Sok mindent sajnos nem, mert ebben a kis országban minden törvény a bűnözőket és a szabálysértőket védi. Olvasónk a vonatdobálás részleteit elemezte, és megpróbálta megfejteni, ki is lehet a hibás. Részletek alant:

Egy vonatdobálás margójára

Nem tisztem megvédeni sem a MÁVot, sem a vonatdobálókat, mégis akad pár apróság, amire nem árt felhívni a figyelmet.  Sokan kérdezték: Miért nem fóliázott üvegekről van szó, nos azt hiszem, a válasz egyértelmű: mert kultúrált országban fontosabb szempont, hogy az ablak baleset esetén akár egy sérült ember által is betörhető legyen, esélyt adva az utasoknak a menekülésre, mint az, hogy „mi van, ha pár hülyegyerek megdobálja a vonatot”. Az utóbbira ugyanis nem kell számítani, balesetek pedig mindenhol vannak.

A biztonsági előírások is ezt célozzák, és ezeket kell követnie a kocsik gyártójának, üzemeltetőjének is. A politika pedig inkább tegyen azért, hogy ilyen ne forduljon elő, minthogy elfogadja azt, hogy ez természetes, és követelje meg, hogy a többség alkalmazkodjon a dobálókhoz, a vonat ablakát nem szokta eltalálni felverődő kő, s ha eltalálná is, a mozdony szélvédője lenne a célpont. Nincs szükség az amúgy veszélyes fóliára.

Ha a biztonsági üveg máshogy törik, nem lesz éles, az természetesen jobb, akár menekülőútvonalként használjuk az ablakot – ilyenkor kellemetlen a betört ablak által okozott sérülés – akár ismét bedobják az ablakot. Csakhogy a gondot az jelenti, hogy a kő ekkor is bármikor bárkit eltalálhat.

A büntethetőség kapcsán a korhatár általános leszállítása sem megoldás, pláne nem a korhatár eltörlése. Tegye fel a kezét az, aki szeretné, hogy teszem azt egy 5 éves gyereket el lehessen ítélni rágalmazásért? Vagy bármely „becsületsértő”nek gondolt kijelentésért. Továbbmegyek, ha a gyerek kezébe kés kerül, és eljátszik valamit amit látott, és teszem azt, 4 évesen elkövet egy súlyos testi sértést, szintén nem állná meg a helyét a „töröljük el a büntethetőség alsó korhatárát” érvelés.

Szerintem mindig azt kellene vizsgálni, hogy az adott személytől elvárható-e életkora, szellemi képességei, stb. okán, hogy a tettének lehetséges következményeivel tisztában legyen, és bizony a vonatdobálás és jópár más eset kapcsán már viszonylag alacsony kortól büntetnék, más helyzetben viszont emelném a korhatárt.

Ugyanakkor, ha a probléma a jogalkalmazást inkább érinti mint a jogszabályokat magukat, akkor nem hiszem, hogy a jogszabályok változtatása lenne a megoldás. Kérem szépen, ha az uborkáját védő öregembernél megáll a több emberen elkövetett emberölés kísérlete, akkor aki szórakozásból dobálja a vonatot, tudva, hogy ezzel akár ölhet is, bizony nem érdemel enyhébb elbírálást.

Nem tisztem a rasszista megszólalásokat szítani, de sajnos úgy gondolom, hogy az igazságszolgáltatás működésére nagyon jó példa lehet akár az olaszliszkai eset. Az, hogy az elkövetők a saját gyermeküknek való segítségnyújtást elmulasztották, hogy a meglincselt tanár gyerekeit veszélyeztették nem jelent meg az ügy értékelésében. Hogy miért történt úgy, azt nrm tudhatjuk.

Hasonló módon elmarad a vonatdobálók bűneinek értékelése kapcsán, hogy az életveszély akkor is fennáll, ha senki sem sérül meg. Akkor is tény, hogy az elkövetők elfogadták, ők akár ölhetnek is szórakozásból. Az, hogy eddig szerencsések voltunk nem jelenti azt, hogy meg kell várni, míg egy ablakon bedobott kő fejbever egy gyereket.

Kétségkívül mondhatjuk, hogy a politika nyomást gyakorol az ügyészségre. Mondhatjuk, hogy az elmúlt 20 évben nem sikerült megoldást találni arra, hogy a segélyezés ne serkentse a bűnözést, hogy bármi változás legyen. Mondhatjuk azt, hogy 20 éve nem lehet egy bűncselekményt néven nevezni, mert ha valakit megvádolnak, 10 perc alatt elhangzik a rasszizmus az előítélet vádja, akár objektív értékelésnél is. A bűnök relatívak, segélyből jobban lehet megélni, mint munkából. Segélyt pedig az kap, aki nem dolgozik. Ha az idejét bűnözéssel, akár vonatok dobálásával üti el, az relativizálható, bocsánatos bűn, amit a lehető legenyhébben kell megítélni, de csak akkor, ha nem feledkezhetünk el róla. Az életveszély nem elég.

20 év alatt a MÁV helyzete sem lett jobb, nem csökkent, hanem nőtta korrupció, nem lett számonkérés, de érdemes megnézni, hogy mennyire kevés új vasúti járművet szerzünk be, mennyire kevés jut a pálya újjáépítésére.

Mondhatjuk, hogy a politika felelőssége.

Akad aki kitalálja, hogy a dobáló cigányoké.

De úgy gondolom, hogy azoké a választópolgároké a felelősség akik ellenszenvből, egy megszorítás elleni tiltakozásból, stb. szavaznak akár népszavazáson, akár választásokon is, és nem követelik meg a képviselőktől, hogy az ő érdeküket képviseljék. 

Amíg a másik oldal elleni gyűlöletre, megosztottságra, rasszimusra, a „rasszistákra való panaszkodásra” van igény hiteles politika helyett, ezt kapjuk. A választásnál mi döntjük el, milyen lesz a MÁV. Ha nem élünk a jogainkkal, nem állítunk meghíbzahtó jelöltet, nem beszélünk a képviselőnkkel 4 évig, a mostani megosztottságon kívül nincs elvárásunk, akkor mi vagyunk a felelősek.

Ha azt mondanám, hogy tegye fel a kezét, aki szavazatával tett volna a vonatdobálás ellen, aki jelöltet állított volna ennek érdekében, aki megkereste volna akár csak emailben is az országggyűlési képviselőjét, aki úgy döntött volna, hogy az ilyen ügyek tisztázása érdekében érdemes komolyan elgondolkodni akár a népszavazáson is, akkor kevesen tenné(n)k fel a kezünket.

A demokrácia szépsége a felelős döntés lehetősége. De ez felelősséggel jár. Te vagy a felelős. A blogolás, a párbeszéd, számos lehetőség akad annak aki tenni akar valamit. Aki viszont semmit nem tesz, nem felelősséggel dönt, nem fellőssen szavaz az maga is felelős. Ha nem élünk a jogainkkal, nem vállaljuk az ezzel járó felelősséget, az olyan, mintha magunk is eldobnánk egy követ a vonat felé.

Aki nem dobál, jelentkezzen.