Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk néhány hete a szokásos útját tette meg Szolnok és Szeged között.  Egyik vonatról a máskra át kellett volna szállnia, de nem tudta, melyik vonat megy tovább, mert  a kijelzőkre nem volt kiírva semmi, és a hangos utastájékoztatás sem működött. Az utas a vasutasoktól próbált meg információt szerezni, de ők sem tudtak semmit, valószínű még azt sem, hogy melyik állomáson vannak:

Tisztelt MÁV-figyelő és olvasók!

Én egy viszonylag semleges történetet szeretnék megosztani veletek. Szerencsére semmiféle károm nem származott az esetből, csak némi bosszúságot okozott, hogy milyen alkalmazottak vannak.

Szolnokról, Szegedre átszállással lehet eljutni, szerencsére nagyon jól ismerem az utat, mert hetente kell meg tennem már jó ideje. Az út az két részből áll össze; Szolnokról először el kell jutni Ceglédre a Záhony - Budapest Nyugati pu. vonalon, onnan pedig egy Nyugatiból érkező vonatra kell átszállni Szeged felé. Az átszállásra 10-15 perc áll jó esetben rendelkezésre - ami a MÁV dicséretére legyen mondva - az esetek 90%-ban zökkenőmentesen biztosítva van, bár jártam már jó párszor is úgy, hogy egy órát kellett várnom a ceglédi állomáson az egyik, vagy a másik vonat késése miatt.

Az utóbbi időben azonban pályakarbantartások vannak a Cegléd-Bp. Nyugati pu. szakaszon, ezért a vonatok Szolnoktól a Bp. Keleti pu. vonalon járnak. Szolnokról Ceglédre sokan mennek, ezért, valahogy megkell oldani, hogy el lehessen jutni. Ezt az utóbbi időben már elég jól megoldották, ugyanis indítanak óránként egy személyvonatot a két város között, kezdetben, a pályakarbantartás első heteiben (2 hónapja kb.) azonban ez elég zavaros volt. A vonatok vagy úgy jöttek, hogy csak Ceglédig közlekedtek, vagy indították ezeket a személyvonatokat.

Történt, hogy reggel 6 50-kor kiértem Szolnokon az állomásra, hogy a 7 48 as vonatot Cegléden elérjem. Mivel az utastájékoztatón semmi sem volt kiírva, hogy ezt hogyan tudom megtenni, csak annyit tudtam a pénztárostól megkérdezni, hogy indul Ceglédre vonat, de hogy melyik azt nem tudja, kérdezzem a meg az információnál, meg is tettem, ám ott olyan választ kaptam, hogy azóta is ki vagyok akadva, hogy ilyen információsra miért van szükség.

- Melyik vonattal tudok Ceglédre eljutni? A 7:15-ös vonattal el tudok jutni? ( A válasz egyáltalán nem mindegy, mert 25 percen belül 4 vonat indul Bp-re.)

- Nem tudom pontosan, de valamelyikkel igen. Azt hiszem azzal.

- Jól tudom, hogy az az amelyik Nyíregyházáról jön?

- Nem tudom, szerintem közelebbről jön az.

- Én pedig már jó néhányszor mentem azzal és úgy tudom, hogy az onnan jön.

- NEM HISZEM, DE NEM IS TUDOM MEGNÉZNI, NEKEM NINCS MENETRENDEM.


Végülis kimentem a peronra és a már beérkezett vonatról épp lelépő kalauztól kérdeztem meg. A vonat Nyíregyházáról jött, és Ceglédig közlekedett. a csatlakozást elértem, szóval

Miért ül ott? Nem a személyével van bajom, mert az egy dolog, hogy mérhetetlenül lekezelő stílusban válaszolt és közben valami irtó fontos dologról beszélt a másik ablaknál ülő másik hölggyel, ez betudható annak, hogy ilyen a természete. Teszem fel a kérdést, hogy miért nincs az információsnak vasúti menetrendje?

Üdv: Egy olvasó

Címkék: máv vonat menetrend vasút utas panasz cegléd szolnok vasutas átszállás tájékoztatás észrevétel


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr91178391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2009.06.11. 11:48:33

A menetrend egy dolog... Ehhez már menetrendJEGYZÉK kellett volna, az már tartalmaz vágányszámokat is. De a vágányszámok operatívan változtathatóak, tehát az sem szentírás.
A kaller az autentikus hírforrás, ő csak tudja, hogy merre megy :)

KRT 2009.06.11. 12:54:30

Szolnokon kellett egyszer (azóta többször) átszálnom.Megnéztem a kifüggesztett menetrendet.Nagyon érdekes volt.A fehér és a sárga papír ugyanazt tartalmazta.Megkérdeztem az infóst, tudott róla, de még nem jöttek meg a kijavított papírok.Érvénybelépés után 2. hét volt(passz h mi vt a dátum).

tabim 2009.06.11. 14:27:46

A ceglédi állomás egy katasztrófa, pláne az volt, amikor néhány éve hatalmas átépítésen esett át. Pechemre 2-3 alkalommal nekem is át kellett ott szállnom, amúgy meg nem vagyok ismerős a környéken, nem tudom melyik vonat honnan megy.
Az építkezés miatt két részre osztották a vágányokat: jobb és bal oldalra. Voltak természetesen szémok hozzájuk: 1-2-3. És, hogy még nehezebb legyen volt külső és belső vágány.
Az egyszeri utas honnan tudja, hogy melyik a jobb külső második és melyik a bal belső első vágány? Pláne a jobb belső első... grrrr Azt ittem felpofozok valakit, amikor láttam, hogy milyen fospicsa módon van megoldva ez az egész!

zozoli10 (törölt) 2009.06.11. 15:38:17

@tabim: mostmár jobb és szebb lett Cegléd!
én is utáltam amikor bemonták hogy a vonat jön a 4.re azt se tudtam hova menjek!
egy pereonon volt 4 vágány!
legtöbbször úgy mentem ami közvetlen Ceglédről megy azt legalább tudtam hogy az I vagy a II-ről megy!
most könnyebb a helyzet! 3 külsővágány és 4 ami az átmentei forgalamt biztosítja!

ez érdekes hogy nincs menetrend egy információn! de ha annyira bizonytalan vagy ilyenkór miért nem nézed meg az Elvirát?!

pár éve volt Felvidéken egy városban (sajna nem tudom hogy hól mert csak átszálltunk) ott olyan peronszámozások voltak hogy megált az eszem!
valahogy úgy volt, hogy:
I,II,III,4a,4b,V,8,X 11a,11c
ne ezen kiigazodni nem nagyon lehetett s mivel szlovákul mondták be a vonatot ezért nem is tudtuk hogy hova menjünk!
szerencsére volt helybeli magyar és segített! köszönjük :)

Adani 2009.06.11. 16:11:12

Cegléden én is dekkoltam párszor. Volt mikor 10mp-en múlt, h nem értem el a csatlakozást mert pont miután beérkezett a szegedi menesztették el a szolnokit.

Egyébként tavaly még járt a Záhony-Szeged gyors azzal átszállás nélkül megvan Szolnok-Szeged az már nincsen?

Cegléden volt olyan mikor senki sem tudott semmit bent állt egy vonat és végül valaki a mozdonyba kopogott be és a vezértől kérdezte meg hová megy. Szolnokra mondta erre felszálltunk rá. A vezért kell kérdezni ha lehet ő tudja hová kell mennie.

@kukac@ 2009.06.11. 16:15:03

A bevezető szöveg megtévesztő, és a kommenteket olvasva meg is tévesztett többeket. A levélnek szerintem nincs köze Cegléd állomáshoz, sokkal inkább Szolnokhoz. A lényegen ez persze nem változtat.

esef 2009.06.11. 21:24:14

@@kukac@:
Rohadtul nem lényeg, hogy hol, inkább a tájékoztatás teljes hiánya és a szarunk bele mentalitás. Na ezért kellene kicserélni a teljes brigádot a vasútnál...

esef 2009.06.11. 21:24:44

Na jó, nem a teljeset, de a 99%-át biztosan.

Ákibard! 2009.06.11. 21:54:49

@esef:
Ok, akkor most nézünk egy reális számot. Olyan 12-15%-a aki tényleg beleszarok... Tehát minden 6. ember kb.
Az a baj, hogy a pozitív vagy semleges embereket senki nem jegyzi meg csak a negatívot de azt 10x-ezve...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.06.11. 23:07:27

@@kukac@:

Teljesen jogos, elnéztem valamit. Javítottam, köszi!

esef 2009.06.12. 09:49:30

@Ákibard!:
Igazad van kicsit tényleg túloztam. Mi lenne, ha megpróbálnál leépíteni azt a 15%-ot? Rögtön jönnének az idióta szakszervezetek, jogvédők, hogy ezt mégis hogyan képzelik, szegény volt vasutasok mihez kezdjenek...
A MÁV szolgáltat. A fizető utasokból (és az állampolgárok által befizetett, az állam által belepumpált) adóforintokból él. Talán nem kellene odaszarni ahonnan enni kapunk. Kár, hogy az ilyen őskommunista maradványoknál még mindig a "szarjunk oda, mást úgysem tud enni" felfogás él...

Ákibard! 2009.06.12. 11:56:03

@esef:
A végrehajtásnál nagyon nem tudsz hova leépíteni, így is tömegével vannak a túlórák a munkaerőhiány miatt.
A "vízfejből" lehetne elküldeni, de nem tenne ki 15%-ot maximum 1-2-t.

mav 2009.06.12. 13:01:46

@Adani:
Nem véletlen volt egy olyan javaslatom hogy Szolnok - Lakitelek - Kkfélegyháza - Szeged vonalon kellene 2 ill 4 órás ütemes menetrend szerint járatni a vonatokat sebesvonatként.
Kiválthatnánk számos Szeged - Kiskunfélegyháza személyvonatot + V43-as mozdonyt, valamint a két megyeszékhely közvetlen kapcsolatot kaphatna és az út nem lenne több 2-2,5 óránál ( ma sem hosszabb)

Épp olvasom a vasúti fórumba hogy nem jut szabad kocsi a Balatoni vonatokra ezért általában 4-6 kocsival közlekednek egyes szerelvények, emberek megy egymás tapossák rajta.
Pl ezzel is lehetne kocsit nyerni, de akár a Kecsekmét - Baja Kaposvár vonalat is lehetne motorvonatosítani, onnan is lejönne jópár személykocsi.

Adani 2009.06.12. 14:00:40

@mav:

Nem rossz ötlet, ezért szűntek meg amúgy a Cegléd-Kfélegyháza személyek is, mert gazdaságtalan volt elvileg, de hát mikor egy Szili bohóckodik egy kocsival annyi utassal amennyi talán még a géptérbe is beférne. Oda elég volna egy szóló Bzmot is.

A Szolnok-Szeged közvetlen sem rossz ötlet, de Félegyháza után beleszaladunk a dórt alatt a dízel kérdésbe, amit nem szeretnek egyeske ,de sztem lehetne. Egy Uzsgyi jobb oda mintha 1 kocsival bohóckodna a Szili.
süti beállítások módosítása