Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk a soroksári vasútállomáson várta a Dunavarsány felé közlekedő személyvonatot. Az állomásra egy óra várakozás után beállt egy vonat, de azt elhallgatták, hová közlekedik, melyik állomásokon áll meg. (Minek is kellene ezt bemondani?) Olvasónk felszállt rá, majd mérgesen konstatálta, hogy a vonat Dunavarsányban nem áll meg. A jegyvizsgáló saját telefonján hívta fel a forgalomirányítót, aki megállítatta a vonatot:

Tisztelt MÁV-figyelő!

2009. 02. 08-án, 05:10-től tartózkodtam a soroksári vasútállomáson, szerettem volna hazautazni a munkából. Körülbelül 06:20 percig, amikor beállt egy vonat. A hangosbemondón keresztül tájékoztatás nem volt, hogy hová közlekedik (05:10-06:20-ig több vonat megfordult az állomáson, és egyik esetben sem jelezte a hangosbemondó az érkezésüket), ezért feltételezvén, hogy személyvonat - lévén a távolsági járatok HIVATALOSAN NEM, csak esetleg "forgalmi okokra" hivatkozva állnak meg az említett állomáson - felszálltam. A vonat azonnal indult, és csak Dunaharasztinál vettem észre, az állomás elhagyása után, hogy ez a vonat nem áll meg minden állomáson, így Dunavarsányon sem, ahol én le szerettem volna szállni. Megkerestem a jegyvizsgálót, aki miután meghallgatta a problémámat, megpróbált a vonatvezetővel kapcsolatot teremteni, hogy megkérdezze, várhatóan hol állnak meg legközelebb - akárcsak forgalmi okokból is. Mivel a vezetőt nem sikerült elérnünk, az úr a forgalomirányítást is felhívta - SAJÁT KÉSZÜLÉKRŐL! -, végül az ő segítségével, Délegyházán sikerült leszállnom, és felszállom a Budapest felé közlekedő vonatra.

A soroksári állomáson egyéb problémák is akadnak rendszeresen. A váróterem "hajléktalanszállókén üzemel", abszolút használhatatlan a különböző szagoknak (ital stb.) köszönhetően. Nemegyszer a reggeli órákban még zárva van, sokszor a megfelelő tájékoztatás a menetrend felől szintén elmarad. Hiányzik a menetrend, a forgalomirányító nem jelezi a vonatok érkezését, vagy túl későn jelzi, ami azért is probléma, mert ez az állomás igen nagy teherforgalmat is lebonyolít.

Kérem Önöket, továbbítsák panaszomat az illetékeseknek. Ezentúl pedig szeretnék köszönetet mondani a ma reggeli (790-es számú, Kőbánya-Kispestről menetrend szerint 06:06-kor induló) vonaton szolgálatot tevő jegykezelőnek és a vonaton hazafelé tartó szolgálaton kívüli vasúti dolgozóknak, a kedvességükért és segítségükért.

Üdvözlettel: Egy biztonsági őr Dunavarsányból

Címkék: máv vonat vasút utas panasz tájékoztatás észrevétel jegyvizsgáló


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr94933706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jocee (törölt) 2009.02.10. 13:56:15

Sajnos ez a teljes beleszarás,az egész főváros(körvasút)környékére jellemző!Persze duma meg magyarázkodás,van dögivel.

Birdie · http://birdie.hu 2009.02.10. 13:56:40

Legalább a jegyvizsgáló rendes volt. Ő nem MÁV-os, ő ember volt.

Snake 2009.02.10. 14:42:22

Nem vonatvezető, mozdonyvezető ;)

Adani 2009.02.10. 15:28:53

Igen a kettő nem ugyanaz. A siófoki balesetnél pl. kérdezgették az újságírók a rendőrt, h mi van a vonatvezetővel. Köszöni szépen jól van, a balesetkor a harmadik kocsiban tartózkoditt semmi baja nem lett. Erre néztek nagy szemekkel, h hogyhogy, mit keresett ott, hogy fékezett le akkor a vonat?
Erre megkapták a kioktatást, a vonatot mozdony húzza és a mozdonyt a mozdonyvezető vezeti a vonatvezető a vonatért felel.

Kopi3.14 2009.02.10. 15:44:29

@Adani: es a motorvonatokkal mi van?

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.02.10. 16:07:36

Meg kell húzni a vészféket. A 20. ilyen eset után majd bemondják a megállókat. A fejükre kell borítani a bilit, még akkor is, ha ez kezdetben saját magunk megszívatását is jelenti. Máskülönben nem lesz változás.

Ákibard! 2009.02.10. 18:12:18

@Kopi3.14:
A motorvonatokon is mozdonyvezető van.

Egyedül annyi a lényeg, hogy vonatvezető az a vonaton teljesített szolgálatot, de ha jól rémlik ez a titulus megszűnt.

Ákibard! 2009.02.10. 18:13:30

@Peti817172M:
Vasúton motorvezetővel még nem találkoztam.
Jobb ha csöndben maradsz. Csak egy kicsit. Mondjuk úgy 1 évet.

Ákibard! 2009.02.10. 18:16:06

@budapestjovoje:
Vészfék meghúzását ilyen esetre nem javaslom, az utas helyesen cselekedett, ilyen esetekben a jegyvizsgáló tud a legtöbbet segíteni.
Bátran tessenek panaszkönyvezni, előbb-utóbb megoldódna a gond.

Amúgy a jegyvágóknak van egy központi 0680-as száma amin a területi irányítókat el tudják érni. Ilyen esetekben azt kell hívniuk.

Ákibard! 2009.02.10. 18:17:22

@jocee:
Ezt így kijelenteni több mint nem szép dolog.
Nem egy gépi és élőbemondásos állomást tudok felsorolni Budapestről, ahol megfelelő az utastájékoztatás legyen késés, áthaladó vonat, vagy érkező.

töröttszárnyú angyal (törölt) 2009.02.11. 08:12:44

@Ákibard!:

Ákibard! 2009.02.10. 18:13:30
@Peti817172M:
Vasúton motorvezetővel még nem találkoztam.
Jobb ha csöndben maradsz. Csak egy kicsit. Mondjuk úgy 1 évet.

"jó volt, százados, tetszett.
remek faj ez a római, én mondom, remek."

ancsika3114 2009.02.11. 08:53:01

nincs motorvezető, a vonatvezető meg már megszűnt. mozdonyvezető van és vezető jegyvizsgáló. :D

töröttszárnyú angyal (törölt) 2009.02.11. 11:52:00

ad nekem valaki egy menesztőtárcsát?

Ákibard! 2009.02.11. 15:44:16

@töröttszárnyú angyal:

Fenyvesi Kft.
Magyarország
Pest megye
2134 Csörög Kossuth u. 24.
Mobil: 06-20-388-2793

Ők biztosan adnak ;-)

vagon 2009.02.19. 20:32:45

Tisztelt biztonsági őr!

Az adott napon az említett vonat azért nem lett bemondva a hangosbemondón keresztül(persze aláírom hogy nem lett volna hátrány) mert menetrendszerint Soroksár állomáson nem áll meg. Felszállni rá NEM szabad. Forgalmi ok miatt állt meg. Ha valaki mégis megteszi ne reklamáljon.
Mivel rendszeresen utazik nyílván illene tudni mikor indul az amúgyis óránként közlekedő vonat, illetve ha egy vonat nem abban az időben jár ott mint szokott és nem tudok róla semmit nem szállok fel. Logikusan.
A menetrend minimum kettő helyen ki van ragasztva csak az nem veszi észre aki nem akarja.
Azt hogy a jegyvizsgáló nem tudja hol áll meg a vonat amin dolgozik az az ő hibája. Egyébként ez lehetetlen hisz Kökin is minimum huszonháromszor bemondják a megállóhelyeket.
A vároterem csak akkor van zárva ha a "kedves" hajléktalanok össze vissza mocskolják.
Ha zárva van a váró meg lehet kérni az "irányító" hogy nyissa ki ha lehet illetve meg lehet kérdezni miért van zárva. Az értelmes embereket ha nincs retek beengedik.
Mielőtt mindenféle mocskolodás végrehajtunk illik előtte kicsit gondolkodni.
süti beállítások módosítása