol.

Zágráb másfélszer olyan messze van, mint Sopron a retúr jegy 7000. Én ezt nem értem.

Ákibard! 2009.04.21. 11:20:27

@Doryyka:
Akkor úgy mondom, hogy ez nyugaton is így van olyan termes kocsikban ahol egy része dohányzó egy része nemdohányzó.

A légcserélő elvileg úgy keringeti a levegőt, hogy a füst nem megy ki a nembagós részre.

Ákibard! 2009.04.21. 11:21:32

@neeskens:
A nemzetközi menetjegyek ára nemzetközi megállapodás eredménye. Az összeg nem az országok belföldi díjszabásai összeadva arra a távra.

záporjózsi 2009.04.21. 11:22:36

@neeskens: Ha Bp-Sopron-Bp-ra gondolsz, akkor ott újrakezdődik a számlálás Győrnél, ez pedig megdobja az árat. El kell olvasni a rendeletet, abban megtalálod a választ.

patjusz 2009.04.21. 11:23:37

Csak egy élmény: nyár, Balaton.
Egy sürgős munka miatt hétfőn haza kellett ugranom. Ezért természetesen IC-t választotta aznap délutánra.
A pénztárnál ért a döbbenet, hogy már csak dohányzóban van hely. Muszály volt utaznom, hát megvettem.
Amikor megérkezett a vonat megértettem mindent: két kocsiból állt az egész!!!
Mint később a kallertól megtudtam azért van ez így, mert hétfő délután nincs turnus váltás.

Hát az lehet hogy nincs is, de tömeg meg füst az volt:(

Ákibard! 2009.04.21. 11:26:33

@záporjózsi:
Azért a MÁV-GySEv átmenet nem sokat módosít a távolságon, ugye a díjszabási lépések miatt 10 maximum 20 km eltérés van emiatt.

neeskens 2009.04.21. 11:27:19

@záporjózsi: A rendelet?Muhaha. Ez megmagyarázza, hogy a RailJet miért olcsóbb arányaiban, mint a gyorsvonat?

Doryyka 2009.04.21. 11:27:33

@Ákibard!: valami nagyon el lehetett baltázva, vagy csak magyar :( vonat volt, de én majd' megfulladtam, és tök büdös lettem a nemdohányzó területen. Nekem ez azért volt rossz, mert korbban fülkéshez voltam szokva Egerből (selyemhernyó, amit aztán Kaposvárra tettek, meg az említett Lehár és Bartók EC-k).

záporjózsi: Tényleg valamelyik lehetett a 2 közül, de az Elviráról nem derült ki, mikor és hova... Maradt a busz.

Ákibard! 2009.04.21. 11:27:50

@patjusz:
Vannak nyáron nemzetközi vonatok, amik a turnusváltáshoz igazodnak. Elég sok vonat egyes stokkjait jelzi a menetrendkönyv a 7 napjainak különböző számával.

Ákibard! 2009.04.21. 11:29:23

@neeskens:
A Győrtől Gysev szállít és nem a MÁV.
Mintha a Pizzádat félútig egy másik cég hozná, és a végén neked a kettő cég árának összegét kellene fizetned. Ennyi.

Ákibard! 2009.04.21. 11:30:33

@neeskens:
A Railjetet pedig nem érinti amit itt írtunk, az végig MÁV szakaszon közlekedik. Tehát elég rossz példa.
És nem is értem mit jelent, hogy "arányaiban olcsóbb" mert szerintem egy pótjeggyel drágább a gyorsvonatnál...

Jo_Jo 2009.04.21. 11:31:39

Én a Békéscsaba-Budapest vonalon utazom rendszerint és az új menetrend szerint a gyorsvonat és az IC ugyanannyi idő alatt teszi meg ugyanazt az útat, de a gyors vonatnak 2-3 megállóval több van. Nah ezt vajon hogy valósítják meg?

záporjózsi 2009.04.21. 11:32:38

@Ákibard!: Nem a kerekítés miatt, hanem mer 100 km fölött 1 km-re vetítve kevesebbet fizetsz. Bp-Sopron 210 (?) km, 220-as (?) jegy kell hozzá, az összességében olcsóbb, mint a 120+90.
@neeskens: Olvasd el, tanulságos. Fönt van az interneten. A címét érdemes szavanként morzsolgatni.
@Doryyka: Egyszerű: azt elfelejtették, hogy a légcserélő a visszaszívott levegőből a füstöt úgy tudja kiszűrni, ha szűrőt cserélnek. A büdös ezért terjeng folyamatosan az IC-ken.

neeskens 2009.04.21. 11:33:28

@Ákibard!: Mit nem lehet ezen érteni?

Szerintem bazi drága a MÁV, irreálisan a színvonalhoz képest.

Ákibard! 2009.04.21. 11:33:51

@záporjózsi:
Igen-igen egyről beszélünk, de mégis forintban nem sok a különbség, 50-100 ft max.

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 11:34:31

@Ákibard!:
Igen, ezt megnézték szabad szemmel a nagyeszű MÁV-osok, és lemásolták. Csakhogy azt már kifelejtették, hogy pl. a német vonatokban úgy van megcsinálva a légkeringetés, hogy a nemdohányzó részen a plexifal előtt van egy fújó, a másik oldalon pedig egy szívó. Vagyis a füst nem tud könnyen átszállni a dohányzóból a nemdohányzóba, mert a légkeringetés pont ezzel ellentétes irányú. Na ez az, ami a MÁV vonatokon kimaradt, mert ehhez több ész kellett volna.

Ákibard! 2009.04.21. 11:35:34

@neeskens:
Te azt irtad, hogy a railjet arányaiban olcsóbb mint a gyorsvonat.

Ezt magyarázd meg nekem ne a krémes dumát, azt érti mindenki.

Ákibard! 2009.04.21. 11:37:26

@Balogh Ádám Software:
Ez a MÁV kocsikból sem maradt ki, már csak azért sem, mert az ilyen kocsijaink nagyrésze nem itt külföldön készült. (DWA CAF GOSA)

És Záporjózsi is írta ezt a túlnyomásos dolgot, tehát nálunk is így van...

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 11:42:19

@Ákibard!: Nem a DWA és CAF kocsikról beszélek, azok rendben vannak. (GOSA fülkés.) Hanem a gyorsvonati (vagy személyvonati) kocsiból felújított IC kocsikról. Kényelmetlen buszülések kemény műanyag karfáfal, ami csak félig felhajtható, így jól az ember bordájába nyom, ha véletlenül neki támaszkodik, és szar légkondi, ami kezdetben nem bírja, és 30-35 fok van, a végére meg 15, főleg, ha közben besötétedik. Na ezeknél a kocsiknál nem gondoltak a légáramlat irányára, hogy annak a nemdohányzótól a dohányzó felé kellene mennie.

záporjózsi 2009.04.21. 11:43:29

@Ákibard!: 110 Ft.
A MÁV-os IC kocsik jelentős része Dk átalakítás. Az abba tett légjavító elég gyengécske, simán átjöhet a füst. Ha nem működik, akkor meg pláne. De az elv mindenütt ugyanaz.

Ákibard! 2009.04.21. 11:44:28

@Balogh Ádám Software:
Az általad említett kocsikból tudtommal nincsen egyrészt dohányzó másrészt nemdohányzó, részemről szóba sem jöttek...

Ákibard! 2009.04.21. 11:45:20

@záporjózsi:
A DJV 93'-asokon van olyan hogy egy része dohányzó a többi nem?

balintjozs 2009.04.21. 11:45:53

Véleményem szerint édes mindegy h egy-két helyen megáll-e az IC vagy sem. Amíg ilyen ócska a pálya állapota mint most, addig nem lehet érdemi javulás a menetidőben. Egy jó példa erre a 30-as vonal. Tudtommal jelenleg a legnagyobb engedélyezett sebesség itt 80km/h a nyílt vonalon és az átmenő fővágányokon, a többi állomási vágányon általában 20km/h. Ezzel a tempóval soha nem lesz a vasút ellenfele az M7-esnek. És amíg ez így van addig tök mindegy hány helyen áll meg, attól még ugyan olyan lassú lesz.

neeskens 2009.04.21. 11:51:07

Most milyen krémes duma?

Linz oda vissza 866 km, 11 000 ft - 1 km 12,7 ft.
Sopron oda vissza 410 km 8200 - 1 km majdnem 20 ft.

A szolgáltatás színvonalát nem hasonlítanám össze. Főleg, hogy a Soproni IC szinte mindig késik.
Én nem a belföldi utazáshoz igénybe vett EC-kről beszélek. Hanem, hogy ennyivel olcsóbbra jön ki 1 km, ha külföldre mész.

Ákibard! 2009.04.21. 11:53:43

@neeskens:
Értem már mit mondasz.
Erre mondtam azt, hogy a nemzetközi jegyek árát nemzetközi megállapodások szabályozzák, a menetdíj nem abból áll össze, hogy a magyar szakasz belföldi díja+osztrák szakasz belföldi díja. Ha így lenne, jóval több lenne.

Tehát ezek viszonylati díjak, és minden viszonylatra megállapodás van.

jokkmokk 2009.04.21. 11:55:09


leginkább az irritál, hogy a 3 másodosztályú kocsi közül az egyik mindig dohányzó.
így mikor hétvégén elfogynak a nemdohányzó helyek, akkor a dohányzók közé kényszerítenek.
miért nincs arra szabály, hogy dohányzási lehetőséget csak megfelelő kapacitás esetén biztosítanak?

Csirifiszkio974 2009.04.21. 11:57:33

Mindenkinek rossz, ha nem áll meg a városában az IC, de miért lenne IC ha mindenhol megállna? Érd alig néhány km-re van Budapesttől, miért kéne ott megállnia az IC-nek vagy a gyorsnak? Ha 10-20 kilométerenként megállnának a gyorsvonatok, azért az furcsa lenne. A fekete 7-es busz se áll meg mindenhol, I.J.... Persze akit érint, annak elhiszem, hogy rossz - különösen ha Bp.-ről kiköltözött érdi lakos, és hozzászokott a nagyvárosi szolgáltatásokhoz, ezt teljesen megértem.

Ákibard! 2009.04.21. 11:57:51

@jokkmokk:
Már rég meg kellett volna szűntetni a vonaton dohányzást. Ha akar dohányozzon otthon...

A románoknál már tilos egy ideje. Ebben is megelőztek minket...

neeskens 2009.04.21. 11:59:06

@Ákibard!: Én ezt már előbb is értettem, hogy a jegyárakat megállapodások szabályozzák.

Nekem pont ezekkel a megállapodásokkal van a bajom.Nem számoltam utána, de előfordulhat, hogy olcsóbb , gyorsabb és kényelmesebb úgy eljutni Sopronba, hogy elmész a Railjettel Bécsbe, aztán visszacsorogsz Sopronba valami kis vonattal.

Szerinted ez nem nonszensz picit?

zsíroskenyér (törölt) 2009.04.21. 11:59:20

Nemcsak azért kezdi értelmét veszteni az IC, mert egyre több helyen megáll, hanem az olyan pályaszakaszok is vannak, ahol szinte csak "lépésben" tud haladni a vonat.
Pl: Dombóvár ás Kaposvár között
olyan ramaty a töltések állapota, hogy
azt a 30 km-t 45 perc alatt teszi meg az IC ( meg a sebesvonat is megatöbbiis....)
Van még egy igazi "chillout" szakasz:
Kaposvár - Fonyód. 53 km és 1ó 10p.
A gyorsvonatnak. A személynek kell
másfél óra. Vannak részek, ahol alig
15-20 Km/h-ás sebességgel(?!) halad a
szerelvény. Osztopánnál ha a kiscsávó
jobban odatapos a tricikli pedálnak,
még lehagyja a vonatot.....

Ákibard! 2009.04.21. 12:01:01

@neeskens:
Miért lenne nonszensz?
Üzletpolitikai kedvezmény a két állam között.
Belföldön is van olyan, hogy utazol 110km-t és 90-et fizetsz. (Virtuális km számítás) Szintén üzletpolitikai kedvezmény...

neeskens 2009.04.21. 12:03:07

Miért lenne nonszensz?

Mert közben kilométerben többet teszel meg, plusz elmész egy másik országba.

Milyen üzletpolitika ez?

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 12:03:18

@Ákibard!:

Vannak, csak már nincsenek használatban pont azért, mert nem működött. De lehet, hogy azóta ki is szerelték onnan a plexifalat. Azóta 1 db dohányzó kocsi van helyette, a többi nemdohányzó. Az a baj, hogy a "többi" gyakran 1-2 kocsi. És azért az utasoknak nem 50%-a dohányos, így sok nemdohányzó választhat a dohányzó és az első osztály között.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:07:02

Az IC-k milyen távokon állnak meg témához megemlíteném, hogy pl a Küln-Frankfurt szakaszon van közben vagy három-négy megálló. És az is 200km kb. @Balogh Ádám Software: A késés arányaiban történő visszafizetés érdekes, de nem lehet egységesre venni a dolgot szerintem. Vegyünk két példát, pl egy Mendéről bejáró esetében a tíz perc késés rengeteg, ellenben mondjuk egy Nyíregyről, Záhonyból, Nagykanizsáról (ha van közvetlen vonat)érkezőnek még tolerálható, ellenben neki a fél óra a tlejes menetidőt is figyelembe véve már nagy büntetés, különösen, ha frissítőt semmit nem tud venni a vonaton. Nem szabad emiatt lineárisan megodlani a kártérítés kérdését, valahogy km és késés alapján együttesen kell súlyozni.

záporjózsi 2009.04.21. 12:10:06

@neeskens: Az IC pótjegyet is beleszámoltad ezek szerint. Anélkül garantáltan 15 Ft/km alatt lenne, illetve az 500+-os valahol 10-11 Ft/km körül lehet.
Viszont a recept egyszerű: a nemzetközi önálló üzlet, meg kell álljon a lábán. Piaci alapon. A belföldi zsíros vonatok viszont keresztfinanszírozzák a vastagon veszteségeseket.
@Ákibard!: szerintem egy dohányzófülke kialakítása nem nagy ügy, a dohányos pedig ember. Ez is üzletpolitika.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:11:58

@záporjózsi: a nemdohányos is ember. :)

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 12:13:37

@Kopi3.14: Valóban nem a lineáris képlet a legmegfelelőbb, csak példának írtam. De az igaz, hogy ha valaki naponta 10 percet késik azért, hogy az IC ne késsen többet ötnél, az igazságtalan. Én Vecsés-Kertekaljáról járok be dolgozni napi szinten. Napi szintű bejárásnál nem reális alternatíva, hogy menjek eggyel korábbi vonattal, míg aki hetente utazik vagy még ritkábban, annak igen. Távolsági közlekedésben könnyebben előfordulhatnak késések, mert hosszabb szakaszon több a hibalehetőség, ezeket nem szabad a naponta ingázók terhére behozni. Fel kellene fogni a MÁV-nál végre, hogy attól, hogy valaki nem nagyvárosi "polgár", még nem is bugris paraszt.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:20:23

@Balogh Ádám Software: azért aki távolról jáer az is ingázhat naponta, és a gyors, pontos IC megteremtené a lehetőségét a normális bejárásnak pl Szolnokról is, vagy még egy kicsit meszebbről. Másik irányból gondold e, ha te döcögsz a személyeddel valahol, majdutolér a késő IC, akkor mivel átugrani nem tud téged, az mennyit is késik mire beér? Akár nem a te tz percedet, hanem fél órákat is.

Balogh Ádám Software 2009.04.21. 12:28:41

@Kopi3.14: A késő IC utolér egy olyan állomáson, ahol van kitérő, a személy beáll a kitérőbe, IC meg áthalad. De nem ez van, hanem Monorról el sem indítják a személyt addig, amíg a késő IC oda nem ér. Pedig ki lehet térni Vecsésen is, meg Pestszentlőrincnél is van egy csak átmenő vágány, de mégis előfordul, hogy annyit késik az IC, hogy Kőbánya-Kispestig is simán eljutnánk anélkül, hogy feltartanánk. De nem, az IC szent, amíg őszentsége nem ment el, addig szeméy marad, bugris parasztok meg szívjanak.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:29:52

ez a priorizálás a MÁVnál, és midnenhol.

záporjózsi 2009.04.21. 12:30:01

@Kopi3.14: Ezért kell elkülöníteni a dohányosokat, szívjanak nyugodtan, a nemdohányosokat meg hagyják békén! A WC-ben füstölés, mint gyerekkorból visszamaradt reakció ne megoldás, klotyóra is kell néha menni...

záporjózsi 2009.04.21. 12:31:32

@Kopi3.14: Nem egészen. A németek simán megfogják az IC, hogy az ütemesség a többi vonatnál megmaradjon.

Kopi3.14 2009.04.21. 12:36:13

@záporjózsi: Már ahol. Köln körzetében nem nagyon.

záporjózsi 2009.04.21. 12:49:20

@Kopi3.14: Hát... éppen onnan vannak ellentétes tapasztalataim...

Michael Collins 2009.04.21. 13:02:35

Én 3 vagy 4 hete utaztam IC-vel a Pécs-Bp.-Pécs "reláción". Visszafelé a Miskolc felöl érkező vonattal jötem. A vonaton csak helybiztosítás és drágább volt a jegy mint a helyjegyes IC-n :)! Ja és 10 perccel az indulás elött még nem közölték elyik vágányról indul a vonat, ami 10 perces késéssel indult. Arra viszont jól emlékszem, hogy amikor katona voltam (1995) fél órával rövidebb volt a Bp-Pécs menetidő. Éljen a MÁV!

balintjozs 2009.04.21. 13:20:21

@Michael Collins: Éljen a magyar állam. Ha rendszeresen költöttek volna a pályafelújításokra, akkor nem lenne ilyen ócska a pálya, jobb lenne a menetidő. És senki ne jöjjön a "menedzsment sokat kap" dumával mert itt nem pár milliárdról, hanem több százról van szó. Meglehet nézni más országok mennyit költöttek a a vasúti pályára. Nem összeget kell össze hasonlítani, hanem arányaiban kell nézni a dolgot. Könnyen beláthatjuk h mekkora a különbség.

siófoki35 2009.04.21. 13:24:49

A Kanizsa-zala IC-ből gyorsvonat lett. Ennek örömére 17 perccel hamarabb ér fel Siófokról Bp-re (mert a Délibe megy)

Kopi3.14 2009.04.21. 13:37:18

@záporjózsi: én eddig nem találtkoztam olyannal, hogy a kis RB, RE elmehetett, ha az IC jött. sőt, inkább félretették, ahd rohanjon jó meszire, Hamburgba, Berlinbe.

RedWing 2009.04.21. 13:58:26

Én azt nem értem, hogy mikor annó 2002-ben elkezdtem Budapestre járni IC-vel Dombóvárról, akkor is ugyan azon az útvonalon, ugyan azokkal a megállókkal járt mint most, csak éppen a menetidő 1:50 volt, most meg 2:10, de 2:15-20 alatt még sosem úsztam meg. Mitől lett lassabb???

vidi-master 2009.04.21. 14:06:49

Kelenföld-Szombathely 230 km IC-vel 2:37 teljes áron kevesebb, mint 4 ezer forint, autóval legalább 3 óra Vas megye székhelye. az IC megáll Tatabányán, Győrben, Csornán. verhetetlen.

Kopi3.14 2009.04.21. 14:18:22

@RedWing: karbantartás hiánya?

@vidi-master: Amerre nincs autópálya, ott az autó időben nem jobb. Egyébként a megadott irány ritka kivételes helyzetben van, másfele közel sincsenek olyan pályák, mint Győr fele, így a menetidő jóval több. hiába, no, a potemkin vonalaknak van egy kis előnye. Cserébe nézz meg modnjuk egy Kaposvár-Bp, Szeged-Bp Salgótarján-Bp, Eger-Bp viszonylatot. De a Zalaegerszeg-Bp, Veszprém-Bp is megér egy misét.

balintjozs 2009.04.21. 14:21:25

@RedWing: A pályaállapot romlik. Ahogy az utaknak, a vas pályának is szüksége van karbantartásra. Itt azonban van egy egyszerűbb megoldás. Kitűzzük a lassújelet és el van intézve. Így folyamatosan csökken a pályasebesség és nő a menetidő.

YZ 2009.04.21. 14:29:50

@záporjózsi: Ez tény, hogy a karbantartás, adók, stb. megnövelik ezt a költséget. De ha egyébként is megvan az autó, és egyébként is fizetem ezeket, akkor viszont már egyértelműen jobban megéri vidékre is kocsival menni (két embernek legalábbis), mint vonattal vagy busszal.

Ha nincs kocsi, az ugye nemcsak a karbantartás, adók etc, hanem az autó vételára is beleszámít a dologba, de hosszú távon gondolkodva, ha rendszeresen utazik 3 ember vele, még így is gazdaságosabb lehet. Szóval egyelőre csak egyedül éri meg vonattal utazni... Pénzügyileg legalábbis.

Ha már a környezetvédelemre is gondol egy picit az ember, az teljesen felforgatja ezt az egész képet.

RedWing 2009.04.21. 14:36:44

@Kopi3.14 és @balintjozs:

Igen, ez egy kézenfekvő magyarázat lehetne, ha nem 2005-2006-ban végeztek volna pályafelújítást az adott szakaszon...

@YZ:

Teljes mértékben egyetértek! Az én viszonylatomban is megéri 2 fő felett autóval menni. 2-3 főnek kb. ugyan annyi, 4 fővel meg már olcsóbb is mint vonattal. Időben pedig kb. ugyan az a helyzet, mintha vonatoznának.

Kopi3.14 2009.04.21. 14:40:33

@RedWing: attól még lehet, hogy nem újították fel a teljes pályát, csak részeit, é pl a kitérők állapota okozhat jelentős menetidőnövekményeket. Pl egy 10-es lassújellel már el is dobtál vagy három percet, mire lefékez, felgyorsít az egyenletes mondjuk 100-as tempóhoz képest.

Figyelő: a múltkori szaboclsi sikláshoz van valami poszt? Vagy valaki tud róla valamit? mi történt, hogy az egész állomáson votlak sérült kocsik, és az állomás mindkét végén votl siklott kocsi, eltérő vágányokon?

matteo14 2009.04.21. 16:00:39

Én speciel a szegedi IC-ket nem értem.Miért áll meg Kisteleken és Szatymazon?

mozdonyos józsi 2009.04.21. 16:39:28

Nem az InterCity vesztette el igazán az értelmét, hanem ez a blog.
Folyton csak WC, mosdó, állomás állapota, vagonok tisztasága, és hasonló érdektelen posztok, megszakítva pár tűrhető poszt-tal kéthetente.
Legalább a másik mávos blognak több a szakmai háttere, és olvashatóbb.

Viszont egy kis dicséret: nagyon jó ötlet volt a taxifigyelő, kifejezetten örültem, hogy végre valaki lejáratja a bunkó taxisokkal, mert azt hiszik, nekik bármit lehet, kár, hogy nem abba a blogba fekteted az energiád a máv-figyelő helyett... :S

Ákibard! 2009.04.21. 16:51:11

@matteo14:
Olvasni nem bűn...

Ákibard! 2009.04.21. 09:51:05
@cbc: Ilyen pl. Szatymaz, ahol hetente leszáll 1 utas, de menetrendi megállása van az IC-nek kereszt miatt.

humorpalanta 2009.04.21. 19:02:55

Én úgy vagyok az állami vállalatokkal, hogy a rendszerváltás óta széthullanak a vállalatok, és az egész ország.

Feri BPO-537 2009.04.21. 19:58:54

@OkoskaTo:rp: A szegedi IC-vel az a helyzet, hogy az valójában nem InterCity, hanem öszvérvonat, ami szvsz közelebb áll a gyorsvonathoz, mint az IC-hez.

Feri BPO-537 2009.04.21. 20:23:20

Abban én is egyetértek, hogy egyes vonalakon újra kéne gondolni a vonatok megállásait.
Példának okáért említem a 100-as vonalat, azon belül a Bp.-Nyugati és Záhony között közlekedő gyorsvonatot.
Nála a következő van: a Nyugati és Cegléd között megáll Budapest-Zuglóban, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen, majd Ceglédtől minden állomáson és megállóhelyen!
Ez annyit jelent, hogy a nevezett gyorsvonat a több mint 300 km-es útjából csak az első kb. 70 km-t teszi meg gyorsként, utána pedig 2xx kilométert megy úgy, hogy minden kukánál megáll.
Összehasonlításképpen: a Bp.-Keleti - Sátoraljaújhely közötti gyorsvonat a Keletitől Miskolcig (ez kb. 180 km) csak kiemelt helyeken áll meg, majd S.újhelyig mindenhol.
Ez már inkább gyorsvonat, mint a záhonyi...

zozoli10 (törölt) 2009.04.21. 22:25:12

a szögedi IC valójában gyorsvonat aminek az utolsó 2-3 kocsija IC kocsi...vmi hibrid :D nagy értelme nem volt!

sokszór azzal nyugtatom magamat hogy a MÁV fejlődik és hogy vannak olyan helyek ahól sokkal rosszabb a közlekedés mint hazánkban pl: Cseh-,Lengyel-,Görög-, Horvátország, Románia, Szlovénia, Szlovákia és Ukarajan.
ezekben az országokban nagyon elhanyagolt a vasút főleg a görögöknél valami borzalom!
Én a 100a vonalon Pilis mellett lakok és minden reggel figyelem a vonatokat (igaz mi mást is csinálhatnék az állomáson) és sokszór azt veszem észre hogy nagyon koszosak az IC-k (a gyorsról nem is beszélve).
Mégis miért enged ilyen szerelvényeket a MÁV?
Réggen az IC tiszta volt kívül belül!

De ne felejtsük el hogy azért történtek jó dolgok is :D
Pl: a kör IC vagy a Pécs-Miskolc közvetlen IC (az utóbbi mindig késik de legalább nem kell átsuálni a Keletiben)

balintjozs 2009.04.21. 22:53:09

@zozoli: Mikor jártál a horvátoknál utoljára? A háború idején? Csak nézz utána milyen minőségű pályáik, kocsijaik és mozdonyaik vannak. Szerintem fog érni egy kis meglepetés. Náluk a hegyekben jobban mennek a vonatok, mint nálunk az Alföldön.

zozoli10 (törölt) 2009.04.21. 23:26:22

@balintjozs: 3 éve ...engem nem nyűgözött le :D
jah a Legjobb amikor hazafelé jöttünk Splitből és éjszaka csak annyit hallottam hogy a MÁV hólókocsija nyikorog meg a kanyarokban erősen szikráztak a kerekei :D
de hangsúlyozom az HÁLÓKOCSI volt!Nem is tudom hogy a MÁV-nál van-e egyeltalán új vagy felújított hálókocsi.
Jó elismerem hogy Horvátország szépen fejlődik és jóirányba :D

vidi-master 2009.04.22. 08:33:47

@Kopi3.14: tudom és elég szomorú, hogy másfele ennyire rosszak a pályaállapotok. én csak az általam gyakrabban igénybevett vonalat hoztam fel példának, ami a MÁV pozitív példája. és ha minden igaz, idén nyáron a Szombathely - Szentgotthárd vonalat is felújítják, ami azt jelenti, hogy a teljes vonalon lehet majd száguldozni:)

záporjózsi 2009.04.22. 11:22:08

@YZ: Számítsd ki, hogy mennyit mész egy évben vele és vetítsd arra. Nekem 30-40 Ft jön ki km-nként alsó hangon. ebben már benne van a befektetett tőke nagyon egyszerű amortizációja is. Hosszú távon. A vasút és a busz távolra kb. 11-13 Ft/km-ért visz el. 2 embernél még megérheti, 3 esetében kevésbé.

Kopi3.14 2009.04.22. 11:48:17

@zozoli: Ha szigorúan nézzük, az nem egy Ic, csak ugyanaz a szerelvény fordul tovább. Más vonatszám, más név, új pótjegy, stb. Csak a MÁV szerti egynek hívni, éljen az okosság. Asszem ezért is jól perelhetőek lennének.

zozoli10 (törölt) 2009.04.22. 21:31:14

@Kopi3.14: szegedi "IC" az no comment!

de hogy milyen szerelvényekből áll....elég nyomi! azthiszem hogy étkező kocsi sincs rajta pedig szegedre lehetne vmi jó közlekedést csinálni mert elég sokan használják!

Ja még annyit hogy múltkor láttam a nyugatiban egy plakátot hogy a szegedre utazzon IC kocsin (vmi kupont lehetett kapni)....ez azt bizonyítja hogy nincs kihasználva az IC rész! tehát IC helyett mehetne simma gyors ebben az esetben felesleges az IC (:
süti beállítások módosítása