Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



120 perces késés a semmiért

 2008.10.21. 07:37

A Monorierdőnél történt vonatszerencsétlenség miatt a MÁV elég óvatos lett. Egy hibás jelző miatt nem engedtek beállni egy vonatot Szolnok állomásra, ami az állomás előtt két órát vesztegelt. Persze 2 óra után sem kaptak jelet, de a vonat elindult:

Üdv!

A mai (október 20.) 11:45-ös, Keletiből induló, Aradra tartó nemzetközi gyors két órát vesztegelt Szolnok előtt, mert a „bejárati jelző” (nem tudom a pontos nevét) a pályán állítólag rossz volt, nem kapott jelet a vonat a beguruláshoz az állomásra (piros jelzés volt folyamatosan). A kaller – aki csak hosszan unszolásra tájékoztatott - elmondása szerint kimentek megnézni, de nem tudták megjavítani, ezért két óra állás után végül csak begurult a vonat Szolnokra, engedélyező jel persze ekkor sem volt…

Tehát nem történt SEMMI, teljesen feleslegesen álltak két órát, közben a többi vágányon jöttek-mentek a vonatok. Hihetetlen. A történet lényege az, hogy teljesen hiába vesztegelt a vonat 120 percet, végül olyan megoldás született, ami akár már két órával korábban (vagy legalábbis jóval korábban) előpattanhatott volna a helyiek fejéből…

B

Címkék: máv vonat késés utas panasz szolnok észrevétel


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr31723803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zolika 2008.10.21. 08:14:39

Monorierdő óta azért csak nem árt az óvatosság. Jó, tudom, durva h két óra kellett ahhoz, hogy letisztázzák h nyugodtan lehet menni, nincs senki aki szemből beléd rongyolna... De abba is gondolj bele, hogy mi van ha laza a mozdonyvezető és nem veszi figyelembe, mert biztos benne h rossz a kütyü, szemből meg jön max gázzal egy IC...inkább a késés, mint a tuti temető. Mondom ezt úgy hogy ma reggel kőbánya alsó és zuglóközött álltunk 20 percet, és nem derült ki h miért....

Zolika 2008.10.21. 08:23:52

Ezt el kell mesélnem: valamelyik nap a kora esti órákban szerettem volna nyugatiból hazajutni. Két lehetőségem volt:1, felszállok a 18.35-ös személyre (6 óra múlt pár perccel), és akkor 20 percet kell majd várnom a célállomáson a buszcsatlakozásra, vagy megvárom a 19.00-ás zónázó indulását, és akkor közel egy órát barangolok a nyugatiban.Lényegében teljesen mindegy volt...a 18.35ös személy vonat még nem állt bent a kijelölt vágányon óra 25kor sem,aztán 30kor sem. a kedves bemondó hang vígan közölte h indul a vonat, szálljunk fel...csak épp a vágány volt tök üres:D. és még 40 kor is. aztán csak betolták, és 50 felé el is indult...A tájékoztatónak, persze, nem igazán tűnt fel a dolog:D

Manyizga (törölt) 2008.10.21. 08:25:36

Tegnap és ma is 20 percet késett Szolnokról Ceglédig a zónázó. Majd átminősítették személyvonattá. A szegedi gyorsra szálltunk fel Cegléden tegnap és ma is. Az pontosan érkezett, de azért Kőbányáig összeszedett 10 perc késést Vecsés és Kőbánya közt. Nevetséges.

Atesz 2008.10.21. 08:34:36

Amikor azt hiszed,ezt már lehetetlen felülmúlni,nos a MÁV-nak sikerül.Mi a fenét állt 2 órát a bejárati jelző előtt a vonat,ha az csak egyszerűen elromlott?A mozdonyon van mozdonyrádió,amin elérhető a mozdonyirányító.És ugye van mobiltelója is a vezérnak...A MÁV 20évvel a rendszerváltás után paródiája a közlekedésnek.Lassú,pontatlan,drága,igénytelen,koszos,lepukkant.Van jó tulajdonsága is?Nincs,mióta a Nohabokat 1 kivételével kivonták a forgalomból...

Zolika 2008.10.21. 08:38:41

Atesz, hasonló szituációban korábban érdeklődtem én is a kalauzhölgytől. Ő azt mondta, hogy van kommunikációs eszköz, de az a belső utasítás, hogy 20-25 perc várakozási idő után szabad rárecsegniük az érintett állomásra. NA EZ A VICC KATEGÓRIA

Z-man 2008.10.21. 08:56:36

Atesz: a szívem szakadt meg értük... Azért nagyon örülök, hogy a Tízeske és pár társa megmaradt :,-)

Kopi3.14 2008.10.21. 09:03:02

Zolika: Szolnokon a bejaratnal kifele meg nem johet fullgazon-ill esetleg de, de a sebesseg akkor is kulturalt merteku meg, a sok remek minosegu kiternek hala- vonat kifele, semelyik iranyba. OK, ertem, hogy Monirierdo, meg bzitonsag, meg akarmi. De epelmeju szabalyozas nincs? Kulonosen, hogy Szolnokon a kulonvonat is megall, vagyis athalado vonat nem letezik.Es ember meneszt, nem automata, igy meg lehetne oldani, ha ilyen gond tamad. Bar azt akarni kene a dolgozoknak.

töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.10.21. 09:03:13

B legyen akadály a szolnoki személy előtt Ferihegy után....

ChGeri 2008.10.21. 09:10:49

Itt biztos, hogy a NoHAB-ok miatt kell sírni? Amúgy meg ilyen pletykákra és félinformációkra, mint amikből a posztoló "tájékozódott", nem szabad adni. Olyan nagy az arcotok, de a vasútról fingotok sincs... :(

Zolika 2008.10.21. 09:11:19

Kopi a MÁV, meg az épelméjű kifejezések nem kompatibilisek egymással:D

vén kujon 2008.10.21. 09:12:04

Hello

Valami bakter elmondhatná nekem, h miért késnek a vonatok, Nyíregy meg Miskolc között, immár két hete mindennnap(bazmeg) és miért hazudnak a késések, kijelzőre vezetése folyamán?? He?

...és még annyit kedves bakterek, h nem rátok haragszom, hanem az elbaszott öltönyös főnökeitekre, akik a faszomtudja mennyit loptak már haza.

JG 2008.10.21. 09:13:17

A Máv-ot el kell adni. Azon gondolkodom, hogy népszavazást kéne kezdeményezni ez ügyben, mert az biztod, hogy rosszabb nem lenne semmilyen tekintetben, ha magánkézben lenne. Persze csak ha van, aki hajlandó megvenni.
Ha már ingyen viszi valaki, az is jó, mert akkor megmarad a pénz, amit az állam ide dob ki.

Zolika 2008.10.21. 09:13:49

Ch Geri minden nap napi másfél órát vonatozom , és vannak kalauz illetve egyéb vasutas ismerősök, szerintem eleget tudok róla ahhoz, h a vak is láthassa...úgy szr az egész ahogy van...

Fedup Sári 2008.10.21. 09:18:47

Tegnap este Szob felé nem mentek a Zónázók a Nyugatiból, és természetesen a hangosbemondón csak azt mondták be, hogy mikor megy normál vonat (azok is több, mint félórás késéssel), de azt nem, hogy zónázó nem lesz, ne tessenek arra várni. Nem tartják fontosnak, hogy információt adjanak, nagy ívben leszarják, hogy fizettél nekik az ún. szolgáltatásért. Az meg a másik fele a dolognak, hogy a vágányok egy részénél ha felültél a vonatra, gyakorlatilag nem lehet hallani, hogy mit mondanak be, pedig gebasz esetén sokszor játsszák azt, hogy miután a tömeg felszállt arra a vonatra, ami a hangosbemondó szerint indulni fog, egyszer csak már egy másik vágányról való indulást mondanak be, amit, ha nem hallottál, akkor nélküled megy el a vonat.

hümmdömm 2008.10.21. 09:20:09

Hát nem tudom, pl Pécs-Pest között kétszer állt meg az IC, késett 1 órát, aztán kiderült, h az első alkalom az azért volt, mert elromlott a mozdony, a második meg azért, mert fölborult a menetrend.

De valahogy mindig ez van, valahogy mindig van valamilyen elfogadható ok, hogy miért késik... És ha kocsival mész (persze nem egy benzintemetővel) akkor, ha nem diák vagy olcsóbb is. Röhej. Valaki szóljon már a MÁVnak, hogy ez így nem fog menni!

Gaius 2008.10.21. 09:36:41

vén kujonnak:
Igaz nem bakter vagyok, csak egy mozdonyvezető, de naponta járok szinte Nyíregy és Miskolc között.
Az ok igen egyszerű. A pálya tele van "lassújelekkel" (műszaki ok miatti sebességkorlátozás). E menetidőben hatványozottan jelenik meg Mezőzombor és Nyíregy között, mivel egyvágányú a pálya. Egy késésben lévő vonat értelemszerűen a többi vonatnak is "odapakol". Ha gondolod, elmagyarázom miért. :)Személyvonat 100, IC 120 km/h helyett 10-20-40-60-70-80-100 km/h-val mehet sok helyen csak. Igény esetén tételesen is felsorolhatom neke, ha kéred. Például Tokaj és Rakamaz között 80 km/h de közben van egy 60-as és a múlt héten egy 10-es lassújel is. Könnyen kiszámolhatod, hogy 120 helyett ezekkel a sebességekkel milyen menetidő jön ki. Ezen felül olykor az emberi hülyeség is megjelenik, mint késési ok. :)

petya.bacsi 2008.10.21. 09:46:40

Srácok, ez nem hír. A MÁV-nál ez még normális működésnek számít. Ha nem késik, akkor várakoztat :)

A 120a-s vonalon (Bp-Újszász-Szolnok), pl. a nagy hófrász idején (idei évkezdet, amikor a teljes vezetésnek le kellett volna mondani, mert úgy megszívatták az ingázó FIZETŐ utasokat, de persze nem lett semmi sem, talán 1 embert kirúgtak) is ez volt.

Meg máskor is: történik valami, nem jön a sülysápi vonat, vagy épp a mendei vonat marad ki, mit csinálnak? Persze: a gyorsított Zónázót lelassítják. Mert az jó.

De mikor a Zónázó döglik be, késik, akkor a Tisztelt Nagyeszűeknek nincs annyi sütnivalójuk, hogy pl. a mendei vonatot leküldjék Szolnokra, hogy az utas minél kevesebbet szívjon. NEM! Várjon csak a barma, mert az olyan jó. És tényleg.

Fejetlenség van ezerrel, az utas panaszkodhat, de következménye nem lesz. Mert megmagyarázzák, hogy nem is úgy volt az kéremszépen!

Zolika 2008.10.21. 09:47:16

Tegnap balesetek voltak a szobi vonalon..legalább is barátnőmnek azt mondták..bár ő is csak a pletykákat hallotta a vonaton ücsörögve két állomás közt..Azért van ami az emberi faktoron múlik..elismerem az utasok közt is van jócskán tapló, de ilyenkor ha végigszalad a kalauz, h hello, bocsi ez meg az van, valszeg állunk még egy darabig...talán egyszerűbb, és elfogadhatóbb lenne a dolog, minthogy ücsörög az ember és azt se tudj ah mi van

királykisasszony 2008.10.21. 09:47:32

Én is szeretném tudni, amit a vén kujon, csak a Budapest-Újszász Szolnok vonallal kapcsolatban. Ott is napi szinten késnek, legyen bármilyen idő, vagy nemtom.

CheGeri: Honnan vannak az infóid, ha esetleg te jobban tájékozott vagy?

petya.bacsi 2008.10.21. 09:56:37

királykisasszony: a vén kujon az én lennék? :D

petya.bacsi 2008.10.21. 09:58:58

királykisasszony: ja, bocs nem :D

Utazó 2008.10.21. 10:01:07

Erre csak annyit mondanék: SZOLNOK !!!
Röhej ami ott folyik.
Nem tudják rendesen meneszteni a vonatokat.
Egyszer meg szerettem volna tudni, hogy miért nincs kiírva a 20 perc múlva érkező vonat, hogy melyik vágányra érkezik.
Azt mondták, hogy azért, mert tele van a pályaudvar. Igen tele volt. Olyan vonatokkal amelyek 1 vagy másfél óra múlva indultak. Többnyire uzsgyi vagy bz vonatok.
Meg azt is mondták, hogy ha egy vágányra kírnak több vonatot amely egymás után fog indulni, akkor az emberek rossz vonatra szállnak.
Ehhez képest gyakori, hogy egy vágányról két vonat indul egyszerre, ellenkező irányba.
Ez még ok.
De hogy a nagy váróban az utastájékoztatón 4 olyan vonat szerepelt amely másfél órán belül ugyan arról a vágányról indult az nevetséges.
Aztán kiírták az érkezés előtt 5 perccel hogy jön a vonat.
És amikor feltűnt a Zagyva híd felől a szerelvény, bemondták hogy másik vágányra érkezik.
Ehh.
MÁV, SZOLNOK, szar az egész.

Gaius 2008.10.21. 10:06:24

Zolika:
ez tényleg vicc kategória! :)
A kellernő simán hülyeséget mondott. Ilyen belső utastás nem létezik. Mellesleg a kallernak nem kompetenciája az intézkedés ilyen esetben, max az utasok tájékoztatása (jelen esetben félretájékoztatása). Egy adott állomással amúgy sem tudunk kommunikálni, csak a menetirányítóval. A jelek szerint a kedves kallerhölgy még ezt sem tudta. A kommunikációs eszköz pedig a saját tulajdonú mobiltelefonja. Ha van neki.

Zolika 2008.10.21. 10:09:20

Gaius, elhiheted, hogy én is érdekes pillantásokat vetettem rá:)Dehát inkább gyorsan imádkoztam egyet, h a buszsofőrnek legyen annyi lelke, hogy bevárja a vonatot(imáim nem találtak meghallgatásra):D

mustang · http://plus-size.hu 2008.10.21. 10:13:12

Tegnap lehetett valami gebasz Szolnok környékén tényleg, az utóbbi időben folyamatosan késnek az onnan érkező vonatok, és nem 10 perceket, kezd idegesítő lenni, plusz a zónázó vonatokból személyek lesznek mire Monorig érnek, a személynek kiírtak meg egyszerűen nem jönnek. Járatritkítás lenne ilyen gyengén álcázva?

Gaius 2008.10.21. 10:13:17

királykisasszony:
Az ok azon a vonalon is a pálya minősíthetelen állapota.

Zolika 2008.10.21. 10:14:05

Amúgy az utastájékoztatásról szőtt álmaim akkor foszlottak szerte szét, amikor a nyugatiban odaléptem az információs ablakokhoz...ajánlom mindenkinek, főleg a szemüveges úriemberhez menjetek oda...egy élmény lesz...nem lövöm le a poént:D

Gaius 2008.10.21. 10:19:10

petya.bacsinak
"...akkor a Tisztelt Nagyeszűeknek nincs annyi sütnivalójuk, hogy pl. a mendei vonatot leküldjék Szolnokra..."
Ez azért nem ilyen egszerű. :)
Az nem jut eszedbe, hogy ha továbbküldik Szolnokra, akkor az a mozdony, szerelvény és a személyzet valahonnan hiányozni fog? Annyi a különbség akkor, hogy más fog szívni és nem te.

Zolika 2008.10.21. 10:23:13

Gaius. Mi a rák volt ma reggel fél hét magasságában ? nem tudod véletlenül, mert kihúztunk kőbánya alsóról egy jó km-t aztán satu, és meg se mozdultunk vagy 20 percig, aztán zugló után is volt egy kis pause...persze minek a technika, ha nem használják a hangosbüfögőta vonaton...

Gaius 2008.10.21. 10:24:51

Zolika: ezt holnap kipróbálom. :) Úgyis lesz bő fél órám a Nyugatiban. A helyemen maradni úgyis rossz ötlet, mert egy szendvicset megenni sincs nyugodtan idő. 2 percenként kopogtat egy-egy utas, hogy pl mikor indulok tovább ... miközben ott állok a 13.-on 2 méterre a bak előtt. :))

Zolika 2008.10.21. 10:27:08

ugyan Gaius, nehéz leolvasni a vágány elején lévő böhöm nagy tábláról:) Vagy fogd fel úgy h beléd helyezik a bizalmukat:)

Gaius 2008.10.21. 10:27:21

Zolika, én itthol pötyögök ide, a tetthelytől cirka 260 km-re .... :)

Zolika 2008.10.21. 10:30:27

Én csak annyit akartam megtudni a fószertől, hogy milyen időközönként járnak kismarosra vonatok, és hogy azok milyen jellegűek(zónázó, személy...), mert ezidáig nem igazán jártam arra felé ...ja, és persze h milyen árfekvésű a jegy...na, ezekre választ nem kaptam, csak dűlöngélve azt mormolta, h 10 perc múlva indul, tíz perc múlva indul, tíz perc múlva indul...ekkor feladtam...

Zolika 2008.10.21. 10:34:49

Amúgy nagyon sajnálom ám a kalauzokat...minden rajtuk csapódik le, amihez tulképpen az ég világon semmi közük...Bár az is igaz, hogy ismerek néhány eléggé antiszociális fickót, akiket inkább valamilyen SS kiképzőtiszti táborban tudok elképzelni, nem pedig a szolgáltató szektorban:)

királykisasszony 2008.10.21. 10:40:35

Gaius: Köszi, amúgy épp az állomásokat csinosítják..legalább szép kövezetre fagyunk oda :)

Amúgy én sajnálom a kallerokat, minidg őket bántják, pedig szegények semmiről semmit sem tudnak

petya.bácsi az petya.bácsi :)

Gaius 2008.10.21. 10:41:00

Hát igen ... akik miatt a gondok születtek, nem vesznek pofafürdőt az utasok között, hanem a légkondis irodáikban hozzák a "szakszerű" döntéseiket. Tudnék mesélni pár dolgot, amitől dobnál néhány hátast. :)

Pipáscigis 2008.10.21. 10:42:28

Gyűlölöm a vasutat. Persze itt NEM a svájci, kis pirosakat értem...

Gaius 2008.10.21. 10:47:53

királykisasszony
Ez egy mókás dolog. Lettek csodaszép computeres jegykiadó terminálok, stb. Erre szükség is van. Vitán felül áll. Csak az a vicc, hogy az európai szinvonalú pénztár előtti vágányon LÉPÉSBEN tud haladni a vonat, mert szétrohadt a pálya. Építettek olyan peronokat, hogy Ferihegy megirigyelhetné némelyiket, mint leszállópályát, olyan állomásokra, ahol napi 3-12 utas van. :) Biztosan kellett Pestlőrincre az az csodaszép liftes felüljáró, de pl. Tokajban ha egy gyerek megbotlik a sinszálban, elgörbül a pálya... olyan állapotban van. Érti, aki érteni akarja ...

Zolika 2008.10.21. 10:49:25

Hát nekem is van, igaz csak utazási élmények: a legfrissebb most esett meg pár hete...van egy kis "igazolványom", ami feljogosít tizenegynéhány alkalommal arra, hogy 50%os kedvezményt vegyek igénybe...lévén h alapból fiatal vagyok, rám nézett a nyugatiban a pénztáros: először is burkoltan okirat hamisítással vádolt meg...majd csalással:) ezek után megkérdezte h milyen munkakörben milyen beosztásban dolgozom...na ekkor durrant be az agyam:D Mondtam neki h én szerezek munkáltatói igazolást, részletes feladat, és munkakörrel, cserébe feljelentem őt zaklatásért, és egyéb btk-ban nevesített finomságokért..és még én voltam a bunkó vidéki parasztgyerek...

Gaius 2008.10.21. 10:51:37

Neked ez mese, nekem napi valóság.

Zolika 2008.10.21. 10:52:22

A pestlőrinci liftes dolog több mint humoros, mert konkrétan az állomás kihasználtsága....közelít a nullához. Nem felújítani, hanem konkrétan megszüntetni kellett volna...

királykisasszony 2008.10.21. 10:52:23

Gaius 2008.10.21. 10:47:53
Ajajajjj...ez agyrém

Atesz 2008.10.21. 10:53:03

"Olyan nagy az arcotok, de a vasútról fingotok sincs... :(" Egy sima utasnak nem is kell,hogy legyen.Egyszerűen azt várja el a (nem csekély) jegyárért cserébe,hogy menetrend szerint induló-érkező tiszta,kultúrált vonaton utazhasson.Én műkedvelő vagyok,ezért sokat vonatoztam az országban,szívesen olvasok,tanulok a vasútról,mozdonyokról mindent.Sikerült mozdonyon is utazni nem egyszer,tetszett piszkosul.De maradjunk a fentieknél:a 21-ik századi Európában ez a mentalitás a MÁV részéről elfogadhatatlan.A MÁV sok-sok pályafenntartóból,ügyintézőből,mérnökbő,kalauzból,egyszóval tisztviselőből áll,egyenként kell helytállniuk,név szerint,nem a MÁV-ra,mint kusza halmazra kenni mindent.A NOHAB gépek a vasút fénykorát is jelentették nálunk,ezért is a nosztalgia.

Gaius 2008.10.21. 10:55:05

Nálad a pont Atesz.

királykisasszony 2008.10.21. 10:56:06

Nem ilyen mesékre gondoltam persze..
Akik öltönyösök és döntenek, soha nem járnak vonaton? nincs terepszemle, vagy ilyenek?
Elnézést, a naiv kérdésekért.

Gaius 2008.10.21. 11:01:04

Adalék a MA magyar vasútjához:
Nemtom hány milliárd eurós beruházásként átépítették Cegléd állomást. Hurrá. 140 km/h-s pálya, szuper. Apró nüansz, hogy maga az állomás max 100 km/h-val járható. Elvileg. Gyakorlatilag megsüllyedt az aluljáró, amit most építettek, ezért ott már csak 40 km/h. Fél évet bírt. Vagy pár héttel többet. Most kalapáltak ott a vágányon, újra 100-as. De tegnap már döccent rendesen megint.

Zolika 2008.10.21. 11:09:37

hát igen, nem a geodéziai szakvéleményt kell a tervekhez igazítani, hanem a terveket a szakvéleményhez...Eleve abszurd mocsaras vidékre (pl Monor) aluljárót tervezni, építeni, de ha már...akkor azt úgy kellene ahogy a felmérésre, fúrásra, felkért cég javasolta...nem így történt

Gaius 2008.10.21. 11:09:40

Akikről te beszélsz királylány, azok szolgálati gépkocsival járnak. Pár hete jött velem egy nyakkandős, magas helyről való. Mutogattam neki, hogy hol nem látok semmit a belógó akácágaktól. Ahol a visszapillantó tükröt becsapta, azt észre vette ő is. :)) Nem látni a pályamenti jelzőket, táblákat. Nagyon sok helyen. Válasz: nincs rá pénz. Megkérdeztem, hogy majd ha egy kolléga nem fog meglátni emiatt egy 20 km/h-s korlátozásra utasító jelzőt és a vonat kirepül a legelőre, akkor lesz rá pénz? Erre már nem válaszolt.

királykisasszony 2008.10.21. 11:16:55

Nincs rá pénz, hogy ágakat vágjanak le????
Félelmetes.

vén kujon 2008.10.21. 11:34:43

Gaius...nem bírom a főnökeidet:) Ellenben köszi a válaszod, mégha nem is megnyugtató.

Saxy 2008.10.21. 11:39:21

Tegnap tényleg 2 baleset is volt a váci vonalon, de ezt én is csak otthon tudtam meg. Persze előtte még utaztam velük...
Normál időben mentem ki az állomásra Vácon, vártam a zónázót.
Majd közölték, hogy Pestről a gyors 20 percet késik. Pár perc múlva közölték, hogy személy vonat érkezik Pestről, ami kb 2-3 perc múlva meg is jelent. Eltelt újabb pár perc, néha bemondták, hogy Pestről a gyors késik... Aztán hirtelen, hogy érkezik. De sehol. Sőt, hogy indul, és szálljanak fel, de a vonat még mindig sehol. Úgy 5 perccel később meg is jött a vonat, ami "azonnal indul". Közben az én vonatomra is mondtak 10 percet, ekkor már 9-nél tartottunk...
Mindenféle vonatok jöttek mentek, nagy nehezen a Pestről jött is elindult 10 perc várakozás után (csatalakozás, amit valószínűleg nem is kellett volna megvárni, ha időben jön... De ez legalább utasbarát)
Majd a nap bemondása:
"Szerelvényhiány miatt határozatlan ideig nem indul vonat Veresegyházra." Ezt többször is.
Közben már 20 perc késésnél tartottam, de még mindig csak 10 percet prognosztizáltak...
Majd a 3. vágányon vonat haladt át. Tök üres személyvonat, Pest felé. Majd még egy.
De: "Szerelvényhiány miatt határozatlan ideig nem indul vonat Veresegyházra."
Miután 25 perc után megérkezett a vonat, de a menetidő is jól megnőtt, összességében 1,5 órámba került az utazás.

Ki érti?

Atika!!! 2008.10.21. 11:55:40

Ha a vonat belegurul egy másik seggébe, akkor meg para van. No comment. Monor(ierdő), Szolnok, stb. Nem akarom szidni akik miatt a berendezés hazavágva. Ha a mozdonyvezető a tilos jelzés ellenére továbbmegy és balesetet okoz, megbüntetik. Ha megáll, akkor anyázol. Lehet előre menni és vezetni. Kuka utas..., ugyebár.

Emmanuel Goldstein 2008.10.21. 12:09:00

ESEDÉKELTETÉS

petya.bacsi 2008.10.21. 12:19:11

Gaius 2008.10.21. 10:19:10

engem, fizető utast nem érdekel, zongorázza le a MÁV ahogy akarja. ha késik, akkor oldja meg. miért késik állandóan? nem esik a hó, nem süt a Nap, nem énekelnek a madarak, a pollenek is kezdenek eltűnni a légkörből.

én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy ha van választása, fordítson hátat a MÁV-nak. pofátlanság, hogy kemény tízezreket fizettem a SEMMIért, vagyis a késésért, a mocsokért, a bűzért. és most is több százmilliárd forintot kapott a Pénznyelő Zrt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.21. 12:38:10

Majd a Máv Centrum Zéerté rendet vág a privatizálás után! Akinek egyszer el tudják olvasni a nevét, az évekig fog pótdíjfelszólításokat kapni, ha utazik, ha nem.

Gaius 2008.10.21. 12:40:58

petya.bacsi 2008.10.21. 12:19:11
"engem, fizető utast nem érdekel, zongorázza le a MÁV ahogy akarja"
Akkor ne adj tippeket, főleg ne olyanokat, ami nyilvánvalóan csak újabb problémákat okozna. A pénzedért jogosan reklamálsz. A megoldást meg bízd azokra, akik értenek hozzá. Nem a mundért akarom védeni, mert az én törpön jobban tele van vele, mint neked, ezt hidd el. De az utas mindig csak a saját állomásáig lát.

titan 2008.10.21. 12:55:18

Nem vagyok teljesen biztos benne, de mintha minden ilyen jelző mellett lenne egy olyan eszköz, ami a vonaton vészfékezést eredményez, ha az meghaladja a vöröset. Egyfajta vonatbefolyásolás.

Gaius 2008.10.21. 13:02:40

Lassan a vasút is olyan lesz kis hazánkban, mint a foci és a számítógép... mindenki marhára ért hozzá. :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.21. 13:11:04

Gaius!
Máris olyan. Szar, elmaradott és drága.

petya.bacsi 2008.10.21. 13:27:48

Gaius: az a gond, hogy akik a Nagy Vasúttársaságnál dolgoznak lesz*rják, hogy az idióta utas mennyit késik. Az utas üvöltözik a szerencsétlen vasutassal, mintha ők tehetnének róla.

De a Nagy Vasúttársaság vezérei nem utaznak vonattal, max. néhány sajtóutaztatáskor, vonatot csak bekeretezve a falon látnak lógva.

Most őszintén, ha egy dokinak magánéleti problémái vannak (a példában: MÁV), hol érdekli azt a beteget (a példában: idióta utas)?
Végezze a doki a dolgát.

A MÁV-nál ugyanezt kéne csinálni.

Gaius 2008.10.21. 13:32:02

Ha ez megnyugtat petya.bacsi, azokat is lexarják akik a pénzt megkeresik nekik.

Én vagyok 2008.10.21. 13:42:35

Attól még, hogy te nem láttál semmit a kocsiból, nem biztos, hogy valóban nem történt semmi. Gondolom, a Monorierdőnél elöl cammogó IC-ben is többen emlegették a mozdonyvezető édesanyját, hogy mit szívózik velük, a hátul érkező vonat mozdonyvezetője pedig jani volt, mert "nem szívatta a népet a döcögéssel".

Aztán négy ember belehalt. De te most se érted, hogy az igazi vasút nem olyan, mint a felhúzós, amivel gyerekkorodban játszottál.

mildi 2008.10.21. 13:58:00

2órát? rossz a beti jelző, és? hívójelzés, menetirányító, vagy egy francos bakter, aki élőszóban beengedi? röhej...

pályára belógó ágak...nos, nem lehet levágni őket, mert magánterületről lógnak be...nálunk is ezért van 60-as lassújel, meg volt egy 40-es átjáró rálátási háromszög hiánya miatt, de azóta learatták a kukoricát...és jövőre? aszondjuk a parasztnak, max lucernát vethet, mert az nem nő 2méteresre, és nem zavarja a kilátást?

Gaius 2008.10.21. 14:17:11

Olyan is van mildi, amiről te beszélsz. De nem mindenhol ez a helyzet.

Gaius 2008.10.21. 16:58:38

Most olvasom az eredeti postot. Néhány bukfenc akad benne.
A "Szolnok előtt" az elég tág megfogalmazás. Ha valamelyik elágazás fedező jelzője előtt álltak volna, nem látja, hogy: "közben a többi vágányon jöttek-mentek a vonatok". Ezt csak akkor láthatta az illető, ha Szolnok személy bejáratánál álltak. Annak a vonatnak az érkezése Szolnokra 13:06. A lassújelek okozta késés miatt reálisan 13:15-kor érhettek oda. Ha 120 percet ott álltak, akkor ugye 15 óra után kellett behaladniuk. Én 14:38-kor haladtam ki Abony irányába. De nem állt ott a bejáratnál semmi. Ettől még állhattak pár km-rel odébb Ujszász irányába, de akkor a kedves post író sem láthatta a többi ki-behaladó vonatot, mint ahogyan én sem láttam az ő vonatukat. Tehát valami nem stimmel a történettel. Egyébként teljesen kizárt, hogy egy nemzetközi vonat a jelző hibája miatt 120 percet ott álljon. Az pedig, hogy ezek után engedély nélkül behaladt, az viccnek is silány. A hasonló feltupírozott történetek nélkül is a béka segge alatt van a MÁV, teljesen felesleges ilyeneket alkotni.

Kopi3.14 2008.10.22. 11:50:34

Gaius: a 120a miert minosithetetlen allapotu? Az elmult tiz evben-miota egyetemista vagyok- mindig turtak vaalhol, a nagykatai 40-et is kivettek, plusz mintha sulysapig teljesen fel is ujitottak volna. A tobbi lassujel meg nem tegnap kerult oda, hanem mar vagy egy evtizede, azaz menetrendet tudni kene ra tervezni az erre szakositottaknak.

petya.bacsi 2008.10.22. 16:24:36

Kopi3.14: Nagykátának volt egy elég jó peronos állomása, szétbombázták - szerintem tök feleslegesen - és díszkövezték, pedig ezen a fővonalon még vannak olyan állomások, ahol még peron sincs - elég megnézni a blog ezzel kapcsolatos hozzászólásait...

pesti 2008.10.22. 17:55:43

Gaius!

Szerintem Cegléd állomása tök szép és modern lett. Az aluljáró egyáltalán nincsen megsüllyedve, nem tudom miről beszélsz, ne beszélj butaságokat, minden nap ott szállok fel és le semmi baj nincsen. Tök kulturált, modern peronok, utastájékoztatók vannak kihelyezve.
Az állomáson azért kell a 140 km/h-ról 100ra lassulni mert mégiscsak egy nagyobb állomás.
Szóval Ceglédet csak ne szidjad, mert minden nap van takarítás, ha graffiti van az aluljáróban, másnapra lemossák.

@kukac@ 2008.10.22. 18:56:22

pesti: nekem nincsenek bennfentes infóim, de feltételezem, hogy az említett aluljáró nem több métert süllyedt, hanem néhány centit, esetleg millimétereket, viszont egy vasúti vágánynak már ez is sokat számít! Azt mindenki láthatta, hogy lassújel volt kirakva, én mindeddig nem is tudtam elképzelni, hogy mi lehet ennek az oka... Mindenesetre bízzunk benne, hogy nem lesz komolyabb következménye a trehány munkáknak, ha pedig a nyílt pályán nincsenek lassújelek, akkor azt mondom, ennyi még belefér, személyszállító vonatok úgysem haladnak át Cegléd állomáson.

Gaius 2008.10.22. 22:04:12

pesti
Nekem ne magyarázd miért kell lassulni, alighanem picit többet tudok erről mint te.
Szép, ezt nem vitattam. Tiszta is. De ez engem szakmailag nem érint. Mellesleg 120-ról kell lassulni és nem 140-ről. :) Gondolom a 40 km/h-s korlátozás elkerülte a figyelmedet az aluljáró fölött, ami ott díszelgett egy hónapig az V. és VI. vágányon. A "mégiscsak egy nagyobb állomás", mint fogalom az utasításunkban nem szerepel. :)
A sebességkorlátozásoknak nagyon jól definiált műszaki kritériumai vannak.

Bosco 2008.10.23. 10:30:10

Szevasz Gaius, bárcsak ne történt volna meg, de sajnos igaz a 120 perc. Nem vagyok grafomániás, hogy fikciókat írjak egy vasúttal foglalkozó blogra.

Gaius 2008.10.23. 18:02:21

Szia Bosco
Nem a 120 perc késés tényét vitattam. A körítés ami nekem érdekes. Az ok meg amiről írtál, az abban a formában kizárt. Nyomós oka kellett legyen, ha 2 órát állt a nemzetközi.

Hölgyutas 2008.10.24. 16:41:12

Én is ott voltam a vonaton, a kalauz nekünk is azt mondta, h rossz a jelző, aztán két óra múlva rossz jelző mellett gurultunk be az állomásra.
Felháborító.

És még ha ez lenne az egyetlen ilyen értelmetlen eset. :-(

pocokpocok 2008.10.25. 22:54:18

jelző miatt biztos nem áll az a vonat ott 120 percet: / fogja a bakter és beinti/ ez így irreális hülyeség, vagy az idő van felnagyolva, de rendesen, vagy az ok, vagy a hely nem stimmt: hogy szolnokra a jobbra 2 óráig ne menjen semmi:
taps:)

Bosco 2008.10.26. 11:25:23

pocokpocok, sajnos ilyen irreális ez a máv.
Tudom, hogy nehéz elfogadni, nekem is.
Mindenesetre én ültem ott két órát, nem te.
Megnéznélek hasonló helyzetben, biztos tapsiznál örömödben akkor is :)
Vagy azt feltételezed, hogy a kalauz hazudott
a hiba okát illetően?
Hát az se túl jó...

Gaius 2008.10.26. 17:42:40

Bosco
Értsd már meg, hogy a kaller kb annyit tudott erről mint te. Olyan nehéz ezt felfogni? Kinézett az ablakon és megállapította, hogy a jelző rossz ... na ez a vicc. Ha a jelző hibásodott volna meg, azt letudják pár perc alatt. Erre meg van a megfelelő eljárás. És vakon hidd el, hogy a szolnoki rendelkezők ezzel jobban tisztában vannak, mint te vagy az okostojás kallerod. Alapos indoknak kellett ehhez lenni. És nem a vonatotok késése volt a legnagyobb baj, henem az, hogy Szolnok és Ujszász között kiesett a forgalomból az egyik vágány. Legalább egy tucat olyan indokot tudnék kapásból mondani, ami indokol egy ilyen esetet. Be kellene látni, hogy OTT, TI nem tudtatok semmi és azt is rosszul. :)
Elhiszem neked, hogy ott álltatok két órát. Bár nem tudjuk még mindig, hogy hol. Szolnok bejáratán nem, ez biztos, mert én ott húztam ki a Cityvel és nem volt ott vonat.

Bosco 2008.10.26. 20:30:50

A kallert a mozdonyvezető tájékoztatta. Ezt nem írtam le valóban sajnos. A mozdonyvezetőt tájékoztatták utána arról, h nem tudnak mit csinálni, és nyilván nem akarták a végtelenségig ott váratni a vonatot...bár ez a két óra is teljesen felesleges volt.

Szolnok előtt álltunk. Sajnos nem volt nálam fényképezőgép, még a mobilomban sem.

Lehet, h nem láttál vonatot, de én ott sz@rakodtam két órát a máv miatt.
Persze megértem, h véded a mundért.
Akármennyire rohad is.
Bár ezzel a kollégáidat hazudtolod meg, de te tudod.

Mindenesetre én sajnos továbbra is rá vagyok kényszerülve a mávra, mert autóra nincs pénzem.
Bár tény, h a volán, még ha hosszabb menetideje is van, ezerszer pontosabb...hmm

Gaius 2008.10.27. 14:48:18

Nem véden én a mundért Bosco, már csak azért sem, mert az a mundér nem az én mundérom. Én a Trakció alkalmazottja vagyok és eléggé köztudott, hogy különösebben nem vagyunk jóban a forgalommal és akkor még finoman is fogalmaztam. :)
Készséggel elhiszem neked, hogy Szolnok és Újszász között ott álltatok valahol 2 órát. Ilyen van. És lesz is. Számtalan oka lehet. A motiváció viszont a biztonságra való törekvés. (Inkább álljon ott 2 órát a vonat, mint feküdjön.... )
De a körülmény amit vázoltál, teljesen életszerűtlen és irreális. Megértem, hogy fel vagy dulva az eset miatt, de a történeted fikciókon alapul a 2 óra állást kivéve. Azt, hogy a mozdonyvezető kollégát pontosan miről tájékoztatták, sem te sem pedig a kaller nem tudja. Adott esetben én is kb ezt mondanám a kallernak: bexart a berendezés, ezért állunk. Biztos nem részletezném, mert felelsleges. Hogy ebből ki mennyit ért ki, az az ő dolga. Nem kellene kombinálni hozzáértés nélkül, hogy mi volt a késés oka. Csak halkan jegyzem meg, hogy e tekintetben a kaller se sokkal ért hozzá többet mint te. :) Az öregek még csak konyitanak valamit a vonatközlekedéshez, mert ők valamikor utaztak még mellettünk. De a fiatalabbja pont annyit lát belőle a kocsiból, mint te.
Zárszóként annyit jegyeznék meg, hogy a monorierdei baleset utasai minden bizonnyal kiegyeztek volna inkább egy 120 perces ácsorgással, mint a tényleges helyzettel. Erre gondolj, mikor méltatlankodsz.

lurko 2008.10.28. 16:51:46

Gaius
Gratulálok! Te meg a személyszállitáshoz nem nagyon konyitasz! Az utasok is nyugodtabban várnak ha tudják miért is. De a legnehezebb egy vonatban információt szerezni. Képzeld egy öreg jegyvizsgáló is anyit lát egy kocsibó mint egy fiatal. Ráadásul ha te meglátsz egy vörös jelzőt egyből tudod hogy miért vörös és hogy mikor fog szabadot jelezni? Csak tudod az a gond hogy az információt az utasok atól a vasutastól várják aki ott van velük van a kocsiban. A jegyvizsgálótól. De ő az aki sehonnan nem kap információt. Ha meg kérdez tőled akkor jó esetben enyit válaszolsz pedig te kapsz információt. Trakció,Start,Forgalom. Ilyen ellentétek mellet nem csoda ha jön az őskáosz. Mintha nem is ugyanaz miatt lennénk ott és ahelyett hogy segitenénk egymás keresztbe teszünk a másiknak.

Bosco 2008.11.16. 22:49:42

Válaszolt a MÁV. Leírták, hogy valóban jelentős (129 perces) késés volt a bejárati jelző hibája miatt. Ennyi. Ezt én is tudtam.

Arra nem válaszoltak, hogy végül miért hibás jelzés alatt ment be a vonat ennyi várakozás után...pedig kérdeztem.

öregvasutas 2008.11.17. 20:33:50

Szabályozva van, hogy "hibás" jelzés mellett mikor és hogyan lehet közlekedni. Ennek lehet, hogy az egyszerű utas nem látja az okát.

Bosco 2008.11.17. 20:48:23

Lehet, de akkor is hibás jelzés volt 120 percig, és hibás jelzés alatt mentünk be 120 perc múlva is.
A teljes körű tájékoztatás _alap_ kellene, h legyen, ha már a pontosság nem az.
Sajnos erre nem kaptam magyarázatot, ismét megbukott a máv. Nem újdonság.

öregvasutas 2008.11.18. 22:06:47

Az utastájékoztatás hiányát nem védem, de ha a jegyvizsgálónak nem szól valaki (és az ő hívását nem fogadja a menetirányító - mert éppen huszan próbálják meg hívni), akkor ő sem tud segíteni.
Viszont még egyszer megpróbálom elmagyarázni, hogy 120 perc (vagy éppen kevesebb vagy több) eltelte után a vörös jelzés bizonyos feltételek mellett meghaladható SZABÁLYOSAN! (pl. egy bakter kisétál Szolnokról a távvezérléssel működő eláagázsbeli főjelzőhöz, és szóbeli utasítást ad).
Ha érdekel a téma olvasgasd az F.1. és F.2. utasítást (a neten is elérhető) vagy pedig fogadd el egy öregvasutas szavait.

Bosco 2008.11.19. 22:13:57

De miért nem tud a bakter mondjuk 30 perc vagy 60 perc után kisétálni? Miért kell 129 perces késéssel beérkeznie a vonatnak? Miért?

öregvasutas 2008.11.20. 13:27:50

Azért, mert addig bizonyosodtak meg arról, hogy mit lehet tenni (mert nem attól indulhat el a vonat, hogy a bakter kimegy, hanem akkor mehet ki a bakter, ha már mehet a vonat, és elhárult a probléma). Ezzel együtt szerintem itt történt vasutas hiba is, mert ennél rövidebb idő alatt ÁLTALÁBAN meg lehet oldani a problémát.
De, ha érdekel a téma, tényleg olvasgasd az utasításokat :)

Bosco 2008.11.20. 17:31:45

Jobb lenne, ha inkább az olvasgatná, aki működteti a vasutat, hogy ezeket a problémákat minimum fele ennyi idő alatt oldják meg.

Ne az utas olvasgasson, hanem aki a felelős a késésekért. Az utas meg érjen be időben, vagy ha vis major van, akkor a _lehető leggyorsabban_ oldják meg.

Lassúság, szervezetlenség -> 129 perc késés.

És az is röhej, h a kérdésemet a máv nem válaszolja meg a hivatalos úton, hanem "egy öregvasutas" próbálja kioldani a gordiuszi csomót egy blogon.

Röhej ez a mávos társaság.

öregvasutas 2008.11.21. 14:37:37

Nem védem a mundért, de a hivatalos utasítást betartva ennyi idő alatt lehetséges néhány esetben a szabályszerű továbbindulás.
Ha meg valaki megkeféli a szabályokat, összejöhet egy monorierdős baleset... (annak is 0,001%-nyi esélye volt, az utasítások pedig azért olyan bonyolultak, hogy az ilyen eseteket is megpróbálják lefedni, és ez azzal is együtt jár, hogy sok esetben sokáig tart a kötelező körök lefutása).
Nem jók az utasítások, ezt sem védem. De a bakternak, mozdonyvezetőnek ezeket kell betartania...
süti beállítások módosítása