Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | 5.oldal | Archívum | Blog-szabályzat
Vasúti szakmai topic | BKV-figyelő | Gál M.
 



Olvasónk eddig két alkalommal próbálta ki az E-Ticketet, de hazsnálni még nem tudja. Zuglóban mindig szétverik a terminált, így hiába vitte magával a kódját, jegyet kellett vennie a pénztárban. Miért nem adják ki az E-Ticketet a jegypénztárban? Miért nem csinálják masszívabbra terminálokat? Olvasónk ezekre a kérdésekre várja a választ:

Tisztelt MÁV-figyelő!

Néhány héttel ezelőtt utaztam hazafelé a Budapest-Cegléd vonalon. Elkerülendő a sorban állást az Elvira online rendszerén keresztül vettem meg a jegyet, és a szimpatikus kis kóddal a zsebem indultam útnak. Zuglóba mentem, mivel az esik a legközelebb és néhányszor már láttam, hogy oda is telepítettek jegykiadó automatát.

Amikor beértem a "váróba" kellemetlen látvány fogadott: éppen egy technikus matatott a gép belsejében, és nem úgy tűnt, mint aki hamar befejezi. Érdeklődtem, hogy mi baja a szerkezetnek, és rögtön meg is mutatta, hogy valaki ököllel beütötte a kijelzőt. Mivel kijelző elég sokat haladt a doboz belseje felé, belül sem festett túl jól. A fickó biztosított róla, hogy itt nem kapom meg a jegyem. A pénztárnál szerencsére nem volt sor, és időm is volt még jegyet venni.

Rákövetkező héten folytattam naív ámokfutásomat, és megint kóddal a zsebemben indultam Zugló felé. Hasonló kép fogadott mint előző héten, csak most technikus nélkül. A pénztárost kérdeztem, hogy ezt megint beverték, vagy meg sem javították? De semmit tudott (???), vettem inkább jegyet...

A dologból leszűrtem, hogy Zuglóba nem érdemes előre megvett jeggyel menni. Viszont felmerült bennem két kérdés is:

- Miért nem lehet  a pénztárnál átvenni a jegyet, ha ott úgyis van nyomtató és egyéb infrastruktúra?

- Miért kell egy csilli-villi szines 17"-os érintős TFT az automatákba, ha összesen egy numerikus billentyűzet megjelenítésére használják? Szerintem sokkal értelmesebb lenne a bankautomatáknál használt strapabíró megoldás. Magyar ember kezébe (különösen egy állomásra) egyébként sem érdemes ilyen technikát kitenni.

Nektek mi a véleményetek?

Gyuri

Címkék: közlekedés máv vonat vasút utas panasz jegy rongálás elővétel terminál e ticket


A bejegyzés trackback címe:

https://mavfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr901256176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teebeeykk 2009.07.20. 12:45:45

1. Miért is működne ilyen egyszerűen, küzdjön az utas a kódjával, ha már vállalkozott a kihívásra.
2. Ha olyan egyszerű gépek lennének, akkor nem gazdagodtak volna meg ebből a bizniszből elegen.

rcfan 2009.07.20. 13:22:41

Hát? Ahogy szétnézek napjaink elektronikai-tervező cégei háza táján, NINCS robusztus ELEKTRONIKAI FEJLESZTÉS piciny hazánkban, csak kóklerkedés.

Amit mindenki csinál:
- vesz egy PC alaplapot (mini ITX vagy hasonló)
- vesz egy TFT monitort
- ráhúz egy Windowst

Legutolsó lépés főleg kiábrándító.
Lásd még Szentendrei HÉV pár éve megújúlt karakterenként scrollozó TFT kijelzőit.

Alkotás mánia 2009.07.20. 13:39:25

Az a jegykiadógép ami a pénztárakban van nem tudja kiadni az e-ticketet.Nincs meg hozzá a tudása.Napjainkban mindent szétvernek amit sikerül ezért igazán nem hibáztathatjuk a mávot.Így is utazhatsz a vonaton a papírral amivel igazolod,hogy tényleg megvetted csak rossz volt a gép.Kapsz mellé egy utasleadási lapot amin 6000ft pótdíj szerepel a lap tetején pedig e-ticket felírat.Ezt utólag bemutatod valamelyik pénztárba és elengedik a pótdíjat.

algi 2009.07.20. 15:44:57

Azért valami rácsot rakhatnának rá, mint a kólaautomatákra is. Amibe egy-egy ujj belefér, de egy ököl már nem.

vanyinorbi 2009.07.20. 15:48:09

A zuglói rongálásba én is belefutottam egyszer. Annyival szerencsésebb volt a helyzetem, hogy a web-es felületen már tájékoztattak, hogy nincs átvételi lehetőség Zuglóban. Egy darabig értetlenkedtem, hogy mi lett vele, mert tudom, hogy pedig van. Kis keresgélés után kiderült, hogy van, de rongálás áldozata lett. Azóta többször is jártam arra, utoljára az előző szombaton, és mindig működött.

halaloszto 2009.07.20. 15:59:09

En azt nem ertem, hogy ha ennyire lehet elore tudni hogy ossze fogjak torni, akkor:

1. miert nem tesznek fel egy kamerat, es kapja el a mav sajat biztonsagi szolgalata a rongalokat? nem ezert van?

2. mondjuk ugy a harmadik utan, miert nem tesznek komolyabb uveget a kijelzo ele?

vajk

vanyinorbi 2009.07.20. 16:02:23

@halaloszto:

2. Csak tipp: azért mert érintőképernyőről van szó

kispista2 2009.07.20. 16:06:18

@halaloszto:
"
1. miert nem tesznek fel egy kamerat, es kapja el a mav sajat biztonsagi szolgalata a rongalokat? nem ezert van?"

Összetörik a kamerát is.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.20. 16:07:23

@halaloszto: Az én ötletem az lenne, hogy ütésérzékelős spray-vel kellene az ilyet felszerelni, vagyis "baszogatásra" semmi baj nem lenne, de ha beüti a srác az üveget, rögtön vagy hat-nyolc permetezőből fröcsög rá a festék, ami egyszerű vegyszerekkel nem lemosható, így a tettes akár beazonosítható is lehet.

Vagy biztonsági őr az állomásokon. Azt hiszem, a MÁV-törzsfőnök egy évi fizetéséből kijön bőven az 5 fős csapat 24/48-ban. :-)

MrR2008 2009.07.20. 16:15:40

Miért nem nyomtathatom ki én a jegyemet, tesznek rá csilivili ellenörzőkódot, amit a hiperszuper kis kézi ketyeréjükön leellenőriznek/tiltanak?

Ha a kézi ketyeréket "on-line"-ná tennék ugyan annyi pénzt kaszálhatna a beszállító, mint a terminálokon, vagy még többet is... :)

Önjáró Talajgyalu 2009.07.20. 16:19:44

@rcfan: Hja, programozokent sirok tole, amikor tudom, hogy 3Ghz-s pece meg valami iszonyatos grafkartya van pl. ilyen feliratozo-terminal alatt, es az egeszet egy Arial betutipussal fekete alapon sarga vagy hasonlo scrollozo szoveg megjelenitesere hasznaljak, es meg az is BESZAGGAT, de ilyen nagyondurvan.

Termeszetesen ket ok miatt. Egyreszt, a peces hardver alkalmatlanabb erre a celra, mint egy Commodore 64, meg atom 3D kartyaval is... A masik pedig, hogy az ezt iro programozok alkalmatlanok, mert azert lassuk be, ha akarsz, pecere is lehet normalis szoftvert irni, amivel megoldhato minden, igenyesen, jol...

Egyebkent amellett, hogy azert terjednek az erintokijelzok, mert "olcso" megoldas lett, (off-the-shelf alkatresz, nem kell gombmatrixot gyartani hozza), a tisztelt donteshozok szemei elott meg mindig ez a hiperfjucsorisztik ubermegoldas, szoval esznelkul ezt fogjak valasztani, ha felajanlasz egy hagyomanyos (strapabiro) gombos keszuleket is melle...

Idiotak.

halaloszto 2009.07.20. 16:20:17

@vanyinorbi: van siman kalapacsallo erintokepernyo ketcentis uveggel. csak nem a joskapista bt-nel, hanem mondjuk atm-gyartoknal.
vajk

tompus 2009.07.20. 16:20:46

Miért nem lehet nálunk is a normális országokban bevezetett e-ticket? Minden német kallernél van egy kis vonalkód-leolvasó és otthon/munkahelyen/stb. ki lehet nyomtatni a jegyet. Vagy akár lehetne sms kóddal is és akkor még papír sem fogy.
Automatából meg olyan kellene, amelyikből bárhonnan bárhová bármilyen jegyet lehetne venni. És persze biztonsági őr vigyázná, aki hülyére verné azt, aki a rongálással próbálkozik.
De ilyen 100 év múlva sem lesz nálunk. :-(

JuveKrisz 2009.07.20. 16:20:56

A tisztelt posztírót nem akarom megsérteni, de legalább egyszer figyelmesen olvassa el a jegyrendelő rendszerben leírtakat, hogy mit kell tenni akkor, ha az automata nem adja ki a jegyet.
A rongálás is ennek számít.
Elég nagy balfék a kedves író, ha ennek ellenére jegyet vett a pénztárban és mégegyszer fizetett érte.

Itt a lényeg (forrás MÁV-START Internetes jegyeladás):

Nem működik a kioszk és ezért nem tudtam átvenni a jegyemet. Mi a teendő?

Először is kérjük, hogy jelezze a hibát a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán. A 10 jegyű azonosító kódot ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se! A vonatra ettől függetlenül felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg.

Helyjegyet váltottam, de a kioszk hibájából nem tudtam átvenni a jegyemet. Felszállhatok a vonatra? Mi történik a helyemmel?

A vonatra ebben az esetben is felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg. A lefoglalt ülőhelyek természetesen nem vesznek el, és másnak sem kerülnek eladásra. Jegyvásárláskor a fizetés után a jegyátvételi kóddal együtt a helyjegy adatai is megjelennek a képernyőn, így Ön már a vásárláskor megtudhatja, melyik kocsi mely helyére/helyeire szól a jegye.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.20. 16:24:05

OFF: Van meg ilyen esznelkuli taccsszkrinezes amugy, a Plus uzleteket nemreg megvette ugye kilora a Spar, es lecsereltek a hagyomanyos gombos penztarakat ilyen taccsszkrines cuccra. Kerdezd meg a penztarosokat, mennyire szeretik oket. Terjesen anti-ergonomikus, egesznap vallmagassagban kell tartani a kezuket, mert okosan meg fel is tettek egy allvanyra a kijelzot, hogy jol latszodjek... Es ezen a kijelzon vannak a gombok is. Estere ugy bedurran a karod tole, hogy nem erted. De legalabb hipermodern, taccsszkrin!

(Emellett meg fagynak is a gepek, de ez masik problema.)

Starlark 2009.07.20. 16:24:06

@utazóbagoly:
Sajnos ez nem ilyen egyszerű...
e-ticketet szoktam venni mert pénteken Pestről Kaposvárra utazni nem egyszerű mert ha nem veszel időben jegyet nincs hely, ezért külön lemenni az állomásra ahol nem lehet kváron parkolni vhogy nincs kedvem.
Eddig egyszer nem működött az automata ez áprilisban volt azóta se sikerült elintézni hogy ne akarjanak megbírságolni.
Másrészről szerintem rohadt megalázó ahogy az adataiddal töltögetik ki az utasleadási lapot mit egy bliccelőnek.
A pénztár igazán kiadhatná a kódra a jegyet vagy a legalább a kaller le tudná ellenőrizni hogy az adott kódon megfelelő jegy van-e.

JuveKrisz 2009.07.20. 16:24:47

Nem szeretném a poszt íróját megsérteni, de vegye már a fáradtságot és olvassa el legalább egyszer a GY.I.K-et az internetes jegyrendelőn.

Elég balfék volt, ha még jegyet is vett a pénztárban és mégegyszer fizetett.

Részlet a MÁV-Start jegyrendelő GY.I.K.-ből:

Nem működik a kioszk és ezért nem tudtam átvenni a jegyemet. Mi a teendő?

Először is kérjük, hogy jelezze a hibát a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán. A 10 jegyű azonosító kódot ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se! A vonatra ettől függetlenül felszállhat. A jegyvizsgálatnál kérjük, tájékoztassa a jegyvizsgálót a helyzetről, aki az esetről egy bizonylatot (utasleadási lapot) állít ki. Ezt a bizonylatot, valamint a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, regisztráció során megadott e-mail címe, vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) 15 napon belül juttassa el a MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálatára (1426 Budapest, Pf. 56.). Az adatok alapján munkatársaink az esetet kivizsgálják, és döntésüket ez alapján hozzák meg.

ozy 2009.07.20. 16:25:34

Az ATM-eken is Windows fut (nagy tobbsegen) es sima mezei PC van bennuk.

Girhes Joe 2009.07.20. 16:26:35

A netjegyet otthon kéne kinyomtattatni a tisztelt júzerrel, mint az online checkint a repülőtársaságoknál. Ezekkel az automatákkal megint nagyon jól járhatott valaki.
DE
a féktelenül tomboló vandalizmusért ne a MÁVot hibáztassuk már, van nekik éppen elég hibájuk enélkül is, a vandalizmus egy sokkal mélyebb társadalmi probléma (nevelés, kultúra, rendfenntartás).

Starlark 2009.07.20. 16:30:51

Amúgy elképzelem amint a jegyvizsgáló a hiperszuper titkos 10 jegyű kódodat megtudva a jegyed felveszi az automatából és röhög a markába LOL
nonszensz az egész ügyintézés.

Az utasleadási lapot pedig továbbra is felháborítónak tartom azzal együtt hogy utána még én irogassak magyarázkodó levelet postai úton.

neten írtam scannelve, netes lapon látszó teljes vétel-átvétel lebonyolódását mutató lappal együtt. Még mindig nem sikerült feldolgozniuk.

daneeka 2009.07.20. 16:31:27

@rcfan: Úgy van ahogy leírtad. És a legszebb, hogy azok a cégek, akik sok-sok gépet üzemeltetnek, megveszik minden gépük után a Windowst (akár mennyiségi licensszel, akár anélkül), ahelyett hogy áttérnének valami linuxos megoldásra.

JuveKrisz 2009.07.20. 16:33:08

Elnézést, hogy kétszer sikerült hozzászólni, de elsőre nem jelent még 5 perc után sem.

Sir Nyű 2009.07.20. 16:36:16

Vonalkod (es olvaso) kell, nem billentyuzet.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2009.07.20. 16:44:43

@rcfan: Azok Ubuntun scrollozgatnak, nem Windowson.

JuveKrisz 2009.07.20. 16:49:36

@Starlark:
Nekem egyszer a pénzemet levonta a bank, majd a jegyrendelő azt írta hogy a helyjegy rendelkezésre tartási ideje (ami 20 perc) letelt. Aha 18:25-nél járt a visszaszámláló, tehát több mint 18 percem még volt.
Persze kód nincs, pénz nincs mert azt ugye a bankom zárolta.
17 munkanapba telt mire visszakaptam.

A bank addig nem oldotta fel a zárolást, amíg a MÁV-tól meg nem kapta a papírt hogy meghíúsult a tranzakció.

A MÁv-nál még alig telt 1 óra az eset óta, már betelefonáltam, hogy küldjék a faxot sürgősen a banknak.

Nos ez úgy ment nálunk, hogy lefaxolják az OPT-be, mivel ők a partnerük. Ott 4 munkanap mire a földszintről ahol a fax van felviszik valamelyik emeletre a faxot. 2 nap mire elolvasák. Majd újabb pár nap mire postázzák az én bankomnak, ami történetesen a KH. Ott megint Y pan mire eljut a célszemélyhez, és onnantól 3 munkanap mire feloldják a zárolást.

Magyarisztán.

Nekem meg fizu előtt 3 nappal alig 3 ezerrel volt több a számlámon mint a vonatjegy. Nos a vonatjegy mivel párommal utaztam 12 ezer volt. Ergo utazás meghiúsult emiatt.

Örültem neki nagyon.

AvgDvl 2009.07.20. 16:50:33

"Parasztba kár a csokoládé" - mondta anno a Tengerész.

Nem érett még meg az itteni népség az ilyen technikára.

Azért egy elektromos sokkolót beleépítenék, ami rázkódásra kapcsol.

Starlark 2009.07.20. 16:57:58

@JuveKrisz:
Legalább én utazni tudtam. Bár azon a napon egy mozdonyhiba miatt röpke 1 órát késtünk is és a zh-t amire annyira siettem mégse írtuk meg...
A jegyvizsgáló azonban rendes volt de ezt a délis kollégáiról már nem tudom elmondani.

Remélhetőleg fog még ez a rendszer finomodni mert nagyon jó volna a flottul működne.

Bit Rot 2009.07.20. 17:15:09

"DE a féktelenül tomboló vandalizmusért ne a MÁVot hibáztassuk már"

Eddig rendben. De az, hogy az automata nem működik, a MÁV hibája. Ha kell, álljon ott 24 órás biztonsági őr, vagy kamera, vagy bármi.

Vagy vegyenek elé erősebb üveget, amit nem lehet beütni!

De legjobb lenne elkapni azt, aki szétverte.

DragonZ 2009.07.20. 17:24:53

@Starlark: én erre azt a megoldást alkalmazom, hogy amikor hazaérek Pestről Szegedre, akkor azonnal megveszem a jegyet a következő hétre helyjegyekkel együtt, és nincs para, hogy működik-e az automata, vagy sem.
Ezzel egyetlen gáz van, ha nem azzal a vonattal tudok hazamenni, amelyikre a helyjegy szól. Ebben az esetben sajnos sorba kell állnom a Nyugatiban.
Amúgy meg nincs gáz, hiszen bármely pesti állomáson megvehetem a helyjegyet a vonatra. A hátránya csak annyi, hogy sorba kell állni, de ez kevésbé megalázó, és valószínűleg rövidebb is mint az utasleadási lappal való bohóckodás.

DragonZ 2009.07.20. 17:27:26

@Bit Rot:
"De legjobb lenne elkapni azt, aki szétverte."

Szerintem a legjobb lenne alaposan elverni azt, aki szétverte.

Amúgy meg a MÁV-tól az orruk elől lophatnád el bármelyik nagyobb pályaudvarukat vonatostól, pályástól, személyzetestől, azzal sem tudnának mit kezdeni.
Balfaszok.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2009.07.20. 17:28:51

Valamit elkurtál, tisztelt Blogíró,

ugyanis ennek a bejegyzésnek egy bizonyos "Magyaridióta" címü Blogot kellene indítani...hisz` megérdemelné.

Hasonló esetekben pedig minden tisztelt magyar állampolgár vessen magára, hiszen ezeket a BARBÀRSÀGOKAT legtöbbször más emeberek jelenlétében követik el, de ezt sajnos -igazi jó magyar szokás szerint- SENKI NEM PRÒBÀLJA MEGAKADÀLYOZNI, de legalább szóvátenni...

...igazi magyaridiótizmus.

2009.07.20. 17:48:52

na pont a tróger mondja, kis fehércigány

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2009.07.20. 17:51:14

A vonat alá kellene tenni az ilyen szarháziaknak a kezét, akik ezzel szórakoznak.

Archenemy 2009.07.20. 18:00:20

@tróger.gyerek: "de ezt sajnos -igazi jó magyar szokás szerint- SENKI NEM PRÒBÀLJA MEGAKADÀLYOZNI,"

ez az evolúció, az életképtelen egyedek, akik megpróbálták megakadályozni, kihaltak

otthon fotelből mindenki getzi erős, de kíváncsi vagyok, mikor mész neki 3 cigány suttyónak/szkinhed izomembernek (tetszés szerint, hogy PC legyek), akik közül az egyik épp veri szét az automatát, a másik kettő meg nézeget körbe, hogy ki szól be

Archenemy 2009.07.20. 18:01:14

@Archenemy: félreértés ne essék, természetesen a kerva anyját annak, aki ilyet tesz, de tán nem józsibácsitól meg katinénitől kéne elvárni, hogy majd bátran lefülelik a tettest

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.07.20. 18:05:24

@rcfan: Kisméretű, jelentéktelen cégek (Lufthansa, British Airways, Air France) is hajlamosak a reptéri "self check in" kioszkjaikat XP alatt futtatni, pedig ott azért akad pénz a fejlesztésre. Szóval ez nem ilyen egyszerű.

A touch screenben egyébkét a legszebb, amikor jön a takinéni, és éjjel végigtörli a szutykos felmosóronggyal. A lé befolyik a szegély alá, oszt' annyi. Lehet szétszedni az egészet, megpucolni, újra kalibrálni, és röpke egy óra után újra használható. És hiába sírsz, rimánkodsz, akkor is megpucolja, dafke, mert neki az a dolga.

kszaki 2009.07.20. 18:14:45

@daneeka:
Kellett már ide is valami linux-huszár... az már biztos, hogy "valamilyen linuxos megoldás" összetákolása a postban szereplő összes problémát megoldaná, mert a linux mindig működik, még akkor is, ha valami tajtparaszt szilánkokra veri az egész terminált.

De lehet el se jutna a dolog idáig, hiszen már a rongáló elhatározása is semmivé foszlana amint érzékelné a terminálban zakatoló KERNEL nagyszerűségét.

Baseball ütő helyett inkább laptopot vinne, megkeresn a soros portot, és mondjuk frissítené az X-et vagy fordítana egy új kernelt...

Önjáró Talajgyalu 2009.07.20. 18:31:59

@kszaki: Azt a kejes erzest, amit a tudat ad, hogy a vonatjegyen szereplo adat atment a Linux kernelen meg pl. a CUPS-on, hat mindent meger.

Elkepzelem a palyaudvaron sundorgo geekhordakat, amint egy-egy ovatlan pillanatban jegyet csennek az automatabol, aztan otthon arra verik, hogy Liiinux adta kiii! :) Szolidabbak szimplan bekeretezik es imadkoznak elotte. A harcosabb opensource hivek elkerik a jegyautomata forrasat, mivel hogy GPL! Erre a BSD hivok megjegyzik, hogyha a ceg BSD-t hasznalt volna, megvedhette volna ertekes befekteteseit a nyilvanossagra kerulestol.

Kozben a GPL hivok forkoljak az automata szoftvert, amit webes feluleten frissithetsz a kedvenc automatadban. A felulet lehetove teszi, hogy sajat logot tegyel a jegyre, valamint hogy RSS feeden kovesd az automata mukodeset! :) Kesobb az automatakon foto uprecords adataibol weboldal nyilik, ahol a legnagyobb uptime-val rendelkezo automatakat lehet kovetni webkameran. :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.20. 18:53:49

@tompus: Halkan megjegyezném, hogy a mávinformatikánál ilyen irányú fejlesztések már 2001ben is folytak. Konkrétan ebből írtam az otdkmat, egy hónap szakmai gyakon voltam náluk.
mobil.nik.bmf.hu/projektek/2002/dinwap.html

indapasssucks 2009.07.20. 18:56:20

vagy miért nem szerelnek fel egy kamerát és egy biztonsági őr is figyelhetne arrafelé.
Valakit elkapnak rongálásért és fizet fél millát, plusz leül 1 évre+amig ki nem fizeti az okozott kárt... mi ezen a kurva nehéz?

belekotyogok 2009.07.20. 18:57:30

Mondjuk ha aki ennek a szerkentyűnek a kihelyezését kitalálta, előtte felmérte volna a zuglói állomást és környékét, akkor nem biztos, hogy odatette volna...

tzi 2009.07.20. 19:00:22

JuveKrisz 2009.07.20. 16:20:56

es az nem kurvagaz, hogy meg a kedves utas telefonalgasson, levelezzen, rohangaljon?

Azt mar nem is kerdezem, vajh hogy lehet az, hogy Europa nyugati reszen mindenutt van jegyvevogep, tobbnyire erintokepernyos, es valahogy sosincs osszebaszva... pedig tizenx colos TFT az is.

changebug (törölt) 2009.07.20. 19:29:12

"Miért kell egy csilli-villi szines 17"-os érintős TFT az automatákba,..."
Ember, mar nincs is ara egy ilyen szarnak. Mar ha nem kozbeszereztek, termeszetesen.
A bankautomatak az mas. Amugy meg a bankok szarragosaga is kell ehhez.
"Miért nem lehet a pénztárnál átvenni a jegyet, ha ott úgyis van nyomtató és egyéb infrastruktúra?"
Gondolom a sorrallast elkerulendo.
Egyebkent ebbol nem az a tanulsag, hogy Zugloban mi van, hanem, hogz mekkora ordas nagy paraszt emberekkel vagyunk korulveve - akik miatt adott esetbe sorba kell allni a jegypenztarnal (apropo a jegypenztarosok ellenerdekeltek.) vegig kell hallgatni, masok nyavajgasat, informacioehseget... /penztarba jegyet kell venni/
Nekem ugy tunik, hogy itt a MAV normalis, az utas hulye.

TA-TB 2009.07.21. 00:30:38

ÉS utána a jegy átvételre került egy másik terminálban, vagy a pénz odaveszett?

Alkotás mánia 2009.07.21. 19:43:28

Lehet,hogy nem egy történetet olvastam a többi hozzá szólóval.Mert a komentek nagy része a vasutat hibáztatja amiért idióta tuskók szétverik a kiokszt.Nem tudok érdemben nyilatkozni,hogyan folyik a visszatérítés csak amit nekünk mondanak oktatáson.A sorban állásról meg csak annyit,hogy én civilben is sokat utazom vonattal.Nem szoktam előre megvenni a helyjegyet/az nekünk is kell/ mert általában késnek a vonatok.Többnyire van 10percem keletiben helyjegyet venni és megtalálni a vonatom.Én is kiállom a sorom mint minden más utas és még a vonatot is elérem.Akinek nem elég egy hét jegyet venni az magára vessen.Szerintem nem azon kellene törni a fejünket,hogyan tegyünk egy ilyen "gépet ütés állóvá" hanem a magyar viselkedés kultúrának kellene odáig fejlődnie,hogy ne legyenek ilyen problémák.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.07.21. 20:33:17

@Önjáró Talajgyalu: a Vidámpark is lecserélte kívül-belül a pénztárait ilyen szarra...

szakacsze 2009.07.22. 16:45:24

Jah az oroszoknál a pénztárban át lehet venni az e-jegyet egy mailból kinyomtatott kód alapján, erre ott egy külön pénztárat tartanak fenn, de nálunk már az is jó lenne ha a rendes pénztárban át lehetne venni.

De még jobb lenne ha magát a jegyet kapnánk meg mailban vonalkóddal, ezt kinyomtatva kellene a kalauznak mutatni, lecsippantja a kézi ketyeréjével és meg van oldva.
Nem tudom repülőjegynél miért lehet megoldani vonatnál miért nem ?

vanek ur 2009.07.22. 17:07:37

@szakacsze:
Az internetes jegyvásárlásnak az a lényege, hogy nem kell a pénztárban sorban állni. Jó a vasútnak, mert nem kell a drága pénztárosokat fizetni, jó nekem, mert nem kell hosszú perceken át sorban állni. Még jobb lenne, ha az automatához sem kellene elzarándokolni.

Repülőjegynél miért lehet megoldani?
- Noha már 2 éve nem repültem, emlékeim szerint a repülőjegyet még a gépre való felszállás _előtt_ leellenőrzik. Nem a gépen, hanem a repülőtéren. Ha nincs jegyed, fel sem szállhatsz a gépre.
- A menetrend szerinti repülőgépekre nem szállhatsz fel olyan repülőtéren, ahol semmilyen személyzet (és ellenőrzés) sincs.

A kézi ketyerés lecsippantáshoz meg nem ártana megoldani, hogy folyamatos online kapcsolat legyen egy központi adatbázissal, különben - ismerve az itthoni kreatív elméket - simán utaznának egy kóddal többen is. Aki viszont próbált már mobiltelefonálni vagy mobilinternetezni a vonatokon, az tudja, hogy térerő sok helyen egyáltalán nincs. Ja, és kéne minden kallernek ketyere, néhány milliárdért (mert a mostaniak ilyesmit nem tudnak), valószínűleg pont erre fog majd pénz jutni.

vanek ur 2009.07.22. 17:09:41

BKVfigyelő: Zuglóban eddig "csak" egyszer verték szét a gépet, úgy, hogy leállt, de akkor nem működött vagy 2 hétig.
Szerencsére itt még nem tartunk, hogy minden héten szétverjék.

szakacsze 2009.07.22. 19:10:05

vanek úr
De az autómatát szétverik, nem véletlenül van az oroszoknál pénztáras megoldás. A megoldás az lenne ha a pénztárban is és az autómatából is kiadható lenne a jegy.
Az online kapcsolat a vonaton könnyen megoldható ott a felsővezeték! Adatátvitelre szvsz alkalmas, persze ez is milliárdos beruházás de legalább nem tartana olyan sok ideig a kiépítés mert a hálózat már adott.
Egy olcsóbb megoldás hogy pl Lottózók, ami rendelkezik online kapcsolattal, is kiadhatnának e-jegyet, vagy bármelyik bolt ami rendelkezik internet kapcsolattal.

balapety 2009.07.22. 21:24:36

Ha mindenki átszokik az e-ticketre akkor majd az automatáknál lesznek hosszú sorok?:)

Tomi324 2009.07.22. 22:52:55

szar az egész, ezek nem egyedül járkálnak, még a security-st is képesek megverni...biztonsági kamera? állítólag az egész Örs v. tere be van kamerázva, de én nem sok változást tapasztaltam....vonalkód-leolvasó? odaragassza a rágóját, odafúj graff-it..ez sem jó...egyszerűen le kéne lőni ezeket az "embereket" azt kész, akinek nem tetszik, az velük van, menjen a sóhivatalba

Snake 2009.07.22. 23:03:39

@szakacsze: "Az online kapcsolat a vonaton könnyen megoldható ott a felsővezeték! Adatátvitelre szvsz alkalmas" Hát nem éppen.

vanek ur 2009.07.22. 23:14:04

@szakacsze: A megoldás nem az, hogy elküldjük az embert a pénztárba. A megoldás az, hogy a fedélzeten le lehet ellenőrizni, hogy jó-e a jegy.
Felsővezeték adatátvitelre alkalmas? te ezt hol hallottad? Linkelj már egy cikket, ahol nagyfeszültségű hálózaton bármilyen adatátvitelt végeztek!
Ja, és vess egy pillantást ezen a térképen a kékkel jelölt vonalakra: mav.hu/res/image.html?imgcache/terkep002_rb_750x550.jpg
Ezek a villamosítottak. Ha van is technika a nagyfeszültségű áram mellett adatot is továbbítani, akkor is még kb. 3-4000 km pálya fölé ki kellene építeni a felsővezetéket + lecserélni néhány száz dízelmozdonyt villanyra.
Szvsz a ketyerék kevesebb pénzből is kijönnek, és rövidebb idő alatt megvannak, mint a felsővezetékes téma.
Ja, és külföldön már működik ez a ketyerés dolog, de ott kicsit jobban korlátozzák a jegyeket (csak adott vonaton utazhatsz vele, vásárláskor a nevet is meg kell adni, és azt a jegyvizsgálatkor igazolni kell), így nem baj, ha nincs online kapcsolat a vonal mentén végig.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.23. 11:09:16

Mint már írtam, 2001-ben a mávinformatikánál voltam gyakorlaton. többek közt egy esszét is kellett arról írnom, hogy mennyire gyors lenne ha a kalauz ott potyogne be a kódot, és ellenorizne le a jegyet....
Különdíjat is kaptam érte:
különdíj: Tóth Ildikó Éva

Dinamikus WAP-oldalak tervezése és megvalósítása

A GSM korában a kapcsolási díjak miatt luxusnak számított „wapolni”. Az átalánydíj, illetve a GPRS lehetővé teszi a WAP szélesebb körben való elterjedését.

A Java illetve a PHP térhódítása miatt a statikus WAP-oldalak mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a dinamikus tartalomszolgáltatások. A projekt célja egy ilyen dinamikus WAP-alkalmazás tervezéséhez és gyakorlati alkalmazásához való ismeretek tanulmányozása.

A dolgozat áttekinti a dinamikus WAP-szolgáltatás technikai hátterét, és a gyakorlatát.

Konkrét feladatként a PHP és az Oracle alkalmazásával egy olyan menetjegy-ellenőrző rendszert valósít meg, amely a szerveren tárolt adatbázisból tud lekérni jegyadatokat, illetve a keresésnek megfelelő eredményeket listázza. A program a későbbiekben egy olyan rendszer részévé válhat, melyben az utas a menetjegyét mobiltelefonnal veheti meg, illetve a jegyellenőr akár a vonaton a menetjegy mellőzésével ellenőrizheti a viteldíj kifizetését.


Akkor egy motorola accomplival volt ellenőrizve. Előkeresem a leadott dolgozatom, de időben minimálisan volt több, mint egy normál jegyellenőrzés. max 8 mp volt emlékeimszerint, de utánanézek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.23. 11:09:54

ma, mobiltelefonnal az online kapcsolat nem szabad hogy gond legyen.

scooby doo 2009.07.26. 22:26:33

@Tomi324: Az Örs még annyira nem gázos.

_CaD_ 2009.07.29. 19:12:49

Múltkor láttam befagyva az egyik ilyen automatát! A "jegyek nyomtatása folyamatban" feliratnál akadt el, az illető biztos boldog lehetett, ráadásul a 10 jegyű kód addigis szépen kinnt virított, talán volt annyi esze, hogy megpróbálja a másiknál! Apropó, ezexerint Zuglóban csak 1 ilyen automata van? Mert nálunk 2

Ákibard! 2009.07.29. 19:28:15

@_CaD_:
Zuglóban csak egy került telepítésre, nem minden állomáson van kettő. Pontosabban a legtöbb helyen csak egy van, Bp-en 3.

Van amikor lefagynak ezzel nincs baj, távkezeléssel újraindíthatóak.
süti beállítások módosítása