Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónknak fontos találkozója volt Pesten, de a biciklit nem tehette fel a nemzetközi vonatra, csak a következőre. Kért egy jegyet, de többet fizetett érte (kártyával) mert rossz jegyet kért. A pénztáros szájhúzás nélkül kicserélte a jegyet, annak ellenére, hogy az utas volt a hibás, és a különbözetet készpénzben visszafizette. Ez még nem minden, valahogy elintézte, hogy a vonatra feltehesse a biciklit, így jóval előbb hazaért.

Üdvözlet MÁV-figyelő!

Szeretném a pozitív történetek számát gyarapítani az alábbival:

Vasárnap egyik barátommal lementünk a Balatonra egy kis biciklitúrára, egészen konkrétan a Siófok-Keszthely távot vettük célba. Szépen leutaztunk Siófokra bicikli kocsiban és letekertünk Keszthelyig (a részletek nem ide tartoznak). A lényeg az, hogy nekem a fél háromkor induló vonatot mindenképpen el kellett érnem, mert hétkor dolgom volt Pesten, úgy, hogy előtte haza kellett dobnom a bringát. Annak rendje és módja szerint a vonat indulása előtt (kicsit szorosan) beértünk az állomásra.

Megyünk a pénztárhoz és mondom, hogy kérek két jegyet Budapestig és két biciklijegyet a benn álló vonatra. Ekkor jött az első pofon: Azt mondta a hölgy, hogy bár ez nem helyjegyes, de nemzetközi gyorsnak minősül, és így nem szállítható rajta kerékpár. A következő vonat, amivel el tudnánk menni, pedig csak egy órával később indul. Barátom ritka rendes gyerek: Rögtön felajánlotta, hogy Menjek el a vonattal, és ő hazahozza a két bringát, én meg majd érte megyek másnap. Nem szégyellem, hogy elfogadtam az ajánlatot, mert Pesten (magamon kívül) három emberrel szúrtam volna ki, ha csak egy órával később érek vissza.

Kártyával fizetek, második pofon: valami 7300-at mutat a kijelző, én tök ideges lettem, mert hülye fejjel elfelejtettem mondani, hogy diákjegyet kérünk. Ezt sikerült is hangosan szóvá tennem, de aztán legyintettem, hogy megérdemlem, én voltam a figyelmetlen. És ezután jött az első csoda: A pénztárban ülő hölgy szó nélkül két diákjegyet adott, és kp-ben visszaadta a különbözetet. De ez még csak a történet egyik fele! Kiderült, hogy a vonat bizony csak negyedórás késéssel tud elindulni (ez még nem volt nagyon gáz), úgyhogy addig kimentünk az állomás elé. Második csoda: Egyszer csak felbukkan a pénztárnő és közli, hogy az utolsó kocsiba mégiscsak felrakhatóak a bringák. Nem tudom, hogy intézte el, de lényegesen jobb volt így, hogy együtt tudtunk visszajönni.

Hatalmas respekt a hölgynek, és ha legközelebb arra járok, kap egy csokor virágot is.

Címkék: máv kerékpár vonat vasút bicikli utas bérlet jegy pénztár észrevétel dicséret nemzetközi vonat


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr771305018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

!ndex 2009.08.12. 14:14:47

Mi az a RESPEKT, írjunk már magyarul egy Magyar Blog oldalon.. mégiscsak Magyarország a Magyaroké...

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.08.12. 15:05:06

@!ndex:
Ennek analógiájára Románia románoké? (nép neve ugye kisbetű, nem csak akkor, ha az a nép a román, ha a magyar, akkor is) Tehát a székelyek mivel magyarok, takarodjanak el otthonról mert az románföld, és jöjjenek Ide, Haza, mert ez az övék? :))) Na jól van fiam, ülj le, egyes, mehetsz vissza kurucinfózni. :)

profile 2009.08.12. 15:07:20

szvsz a respekt legalább annyira magyar szó, mint a bicikli...

Marr 2009.08.12. 15:41:35

Ilyen pénztárost szeretnék én is... Jó volt olvasni.

@!ndex: Mi az a felkiáltójel a beceneved elején? Még spanyolul sem így van, nem hogy magyarul.
Nem mellesleg a kisbetű-nagybetű elírások a kettőspontok után tényleg zavarók két magyar szememnek. :)

Snake 2009.08.12. 15:45:41

Keszthelyről 14:36-kor a 873-as Helikon IC megy, amin nem azért nem lehetne kerékpárt szállítani, mert nemzetközi(bár idegen vasút adja a kocsikat,de a vonat belföldi), hanem mert IC(hiába nem kötelező a helyjegy,pótjegy). Viszont a vonatba be van sorozva egy poggyászteres kocsi, ezáltal lehet kerékpárt szállítani rajta(jelölve is van a menetrendben). Tehát nem a pénztáros intézte el a kerékpárszállítást, ő csak rájött, hogy félretájékoztatta a postolót, ezért szólt neki a kerékpárszállítás megoldottságáról.

Ákibard! 2009.08.12. 16:44:01

@Snake:
Pontosan ahogy mondod.
Nem intézett el semmit, csak korrigálta a félretájékoztatást.
Mindenesetre tényleg korrekt pénztáros volt.

Nyomkarima 2009.08.12. 19:31:14

Jó lenne ezt a soviniszta dumát befejezni ezen a blogon: Székelyföld soha nem volt a románoké, a respekt szót érti mindenki, a nick név pedig nyelvhelyesség független.
A pénztáros pedig tényleg tette a dolgát korrekten.
Mellesleg pénztáros szép lehet de jó nem, elég tróger munka.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.08.12. 19:47:04

@!ndex: Írjunk magyarul. Kezdd te, írd le százszor, hogy magyar. Jelző, nem pedig tulajdonnév.

Nyomkarima 2009.08.12. 20:04:54

Nem lehet hogy a jegykiadó gép eleve nem adott volna ki arra az adott vonatra "bicikli" jegyet?

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2009.08.12. 20:05:35

Örülök, hogy vannak ilyen emberek :)

Shitting Bull 2009.08.12. 20:07:11

@!ndex: Ha már ekkora kreténséget írsz, legalább írd le helyesen:
"magyar blog oldalon" (bár nem t'om, mennyire magyar szó a "blog" :DDD )
"Magyarország a magyaroké"

kovácske 2009.08.12. 20:10:07

tényleg repekt a sztoriban szereplő pénztárosnak, kedves volt és segítőkész. ez egyébként hál'istennek nem ritka.

viszont mi meg hétfő du 6-kor Gödről vonatoztunk pestre, vettünk biciklijegyet is, előre is mentünk, mert egy utastárs szólt, hogy újabban az elején van a kerékpár-szállító kocsi, aztán mégis a második kocsi előterében utaztunk a nyugatiig négyen négy biciklivel, mert a kerékpár-szállító kocsi zárva volt, a kaller meg nem került elő. tanulság: jó, hogy egyesek kedvesen és a lehető legjobban végzik a munkájukat, de hiába, ha akad egy-egy tróger, aki beleszarik, akkor a végeredmény is szar. és nagy gáz van és lesz is addig, amíg a MÁV-nál csak az adott alkalmazott kedvétől függ, hogy ő éppen elvégzi tisztességesen a munkáját, vagy nem.

Ákibard! 2009.08.12. 20:10:43

@Nyomkarima:
A vonatjegyet Magyarországon belföldi utazáshoz nem vonatra adják, az érvényességi időn belül bárelyik adott útirányon közlekedő vonatra érvényes.

Nyomkarima 2009.08.12. 20:29:29

@Ákibard!: Jogos. Viszont megkérdeztem asszonyt (Ő "az" volt), belföldön (is) viszonylatra adnak jegyet. Az utas közli melyik vonatra, ha az eltér a mezei vonattípustól, és ez alapján a pénztáros dönti el adhat-e kerékpárjegyet vagy sem. Pl.: EC, IC-re nem, hacsak nincs rajta kerékpár szállító.

Nyomkarima 2009.08.12. 20:36:48

@kovácske: Ha nincs kerékpárszállító, akkor ,úgy tudom, a vonat első és utolsó peronján 2-2 db. bringa szállítható. Persze itt volt kerékpárszállító csakhát...
(ilyenkor érdemes a mozdonyvezető felé integetni ha nincs lehetőség a kerékpárszállítóra bejutni, biztos fog reagálni)

Ákibard! 2009.08.12. 20:51:55

@Nyomkarima:
"belföldön (is) viszonylatra adnak jegyet."
Már ahol. Jó ha minden 5.-6. pénztárban van VMAEF gép a többin manuális jegykiadás van készjegyekkel.

Nyomkarima 2009.08.12. 21:06:53

@Ákibard!: bocs, a gépire gondoltam én is.

rickyramirez 2009.08.13. 00:08:08

Két dolog nem érthető:
1. Ha olyan fontos volt az időben történő hazaérkezés, akkor elég nagy bátorságra vall egy ilyen hosszú túrára vállalkozni, hiszen bármilyen műszaki gond bekövetkezhet út közben, görcsöt kaphat a lába, stb... Továbbá a vonat sem biztos, hogy időben indul, amit a menetrendből kinéztek.
2. Az a megállapítás, mely szerint a pénztáros a jegyeket kicserélte és a különbözetet kp-ban visszaadta, arra enged következtetni, hogy a teljesárú jegy bankkártyával előzőleg kifizetésre került. Na már most nem értem: ha 7300 Ft volt a fizetendő, és azt az utasnak el kell előzőleg fogadnia, akkor miért fogadta el, amikor az a kijelzőn megjelent (hiszen tudta, hogy nem fizethet annyit, és akkor visszacsinálható lett volna mind a bankkártyás fizetés, mind pedig a kinyomtatott jegyeket vissza lehetett volna venni)? Annyira ideges volt? Miért?

Továbbá a pénztáros rugalmas volt, de semmi különöset nem csinált: rugalmas volt, mert fizetés után - látva a tévedést - visszavette a jegyeket, amit fizetés előtt mindenképpen megtehetett volna, ha pl. a jegy kiállítása után derül ki, hogy az utasnak nincs pénze, stb... Az meg, hogy kp-ban visszaadta, technikai részletkérdés: neki az eladott jegyekkel, bérletekkel összességében kell elszámolni, mindegy, hogy milyen formában van a bevétel, csak meglegyen.

otirt 2009.08.13. 07:39:19

@rickyramirez:

Számomra nem derült ki, hogy már a túra előtt, vagy a túra alatt keletkezett a hazaérkezési időkorlát.

Szerintem, teljesen korrekt volt a pénztárosnő.

I-brahi 2009.08.13. 13:56:13

Örülök a hozzászólásoknak. Én voltam a fenti történet alanya. A kerékpárral kapcsolatos eljárást nem tudtam, viszont ami a pénztárosnő segítőkészségét illeti, már ki volt nyomtatva a teljesárú jegy, amikor a tranzakcióra sor került. Ami az alultervezettséget illeti, benne volt a pakliban, hogy ha nem fér bele az időnkbe, legfeljebb nem megyünk el Keszthelyig. A lábgörcs pedig megvolt, az utolsó 16km-t úgy tekertük le háromnegyed óra alatt, hogy a bal lábam teljesen be volt állva :)

A lényeg pedig nem a bringatúra, ezért is nem írtam arról részleteket, hanem a hölgy tényleg fantasztikus segítőkészsége.

Traktoros 2009.08.13. 15:05:23

@!ndex: Magyar égre magyar UFO-t!
süti beállítások módosítása